Ebben a cikksorozatban Attila társalapító villant fel az Oszkár első 10 évéből pár, az alapítók számára fontos momentumot. Az első részben az ötlet megszületéséről és a név eredtéről volt szó, a második rész a rendszer indulásáról szólt. Aztán persze jöttek a rögök az úton…

A kezdeti lelkesedést időről időre próbára tette egy-egy aggasztó körülmény. Az indulást követő napokban – a szintén akkor startolt telekocsi oldal – a Szalljbe.hu borzolta a kedélyeinket. Persze rögtön regisztráltunk. Összehasonlítgattunk az Oszkárral és aggodalommal telve figyeltük a médiát velük kapcsolatban. Azóta persze már a webcím sem létezik…

Iwiw telekocsi app

Akkoriban nagy divattá vált telekocsi rendszert üzemeltetni, így lassan kezdtünk hozzászokni, hogy egyre több hasonló profilú oldal indult. Mögöttük – akárcsak az Oszkár mögött – nem állt igazán erős gazdasági háttér, viszont szerencsére komoly szándék sem. Aztán mikor egyszer csak az Oszkár terjesztésében is sikeresen szerepet játszó iwiw-ről derült ki, hogy saját telekocsi funkciót fejleszt… hát akkor volt némi letargia…
A fő probléma az volt, hogy kb. egy évvel azt megelőzően vásárolta fel a közösségi oldalt a Magyar Telekom, minimum 1 milliárd Forintért. Addigra már több mint 1 millió felhasználóval rendelkezett az iwiw  és tőkében sem volt hiány.

Szerencsére a kezdeti elkeseredést hamar tettvágy követte, és még keményebben dolgoztunk a felhasználói igények kielégítésén, valamint az Oszkáron való telekocsizás terjesztésén. Hála Istennek sikerrel jártunk: az iwiw-es telekocsi funkció az ígéretes adottságok ellenére se lett igazán népszerű sohasem. (Azon túl, hogy mint tudjuk, már a portál sem létezik azóta…)

Persze azóta is volt néha konkurencia-pánik berkeinkben. Utazzunkegyutt.hu, Zivi majd Autohop – bár már egyik sem létezik, mindegyikkel megvívtuk a harcot a vezető telekocsi rendszer szerepéért. Mindez sok idegeskedéssel, de ami hasznosabb, még több fejlesztéssel járt.

KirúgásA másik komoly kihívás pont az Oszkár 5. születésnapja előtt ért bennünket. A látogatottság növekedésével – különösen a médiamegjelenéseket követően – sikerült az Oszkár webtárhelyét biztosító komplett szervert túlterhelni, sőt, időnként elérhetetlenné tenni. Mi sem örültünk, hogy a hirtelen nagy számú érdeklődő csak a homokórát nézegetheti a böngészőjében az Oszkár weboldala helyett, de még kevésbé örültek azon szolgáltatók, akik ugyanazt a szervert használták (volna) honlapjukhoz, mint mi. Rajtuk keresztül a rendszergazda mérge is többször utolért bennünket, míg végül ultimátumot kaptunk: 1 hónapunk volt a komplett Oszkár környezetének elköltöztetésére.

Így történt, hogy az 5. születésnap éjszakáján is azon dolgoztunk lázasan, hogy másnaptól még/már újra elérhető legyen a rendszer. Nem tudjuk eléggé megköszönni Pőcze Balázsnak az önzetlen rendszergazdai segítséget, amivel a költözés kapcsán kisegített minket!

A nehézségek eredményeként mindig sokat fejlődtünk, és folyamatosan újabb és újabb motiváció merült fel az Oszkár működtetése, népszerűsítése kapcsán. Pénzt persze nem hozott, sokat nem is vitt (nem is lett volna miből), de megszámlálhatatlan munkaóránkat áldoztunk rá önként és dalolva.  Na de ezekről bővebben majd a következő részben!

Maradj velünk és figyeld az Oszkár Facebook-oldalát a folytatásért!

(na meg persze addig is keress útitársat vagy hirdesd meg szabad helyeid Oszkáron!)

Hozzászólások

    • Oszkár telekocsi

      Magyarországon is hatott végre felvásárlást (Zivi-Autohop)

      Válasz

Válaszoljon Oszkár telekocsi-nak Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Megosztás