Palya Bea, többszörös díjnyertes világzenei dalszerző-énekes életében mindig is fontos szerepet játszott az utazás és a közösség.  Egyik szentendrei koncertje előtt találkoztunk és beszélgettünk utazásról, fesztiválélményekről és természetesen telekocsizásról

Palya Bea Oszkár telekocsis pólóval

Oszkár: – Mit jelent Számodra az utazás?

Palya Bea: Az időt az utazásaim taglalják, olyan, mint másnak a karácsony vagy a húsvét. Nekem ez az ünnepem, egyik életszakaszból a másikba átvivő rítus, a család ideje. Korábban egyedül mentem sokat, most már az egész család felkerekedik, és akkor csak egymáséi vagyunk…
– Gyermekkorodban, illetve kamaszként volt lehetőséged utazni?

PB: A falu néptánc csoportjának voltam a tagja 6 és 14 éves korom közt, és ennek az egyik nagy ereje volt az utazás is, a rengeteg gyönyörű tánclépés és népzenei dallam megtanulásának lehetősége mellett. Ha beindult a busz motorja, én már jól voltam, szerettem nagyon azt az izgalmat, kíváncsi voltam nagyon, és imádtam a mozgás állapotát. Ez, ha belegondolok, semmit sem változott, csak most talán még messzebbre és még többet megyek. Bár azért az nagy szó volt, hogy tizennégy éves falusi lányként eljutottam Kanadába. Életemben nem láttam akkor még bevásárlóközpontot, nem ettem olyan színes jégkrémeket és nem láttam még élőben mexikói táncosnőket, sőt a sültkrumpli ketchup-pal is nagy egzotikum volt…

– Diákként részt vettél az akkori zenei fesztiválokon? Melyek voltak ezek? Hogyan jutottál le a helyszínekre?

PB: Szinte csak fellépőként mentem fesztiválozni, én már tizenéves koromban is zenekaroztam, énekeltem. A Művészetek Völgye például állandó nyári program volt, mentünk játszani, ültünk be a turnébuszba… Olyan régóta utazom már, ahogy ezt mondom, jönnek az emlékek, hány de hány útvonalat tudtunk mar kívülről, tudjuk, melyik benzinkúton milyen a szendvics, és hogy hol kellett kimagyarázni a biztos úrnak egy-egy helyzetet…

– Emlékszel, hogy melyik nyári fesztiválon léptél fel először és az mikor volt?

Palya Bea aláírás közben

PB: A Sziget az egyik elsők közt volt, éles az emlékképem erről: nagyon nagy volt a csúszás, a Laokoón csoport nevű zenekarral kb. hajnali háromkor kezdtünk. Előttünk Vedres Csaba zongorázott, én mar majdnem elaludtam, majd adtunk egy szürreálisan kavargó, izgalmas koncertet…

– 2014-ben mely fesztiválokon láthattak/láthatnak még téged a rajongók?

PB: A Tihanyi Szabadtéri Játékok és a budapesti Mesterségek Ünnepe két kiemelkedő esemény, mindkettőn Nő-koncertet adok, augusztus 8. illetve 18. a két dátum, nagyon várom. De rengeteg izgalmas helyszínt járunk be meg határokon innen és túl, majd a nyarat a Magyar Dal Napja alkalmából adott koncertünk zárja a RAM Colosseumban.

– Hogyan és mikor jött a Palya udvar ötlete a Művészetek Völgyében? Mi a célja?

PB: Ötévesek leszünk idén, és hát az udvarban az van, amit én szeretek. És olyan jó, hogy ezeket a dolgokat egyre többen szeretik! Sok-sok jó zene, színház, mese, irodalom van nálunk, és csak pár név és dolog, hogy kedved kapjatok: Snétberger szólóban, Berecz András mesemondó, Momentán Társulat, Dés Laszló, Mary Popkids, Slam poetry, családbarat udvar gyerek sarokkal… A cél pedig csak az, hogy legyen egy hely, ahol jó lenni.

– Mi a véleményed a telekocsizásról?

PB: Jó dolog, új barátságokra ad lehetőséget, és hát spórolni is lehet vele. Korábban átstoppoltam fél Európát, és nagyon élveztem, a telekocsizás ugyanezt az izgalmas hangulatot adhatja szerintem.

– Mikor hallottál a telekocsizásról először?

PB: Mar korábban is nézegettem a neten ezt, először a szállásokkal kapcsolatban volt meg nekem ez a “másokkal megosztom, amim van” módszer.

– Telekocsiztál már?

PB: Az én szakmámban mindig megyünk, és meg kell szervezni előre, időre oda kell érni, így ritkán van alkalmam ennyire spontánul utazni, de mindenkit biztatok, hogy tegye!

– Ha telekocsiznál, sofőrként vagy utasként próbálnád ki?

Palya Bea az aláírt Oszkár telekocsis pólóval

PB: Nem vezetek, a válasz adott 🙂

– Utasként milyen szempontok alapján választanál magadnak sofőrt?

PB: Legyen nyitott, jó fej, dumáljunk jókat.

– Milyen szerepet játszik az életedben a környezetvédelem? Mit teszel érte?

PB: Én magam nem vagyok egy nagy tárgyfogyasztó és tárgyvásárló, a dolgaimat inkább a lelkemben hordom, fontos, hogy könnyű és mozgékony maradjak. Az udvarunkban idén minden zöld, vegyszermentesek és repohár-használók leszünk.

Ha ti is szeretnétek Palya Beával találkozni, oszkározzatok a Művészetek Völgyébe és keressétek a Palya udvart! 

Hozzászólások

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Megosztás