mézeskalács

Idén jótékonysági kézműveskedéssel ünnepeltük az Oszkár telekocsi 8. születésnapját.

Hihetetlen élmény volt!

November 29-e, vasárnap délután 14 óra. A résztvevők folyamatosan érkeznek az Oszkár 8. születésnapja alkalmából rendezett jótékonysági kézműveskedésre a Baár-Madas Református Gimnázium dísztermébe.

A csapat szuper, mindenki rögtön munkához lát, leveleket vagy celofánt vagdos vagy éppen színes cukorfilccel mézeskalácsot díszít. A koncepció: 140 gyerek – 140 ajándék. Idén ugyanis a Cseppkő gyermekotthon lakói számára készítettünk ajándékokat.

A gyermekotthon vezetőitől azt az információt kaptuk, hogy a gyerekek a személyes ajándékoknak örülnek a legjobban. Ezért úgy döntöttünk, hogy egyedi, névre szóló mézeskalácsokat díszítünk, valamint a Kreatív Kommuna munkatársai segítségével kézzel varrt illatpárnákat készítünk. Emellett minden gyermek csomagjába került 1-1 darab kártyanaptár a Stúdió Debrecen felajánlásával , az egyik kedves, Oszkáros felhasználónk jóvoltából pedig mikulás figura és szaloncukor is. Hálás köszönet érte!

Oszkár telekocsi kézműveskedés Mézeskalács csomag naptárral az elkészült mézeskalácsok

A mézeskalács díszítés volt az első munkafázis, hogy a cukormáz meg tudjon száradni. Ezt követően kezdtük varrni az illatpárnákat. Illetve, csak kezdtük volna, mivel a hobby boltban varrótű helyett gobleinhez való tompa végű tűt adtak nekünk, ami viszont nem vitte át az illatpárna anyagát. 🙂 Némi izgalommal, két helyszínt megjárva végül sikerült beszerezni a most már valóban varrásra alkalmas tűket (szerencsénkre advent első vasárnapja miatt már nyitva voltak a bevásárlóközpontok), így az illatpárnák is sikeresen elkészültek. Jó volt látni, ahogyan több mint 50 ember teljes összhangban, együtt készíti az ajándékokat. Külön köszönet a jelenlévő fiúknak, akik szuperül helyt álltak, még a varrásban is!

Varrnak a fiúk Ajándékok a Cseppkő gyermekotthonban Oszkár Telekocsi jótékonykodós szülinap csoportkép

140 gyerek minden egyes ajándékának a megfelelő csomagba készítése jó kis kihívásnak bizonyult, de végül ezt is sikeresen megoldottuk, majd Oszkározva, együtt gurultunk át a gimnáziumból a gyermekotthonba. A  személyre szabott ajándékok mellett azt a rengeteg adományt is átadtuk a gyerekeknek, amelyet Ti juttattatok el hozzánk. Rengeteg ruha, lakástextil, játék, táska, stb. gyűlt össze, a gyerekek nevében is köszönjük nektek!

Íme néhány kép az ajándékok átadásáról:

adományozás a Cseppkő gyermekotthonban

adományozás a Cseppkő gyermekotthonbanAz Oszkár egyik alapítója ajándékot ad át a Cseppkő gyermekotthonban

 

 

 

 

 

Az ajándékokon túl a szülinapi belépők díját az Oszkár megduplázta és 100 ezer forintot utal a Cseppkő gyermekotthon számára.

Köszönjük minden adományozónak és résztvevőnek, hogy lehetővé tettétek, hogy ez a program megvalósuljon!

Hozzászólások

Trackbacks/Pingbacks

  1. 2015-ös Oszkáros év | Az Oszkár telekocsi blogja - […] Na, de az Oszkár nem csak a környezeten segít ám! Sokszor bizonyítottuk és bizonyítottátok, hogy az Oszkáros közösség összetartó…

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Megosztás