A járvány megjelenésének első hónapjaiban hétről hétre, sőt, napról napra változott, hogy mikor kaphatjuk már vissza a régi életünket. Aztán nem heteket, hanem hónapokat helyeztek kilátásba, így az is elvesztette a normális élet reményét, aki viszonylag könnyen tudott alkalmazkodni a hirtelen jött bezártsághoz.

Áttelepültünk tehát az online térbe. Eleinte különleges, új élménynek számítottak az esti, videó-chat-es sörözések a kollégákkal és a barátokkal. Számtalan ingyenes online programban lehetett részünk, a pszichológiai és szakmai webináriumoktól kezdve, a jógán át, a kutyaiskolákig. Később, a szolgáltatók rájöttek, hogy hónapokon át az ingyenesség nem fenntartható, így válthattunk jegyet különböző streaming csatornákon színházi és zenei programokra is, a webináriumok és az otthon űzhető sportolási szolgáltatások mellett.

Megszoktunk, hogy távolságot kell tartanunk, a saját érdekünkben és mások érdekében. Bezárkóztunk, maximum mozogni jártunk a lakhelyünkhöz közeli helyekre, a boltbajárást is minimalizáltuk. A rendszeres családlátogatás és a hosszabb utazások száma is radikálisan csökkent. A közel 1,5 év alatt átállt az életritmusunk egy ingerszegényebb környezetre.

De hogyan lehet ebből az elszigetelt állapotból kilábalni?
Ahogy eddig az egyedüllét vagy a családtagokkal való összezártság és az új feladatok megoldása (home office, régi napirend megborulása) okozhatott szorongást, most az kelthet bennünk félelmet, hogy ismét emberek közé menjünk.

A szakemberek szerint a kulcs a fokozatosságban rejlik. A Mécses Szeretetszolgálat egyik, elítéltekkel kapcsolatos tanulmánya szerint (http://mecses.vaciegyhazmegye.hu/pdf/mecses_utmutato_kiadvany_2017.pdf) “a legtöbb szabadult poszt-traumatikus stressz tünetekkel küzd” a szabadulás után, így az ingerszegény környezetből való kiszakadás zavarttá, idegessé teheti őket. Természetesen mi nem börtönből szabadulunk, de a helyzet mégis nagyon hasonló. Hagyjunk tehát időt a régi, offline élethez való visszaszokáshoz, mielőtt újra nagyobb embertömegek közé vetjük magunkat egy színház-/mozilátogatás, fesztiválozás vagy strandolás kapcsán.

Összeszedtünk néhány egyszerű ötletet, amit érdemes kipróbálni a közösségbe való visszatérés folyamatában. Ezek a lehetőségek apróbb lépésekből épülnek fel, először a család, barátok, majd az idegenek felé nyitással kapcsolatban.

1. Vidám kirándulás ismerősökkel, távolabbi családtagokkal, egy piknikkel egybekötve

Séta közben, a beszélgetés során lehetőségünk van egymáshoz újra kapcsolódni, ami a közös étkezéssel fokozódik: létrejön az összetartozás érzése és a “családi egység”.
Lehetőség nyílik újra felvenni a szemkontaktust, közösen nevetni, használni a nonverbális eszköztárat is (érintés, mosoly, mimika, beszélők közötti térköz csökkentése, növelése, stb.), amit az online tér és a kikapcsolt kamerák eddig ellehetetlenítettek.

2. “Teraszozás”

A kirándulás során már szuperül kapcsolódtunk a jól ismert emberekhez, ám még mindig, idegenektől, lehetőség szerint, elszeparálva tettük ezt.
Szervezzük egy étterem vagy bár teraszára a családi/baráti csevegést, így már kevésbé vagyunk “burokban”, hiszen közelebb merészkedtünk ismeretlen társaságokhoz is.
Ezt a lépést nehezíthetjük azzal, ha olyan ismerőssel találkozunk, akivel a járvány miatt megszakadt a kapcsolatunk.

3. Segítsünk másoknak is kizökkenni – Beszélgessünk idegenekkel!

Még mindig a nyitott helyeknél maradva: elegyedjünk szóba másokkal. Ez történhet a parkban, a buszmegállóban várakozva vagy akár egy teraszozás alkalmával, a sorunkra várva.
Ne felejtsük el, hogy a “visszatérés” nem csak minket érint keményen, mindenkinek fura ez a helyzet, ezért másoknak is bearanyozza a napját egy kedves gesztus, érdeklődés és a maszk alatt megbújó mosoly.

4. Vissza a zárt terekbe – telekocsizzunk!

Ha a munkába járást meg is tudjuk oldani sétálva, biciklivel vagy autóval, “elszeparáltan”, a hosszabb utak pont kapóra jönnek, hogy összekössük a hasznosat a még hasznosabbal: az útiköltségen spórolás mellett társaságot gyűjtsünk és idegenekkel is kapcsolódjunk.
A telekocsizást lehet autósként és utasként is “művelni”: autósként hozzánk csatlakoznak be utasok (ezzel egyébként az útiköltséget is megosztjuk), utasként pedig mi ülhetünk be mások autójába.
Bár az utazás során, az autóban kisebb a tér, mint a vonat, vagy busz esetében, viszont az utastársak száma is sokkal kisebb. Emellett könnyebben kialakul egy kötetlen beszélgetés, ahogy a telekocsis utazások során ez megszokott. A megfertőződés miatt sem kell aggódnunk: az útitársakkal az út előtt tudunk egyeztetni, hogy be vannak-e oltva, illetve a maszkviselés is rugalmasan megbeszélhető.

5. Ne hagyjuk abba!

Ha már elindultunk saját burkunk kibontogatásának útján, kár lenne elakadni. Már most érdemes tervezni és a naptárunkba előre bejegyezni néhány programot. Lehet az biciklitúra a barátokkal, éttermi vacsora a bővebb családdal, vidéki unokatesók vagy volt osztálytársak meglátogatása, esetleg munka utáni fröccsözés a kollégákkal. A tervezettség biztonságot nyújthat és nehezebben fordulunk újra magunkba, ha optimistán, de a saját tempónkban előre vázoljuk az előttünk álló lépéseket.