Várólista az Oszkár telekocsinKiemelt időszakokban népszerű úti célok esetén gyakran gyorsan betelnek az oszkáros autók. Ezért az utasoknak megérte gyakran ellenőrizni, hogy szabadult-e fel hely, mely meglehetősen kényelmetlen volt. Autósok esetében pedig az indulás időpontjához közel eső lemondások okoztak bosszankodást. Ezen segít a várólistára jelentkezés lehetősége!

Amikor egy utat keresel a rendszerben, akkor a keresőben feketével látszódnak a szabad hellyel rendelkező autók, szürkével pedig a már igazán tele kocsik. Ez utóbbiaknál mostantól egy várólista gombot is találsz, amelyre kattintással bekerülsz az adott autó várólistájába. Ha valamelyik utas lemondja az utat, akkor a rendszer az összes várólistán szereplő utasjelöltnek automatikusan küld egy e-mailt a felszabadult helyről. Ezután pedig már a gyorsaság dönt, arról, hogy ki tud valóban beszállni az autóba. Így az autósoknak sem kell egy visszamondott út esetén azon gondolkodniuk, hogy vajon jelentkezett volna-e más utas az útra, hiszen a várólistások az értesítést követően rögtön le tudják foglalni a megüresedett helyet.

Ha utasként nem szeretnél azon aggódni, hogy valaki hamarabb nézi-e meg az e-mailjét, mint te,  akkor kérhetsz sms értesítést is a felszabadult helyekről.

Várólista jelentkezést követően felszabaduló helyről SMS értesítés beállítása

Itt állíthatod be az SMS-értesítést

Ezt a rendszerbe belépve a Beállítások menüpontban az “SMS értesítések beállítása” részben teheted meg. Fontos, hogy csak akkor kapsz SMS-t, ha van kredited az egyenlegeden. A kreditfeltöltés lehetőségeiről az egyenlegfeltöltés  oldalon tájékozódhatsz. Egy SMS egy kreditbe kerül, melyhez akár 20 Ft-ért is hozzájuthatsz! Megér neked ennyit, hogy Te értesülj először a felszabaduló helyekről?

További jó utazást kívánunk, hirdesd meg utad vagy keress autóst, aki elvisz Oszkárral!

Hozzászólások

  1. papp imi

    Szerintem is jó dolog ez az új funkció, nekem is többször volt úgy, hogy lemondták az utat utazás előtt egy órával.

    Válasz
  2. Szalay Zotan

    Arany József beírása valóban bosszantó, de ennél már csak az a cifrább, ha a lebeszélt autó nem jön meg a korábban rögzített időpontban, sőt még utána órákkal sem érhető el……..

    Válasz
  3. Lőki Péterné

    Kedves ‘Oszkár’ és Használói!

    Nem vagyok mai csirke, de évek óta használom a szolgáltatást, és nagyon jók a tapasztalataim. Volt bennem némi gátlás, hogy ez a fiataloknak való, mit szólnak hozzám, túl az ötödik ikszen mit akarok. De nagyon kedvesek voltak = értsd: nem éreztem púpnak magam a hátukon, és nem voltam kivételezett sem, hanem egyenrangú. Volt pár eset, amikor a nagyon udvarias fiatal volt zavart, de azt hiszem, elég laza vagyok, hogy megtaláljuk a hangot egymáshoz. Nekem már az Oszkár olyan, mint az internet, megtanultam, megszoktam, megszerettem, nem élhetek nélküle.

    Üdv mindenkinek!

    Boldog Karácsonyt, szerencsés új évet kívánok Nektek!

    Márta

    Válasz
  4. zolee_x

    Oke ez udvozlendo fejlesztes , de hol latom en mint sofor, hogy kik vannak a varolistamon? Mikor jelentkezett ra ? Esetleg tudok ezen a varolistan muveleteket vegrehajtani ? Pl torolni felhasznalot ?
    Gondolom, ha van utaskorlatozasom beallitva akkor csak azok tudnak varolistara jelentkezni akik megfelelnek a beallitott kriteriumnak .

    Udv Z

    Válasz
  5. zolee_x

    Hello !

    Ez az atfoglalas melegagya a jelenlegi mukodessel.
    Ezzel kapcsolatba, ha van velemenye masnak a forumot is figyelje .

    Oszkar! Ha egy kepre rakattint a felhasznalo , jo lenne ha olvasthato lenne a kepen a szoveg . Legalabb 2x akkoraba kellene megnyitnia
    https://blog.oszkar.com/wp-content/uploads/2014/11/varolista-300×140.jpg

    Ha tobbi blognal is van ilyen azokat is javtani kellene.

    Udv Z

    Válasz

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Megosztás