Oszkáros a javából, 222. felhasználó, Arnold

15. szülinapunk alkalmából olyan oszkárosokat mutatunk be, akik az Oszkár első napjaitól kezdve velünk vannak.

Arnold 49 éves, közgazdászként dolgozik, övé a 222. regisztráció az Oszkáron, 2007. december 7-én regisztrált.

15 éve, egy online cikkben olvasott az Oszkárról és a telekocsizásról, és, mivel jó ötletnek találta, be is regisztrált. Arnoldnak akkoriban egy ‘88-as Zsigulija volt, amivel inkább nem szállított utasokat, mert a kocsi műszaki megbízhatósága és komfortossága, korából adódóan, kétes volt, így az Oszkár is parkolópályára került egy kicsit.

2017-ig váratott magára a “próbakör”, ekkor Arnold nehezebb anyagi helyzete miatt, úgy gondolta, hogy a Nyíregyházán élő szüleit, kivételesen, úgy látogatja meg, hogy meghirdeti a szabad helyeit az Oszkáron. Költséghatékonyság szempontjából kiválónak bizonyult a döntés, és bár az anyagi helyzete azóta rendeződött, továbbra is lelkes oszkáros autós.

“Környezetvédelmi habitus is van benne, az ember csökkenti egy kicsit az ökolábnyomát azzal, hogy nem egy ember ül a kocsiban, hanem négyen vagyunk, de nyilván nem utolsó szempont az sem, amikor az út végén ideadják az utazás árát.”

“Alapvetően nem vagyok egy szószátyár típus, de az Oszkáron olyan emberekkel lehet összefutni, akikkel egy párhuzamos valóságban élünk, mert amúgy soha nem találkoznánk, hiszen nem ugyanolyan körökben mozgunk.”

Elmondása szerint rengeteg jófej és érdekes utassal találkozott már, van például egy ének-zene tanár, akivel néhányszor már utaztak együtt, és akinek a foglalkozása Arnold ismeretségi, társasági köreitől nagyon távol áll.

Volt olyan utasom, aki díszletépítő volt egy filmgyárban és pont akkoriban volt egy tűzeset, amiről elmesélte, hogy mit látott, hogy voltak a dolgok, de volt még nagyon sok aranyos történet is.” – meséli.

Arnold viszont azt tapasztalja, hogy mostanában kevesebb a beszélgetés, az emberek inkább magukba zárkóznak: “Sajnos az Y, Z generáció semmiben nem akar részt venni, felteszik a fejhallgatót és nyomkodják a telefont, jó esetben nem pittyeg folyamatosan a chat. Ők úgy veszik, hogy kifizetik a szolgáltatást, és kész, én úgy venném, hogy társak vagyunk és beszélgethetnénk.”

Mit üzennél azoknak, akik most kezdenek oszkározni?

“Vigyenek magukkal váltópénzt! :)”

Mit üzennél az alapítóknak?

“Alapvetően jó ötletnek tartom az Oszkárt és úgy látom, hogy nagyon jól működik is.”

Hozzászólások

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Megosztás