Szerző: Oszkár Telekocsi | aug 28, 2014 | eseményről beszámoló, Kedvcsináló
Juci és Karcsi egy oszkáros úton találkoztak először, ahol rögtön egymásba szerettek. Azóta is együtt utaznak, múlt héten pedig kimondták, hogy örökre útitársak maradnak.

– Két évvel ezelőtt találkoztunk, július 29-én Budapestre igyekeztem egy Bryan Adams koncertre. Mindenképp el szerettem volna menni, de egyetlen ismerősöm sem tartott velem, ezért meghirdettem Oszkáron, az éjszakai hazautat is – meséli a pécsi Rédl Károly, aki annak idején sofőrként regisztrált az ország első komoly telekocsi oldalára.
(tovább…)
Szerző: Oszkár Telekocsi | júl 31, 2014 | Kedvcsináló, Oszkározó hírességek

Járai Máté Matilddal – több mint 100 oszkáros utas elvittek már ők ketten
– Járai Máté, az Oszkárfüggő színművész
Oszkározás közben tudta meg Járai Máté, hogy megkapja a Jászai Mari-díjat. A Győri Nemzeti Színház színészének legalább 100 utasa volt, akiknek mind bemutatta autóját, Matildot.
– Gondolkozom rajta, hogy színdarabot vagy könyvet írok az oszkáros élményekből, hiszen annyi minden történt már velem, amióta regisztráltam. Rengeteg sztorim van, ezek szerintem nyilvánosság elé kívánkoznak, egy filmet is el tudok képzelni – mondja Járai Máté, a Győri Nemzeti Színház színésze.
(tovább…)
Szerző: Oszkár Telekocsi | júl 30, 2014 | eseményről beszámoló, Kedvcsináló

Egyikük sem romantikus típus, még csak azt sem gondolták, hogy létezik szerelem első látásra. Azt meg végképp nem, hogy egy Budapest-Nyíregyháza telekocsi útvonalon találják meg az igazit.
– Azt vettem észre, hogy végig őt bámulom, magamat figyelmeztettem, hogy néha az utat nézzem, mert nagyon feltűnően viselkedek, pedig sosem szoktam – emlékszik vissza Anita élete első oszkáros útjára.
(tovább…)
Szerző: Oszkár Telekocsi | júl 23, 2014 | Kedvcsináló, Oszkározó hírességek
Palya Bea, többszörös díjnyertes világzenei dalszerző-énekes életében mindig is fontos szerepet játszott az utazás és a közösség. Egyik szentendrei koncertje előtt találkoztunk és beszélgettünk utazásról, fesztiválélményekről és természetesen telekocsizásról

Oszkár: – Mit jelent Számodra az utazás?
Palya Bea: Az időt az utazásaim taglalják, olyan, mint másnak a karácsony vagy a húsvét. Nekem ez az ünnepem, egyik életszakaszból a másikba átvivő rítus, a család ideje. Korábban egyedül mentem sokat, most már az egész család felkerekedik, és akkor csak egymáséi vagyunk…
(tovább…)
Szerző: Oszkár Telekocsi | júl 21, 2014 | eseményről beszámoló, Funkcionális leírás
Számos esetben tapasztaltuk, hogy sokan úgy végeznek üzletszerű személyszállítást, hogy nem veszik meg az üzleti csomagot.
Ezzel egyrészt az utasokat félrevezetik, mert ezáltal téves képük alakul ki a klasszikus telekocsizásról, melynek célja az útdíj megosztása. Másrészt úgy gondoljuk, hogy a rendszer fenntartásának, fejlesztésének finanszírozásában való minimális részvétel mindenkitől elvárható, aki az útiköltség megosztásán túl bevételre tesz szert az Oszkár segítségével.
(tovább…)