Egy újabb szívet melengető oszkáros történet, ami már a házasságkötő termen is túlmutat. Esküvős cikkünk főszereplőihez hasonlóan Dóra és Zoltán is oszkározás közben ismerkedtek meg. Ők azonban néhány hónapja már egy fix útitárssal is büszkélkedhetnek.

„Az elmúlt egy évben annyi minden történt, hogy nehéz visszagörgetni a kezdetekhez” – kezdi mesélni a történetet Dóra.

„Már Oszkároztam egy ideje, szerettem. Ha vidámabb volt a társaság beszélgettünk, ha meg csöndesebb út volt, kényelmesen olvastam, vagy csak rendeztem a gondolataimat. Tavaly tavasszal pedig egy olyan oszkáros utam volt, amely örökre megváltoztatta az életemet!

Csodálatos napsütés volt azon a péntek délutánon. A Keletinél volt a találkozási pont, 15:00-kor. Emlékszem arra a pillanatra, amikor megláttam a sofőrt, aki ma már a férjem, a gyerekem apja… A mai napig megdobban a szívem, ha reggel látom ugyanabban az ingben elmenni dolgozni, amelyikben akkor volt.

Rögtön kiderült, hogy ez beszélgetős út lesz, mert még csak a Stadionoknál jártunk, de már megtudtam Zoltánról, hogy évek óta oszkározik. Utasként kezdte, aztán amióta van autója, sofőrként használja. Az oszkározás már önmagában egy jó közös pont volt, mindketten hasonló okokból szerettük meg és használtuk rendszeresen: jó társaság és spórolás.

Hamar egy hullámhosszra kerültünk, szó szót követett és tulajdonképpen az egész utat végig beszélgettük. Kiderült, hogy közös az érdeklődés a biciklizés és az aktív időtöltés iránt is, hogy szeretjük a jó sört, hogy mindketten szeretnénk elmenni minél hamarabb Rómába és még sorolhatnám a 2 órás utazás témáit. A búcsú egy rövid és félszeg szia volt, de másnap sms-ben megbeszéltük, hogy visszafelé is együtt megyünk. Jó volt vasárnap újra látni Zoltánt, de nem beszélgettünk, egész úton egy szót sem szóltunk, szóval úgy tűnt a kezdeti szimpátia eltűnt.

Később kiderült, hogy csak mindkettőnknek majd kiugrott a szíve, ezért nem tudtunk megszólalni.

Amikor a Feneketlen tónál kiszálltam, úgy köszönt el, hogy egyszer majd elmegyünk együtt abba a Bajor sörözőbe, amiről az odafelé úton hosszasan beszélgettünk, mire én tágra nyílt szemekkel rebegtem rá, hogy „Az jó lenne!” Ezt azóta is emlegetjük.

Az első (ismert) Oszkár-kapcsolatból született ifjú

Még azon a héten, csütörtökön el is mentünk és már akkor sejtettük, hogy valóban lehet ebből valami. Egy hónapnyi randizgatás után, már világossá vált mindkettőnk számára, hogy ez lehet az, amire és akire vártunk, elkapott minket a szerelem. Onnantól pedig nem volt megállás: összeköltözés, közös nyaralás, Római lánykérés és terveztünk egy kisbabát is.

A gyermek olyan gyorsan jött (felvette a tempót ), ahogyan a mi kapcsolatunk is alakult. Alig egy éve ismertük egymást, amikor összeházasodtunk a 7 hónapos kisfiunkkal a szívem alatt. Most pedig Botond itt szuszog mellettem, a férjem pedig a másik szobában rendezgeti neki a játszósarkot.

A baba születése előtt néhány nappal megírtam Oszkárnak, hogy az ő segítségével hamarosan megérkezik a kisfiúnk. Aztán Botond születése után nem sokkal egyszer csak beállított a postás a logós body-val. Nagyon kedves meglepetés volt!

Az Oszkározást nem fejeztük be, csak már állandó utasként én voltam a jobb1-ben, és két utast vittünk mindig hazafelé. Mára a hátsó ülés is foglalt egy kis utasnak és reméljük, hogy hamarosan megtelik az egész autó állandó utasokkal.

De mi már örökre Oszkárosok maradunk és alig várjuk, hogy nosztalgiából újra használhassuk a rendszert utasként, vagy sofőrként. 

Az Oszkár telekocsi kis csapata nevében köszönjük Dórának és Zoltánnak, hogy eljuttatták hozzánk megismerkedésük történetét!  Elképesztően jó érzés olvasni a történeteiteket (szerelem, házasság, Jászai-díjas utazás) és nagyon örülünk, hogy a leveleitek által mi is részesei lehetünk ezeknek az örömteli pillanatoknak!

További élményekben gazdag oszkározást kívánunk mindenkinek! Ha te is megosztanád velünk az oszkáros élményeidet, kérjük, írd meg az info@oszkar.com e-mail címre.

Utazz, spórolj, barátkozz! Keress útitársat Oszkárral!