A járványhelyzetet folyamatosan figyelemmel kísérjük és nem kevés dilemmát okozott már az elmúlt hónapokban, hogy mit tegyünk vagy épp mit ne tegyünk a viszonylag korlátozott eszközeink birtokában. Összeszedtük a lényeget és az álláspontunkat a témával kapcsolatban.

Ez a cikk 2020 októberében íródott, a járványhelyzet azóta változott, az aktuális teendőket ebben az új blogcikkben találod.

A legnagyobb probléma, hogy még a szakemberek sem értenek egyet, hogy milyen intézkedéseket érdemes hozni. Így mi, infektológia terén teljesen laikusok, jobb híján a hivatalos ajánlásokat követjük és kommunikáljuk. Így tavasszal mi is azt kommunikáltuk, hogy aki csak teheti, ne utazzon, de főleg ne másokkal együtt, volt amikor azt, hogy a kisbuszokban legalább 1 hely maradjon ki két utas között és volt hogy azt, hogy mindenki készüljön maszkkal.

A vélemények még a egészségügyi szakmán belül is széles skálán szóródnak, a “mindenkinek karantén, de legalább is szigorú 1,5 m-es távolságtartás + folyamatos maszkviselés mindenhol” kombinációtól a “nincs itt semmi látványosság, hiszen 10 millióból alig ápolnak koronavírusos beteget kórházban, közülük is csak néhányan vannak lélegeztetőgépen” kategóriáig. Nehéz okosnak lenni, hogy a két véglet között hol lehet az igazság.

Létrehoztuk a maszkviselés kötelezőségét jelző ikont. Az autósok a hirdetésfeladás során jelölhetik, ha az útjuk alatt kötelező a maszkviselés.

Arról például nincs semmiféle adatunk (valószínűleg másnak sem), hogy bármivel is kisebb-e a fertőzésveszély, ha csak 4-5-en utaznak egy légtérben, de valakin egyáltalán nincs maszk, vagy épp csak a szája előtt, az orrot szabadon hagyva (ez elkerülhetetlenül előfordulhat), mintha 9-en, de mindenki maszkban van.

Amíg okosabbak nem leszünk, a saját belátás szerinti józan gondolkodás és egyéni felelősségvállalás ideje van:
ha beteg vagy, vagy érintkeztél bizonyítottan koronavírusos személlyel, inkább akkor se Oszkározz (sőt, maradj otthon), ha Te tünetmentes vagy
ha kockázatosnak ítéled meg (akár magad, akár szeretteid miatt), hogy másokkal együtt utazz, akkor inkább ne utazz
az autós és az utasok beszéljék meg, hogy mik az igényeik. Hasonló a helyzet, mint egy dohányos autóval: ha az autós dohányzik (ez látszik a hirdetésén is), az utas úgy foglal hozzá, hogy ennek tudatában van, őt ez nem zavarja. Viszont, ha nemdohányzó az autó, akkor az utas se akarjon rágyújtani menet közben. Tehát, ha egy autós megköveteli a maszkot, akkor az utas ne akarjon maszk nélkül utazni.
Utasként figyeld a keresőt és a hirdetés megjegyzés rovatát:

Ha a határon túlra mész, vagy onnan jössz haza, nézz körül a konzulátusi hírek között, hogy mik a feltételek: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/

Az autósoknak továbbra is javasoljuk, hogy rendszeresen fertőtlenítsék a gyakran tapogatott területeket – biztonsági öv csat, kormány, váltóbot, kilincsek, kapaszkodók, rádió, stb.

Természetesen, ha bármi fejlemény lesz hatósági szinten az ajánlásokban / korlátozásokban, azt figyelemmel kísérjük és eszközeink szerint alkalmazzuk az Oszkárra is.

Ha valaki megtudja, hogy fertőzött, és küld nekünk konkrét korábbi utazásának beazonosításához szükséges adatot, akkor szívesen megtesszük, hogy az utastársakat értesítjük, hogy legyenek elővigyázatosak és fokozottan figyeljenek a tüneteikre, azok jelentkezése esetén kövessék a protokollt.

Keress egy autóst, akivel egy irányba mentek és foglalj hozzá! Autósként pedig add fel hirdetésedet és használd az új maszk-ikont!
Jó Oszkáros utakat kívánunk, vigyázzunk egymásra!

 

Hozzászólások

  1. Kovács L. Tibor

    Minimum álszentnek tartom a blog tartalmát, ugyanis ez továbbra is a profitot tartja szem előtt az emberek biztonsága helyett !
    Vezettem én is maszkban, és ültem utasként is maszkban a Budapest Debrecen táv alatt, és simán ki lehet bírni. A kényelmet és a bevételtől való elesés félelmét előrébb tenni, mint az egészség és az élet védelmét, nemcsak ostoba de egyenesen embertelen dolog.
    A törvényrendelet megengedi a személyszállítási szolgáltatást, de csak a biztonsági szabályok betartása mellett, és ebbe beletartozik a masz szabályos (orrot ÉS szájat is takaró) viselete.
    Mehet itt a polémia arról, hogy az oszkározás nem szeméyszállítás, de akárminek nevezzük is, ha a városi taxizás max. fél órájára kötelező a maszk, ráadásul általában max. 1-2 ember van ez idő alatt az autó zárt légterében, akkor vajon egy telerakott telekocsi 2-3 órás utazási időtartama alatt nem rosszabb-e a helyzet. Ha valaki erre ép ésszel, és nyugodt lélekkel azt mondja, hogy nem, az nézzen magába ! … 🙁
    Kedves Oszkárosok, kizárhatnak innen a véleményemért akár, de akkor is azt kell mondjam, hogy kötelezővé kellett volna tenni az autósok számára a maszk viselését és viseltetését ugyanúgy, mint a taxisoknál és utasaiknál ! Nagyfokú cinizmus az autósok és az utasok vélekedésére és kényelmére bízni a már egyébként meglevő s kötelező érvényű (de ráadásul a józan ész szerint is hasznos) szabályok betartását ! Mellesleg a blogban levő relativizálás (hogy a szakemberek véleménye is megoszlik a maszkviseléssel kapcsolatban) egy nettó valótlanság ! Ugyanis a szakemberek (valódi virológusokról beszélek, nem a bulvárban olvasható, vírustagadó “doktorkákról”) egyöntetűen kiállnak a helyesen alkalmazott (!!!) maszkviselés mellett.
    Tisztelettel: Kovács L. Tibor

    Válasz
    • fk.oszkar.com

      Kedves Tibor!

      Köszönjük az észrevételeidet és a hozzászólásodat.
      Ez a blogcikk október elején íródott, amikor még nem volt mindenhol kötelező a maszkviselés, jól lehet, hogy a mi hibánk, hogy nem frissítettük. Ha a facebook oldalunkat megnézed, ott rendszeresen posztolunk arról, hogy mindenki viseljen maszkot (helyesen) Oszkározás közben is.
      Sajnos azonban ellenőrzési hatáskörünk (és kapacitásunk) ennek ellenére sincs, de természetesen, ha bejelentés érkezik az ügyfélszolgálatunkra, akkor figyelmeztetjük a maszk-használatra a szóban forgó felhasználót és végső esetben akár ki is zárjuk.
      Hamarosan frissítjük a blogcikket, vagy inkább írunk egy frisset, köszi a türelmet! 🙂
      Sok kellemes Oszkáros utat és jó egészséget kívánunk!

      Válasz

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Megosztás