2012 november 26-án volt 5 éve, hogy üzembe állítottuk Oszkárt. Ez idő alatt több mint 45 ezer főre duzzadt a felhasználóink száma. Eleinte kizárólag magánszemélyek, klasszikus telekocsizók vették igénybe a szolgáltatásunkat – akik számára eredetileg terveztük.  Aztán változott a helyzet, mi pedig a változásra megpróbáltuk megkeresni az Oszkár továbbfejlődése szempontjából a legjobb megoldást!

Ahogy az évek teltek, néhány vállalkozásszerűen működő kisbuszos is felfedezte magának a rendszerünket. Első ütemben itt is a klasszikus telekocsi-megközelítés dominált, azaz a fizetős utasok mellett fennmaradó szabad helyeiket hirdették meg. Aztán egyenes út vezetett a hivatásos oszkáros sofőrök megjelenéséhez. Számukra az útiköltség-hozzájárulás nem csak az üzemanyag költségét kell hogy fedezze, hanem az egyéb költségeket illetve a “mindennapi betevőre valót” is, így a legtöbb esetben magasabb kényelmi vagy szolgáltatási színvonalat is nyújtanak cserébe.

Válasz a változó körülményekre

Ennek megfelelően az általuk hirdetett utak árszintje is változott. Ahogy a többi, a “telekocsi-piac” is szabályozza önmagát: ha valaki többletszolgáltatást nyújt, többet hajlandóak érte fizetni az utasok, de az ok nélkül túlárazott utak nem kelnek el vagy csak jóval nehezebben. Felmerült egy szempont, melyet figyelembe kellett vennünk a rendszer továbbfejlesztése során:

Többekkel való egyeztetés alapján megalkottuk az “üzleti csomag”-unkat. Az egyik, mindenki számára azonnal látható eredménye, hogy megvásárlói “hivatásos oszkáros sofőr” címet kapnak, mely a felhasználói nevük mellett és profillapjukon is megjelenik az alábbi ikonnal – arany kormánykerék akar lenni. 🙂 A csomag díja 6 000 Ft fél évre (vagy kedvezményesen 10 800 Ft egy évre). Az árszintet úgy próbáltuk meghatározni, hogy ha csak egy utast is sikerül az Oszkáron keresztül elvinni, már akkor behozza az árát a befektetés.

A csomag a “hivatásos oszkáros sofőr” megjelölés mellett az alábbi előnyökkel, plusz funkciókkal jár:

  • Feladható üzletszerű hirdetés (azaz több, mint 5 férőhely és tetszőleges áron*)
  • Feladhatóak egymással időbeli átfedésben lévő hirdetések
  • Hirdetések feladása külső rendszerből: Ha az adott személyszállító cég olyan utazásszervező rendszert használ, mely képes exportálni az útvonaladatokat, az Oszkár ezen adatok alapján automatán időközönként feladja a hirdetéseket.
*   az útdíjkorlátozás bevezetése előreláthatólag 2013 év első negyedévében valósul meg.

Természetesen továbbra is minden, egyébként kisbusszal közlekedő felhasználónk üzleti csomag nélkül is használhatja az Oszkárt a jövőben, ha “telekocsis” árszinten, legfeljebb 5 helyet szeretne hirdetni, és vállalja, hogy akár egy személy jelentkezése esetén is elindul. Reméljük, hogy üzleti személyszállító felhasználóink meglátják az előnyt az új lehetőségben és nem jelent gondot a jelképes csomagdíj kifizetése. Valamint a többi felhasználónk számára is átláthatóbb lesz a rendszer, azáltal, hogy előre tudják, melyik hirdető sofőrtől mit várhatnak.

Kattints és rendeld meg, hogy minél előbb élhess az üzleti csomag előnyeivel!

Hozzászólások

Trackbacks/Pingbacks

  1. Útdíj limit a klasszikus telekocsizóknak az Oszkáron - [...] számolva a felső határ ehhez képest 3690 Ft, tehát aki ennél többet szeretni kérni, csak üzleti csomag birtokában teheti…
  2. Üzletszerű személyszállítás – kiknek és minek kell megfelelni? | Az Oszkár telekocsi blogja - […] az üzletszerűség alábbi ismérveit kimeríti, csak üzleti csomag birtokában hirdethet az […]

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Megosztás