Punnany Massif 15A Punnany Massif nemrégiben ünnepelte tizenöt éves fennállását – tízezer rajongó társaságában. A Pécsről indult csapat egyre népszerűbb, közel kétszázezer követője van a Facebookon. Énekesük, a Budapesten élő Meszes Balázs nemcsak remek előadó, hanem lelkes oszkározó is. És nem mellesleg egy három és fél hónapos kislány boldog édesapja.

 

 


Balázs olyan régóta oszkározik, hogy már nem is emlékszik pontosan, mikor lett a közösség tagja. ,,Amikor elindult az Oszkár, szinte azonnal beléptem, azóta regisztrált utas, illetve sofőr vagyok” – mondja. ,,Kezdetben utasként oszkároztam rengeteget, később, mivel családos lettem és van egy kisbabánk, vásároltam egy autót, és azóta sofőrködöm is. Ha véletlenül úgy adódik, hogy valamiért nincs autóm, akkor még mindig az Oszkárt választom utazási formaként.” Hogy miért?

Meszes Balázs (fotó: Máté Péter)

Meszes Balázs (fotó: Máté Péter)

,,A Pécs–Budapest távolságot az ezredforduló után már csak-csak meg lehetne tenni két és fél, netán két óra alatt, de ez a vonatoknak valahogy mégsem sikerül. Most négy és fél óra az út, mert nyáron mindig pályafelújítás van. Meg is lepődöm azon, hogy egyáltalán van, aki vonattal utazik. Egyrészt nekem nincs erre három-négy órám, másrészt azzal együtt is, hogy fel lehet állni, lehet mászkálni a vonaton, sokkal kényelmesebb és praktikusabb az Oszkárral közlekedni. Amióta kisbuszos cégek is utaztatnak, még élvezetesebb. Nyolc fővel, összezsúfolódás nélkül megosztva az ülőhelyeket, egy-egy benzinkutas megállót beiktatva két és fél óra alatt fel lehet pötyögni Budapestre.”

Az énekes feleleveníti néhány emlékét abból az időszakból, amikor még személyautókban utazott. ,,Amikor négy embernek egy szűk helyre kell beverődnie több órára, nem árt, ha elindul valamiféle beszélgetés, kicsit megismerik egymást az utasok. Általában felmerül, kinek mi a foglalkozása, rólam is kiderült, kifene, mifene vagyok. Olyankor volt egy kis »jé!«, »nahát!« döbbenet.

A sofőrök nem mindig tartották be a játékszabályokat, meséli Balázs. ,,A személyautós fuvaroknál sok váratlan és meglepő fordulat lehet. Egyszer például a régi 6-os úton mentünk az autópálya helyett, mindenki összenézett, mert a hirdetésben nem ez szerepelt. Olyan is előfordult, hogy a sofőr egyszer csak azt mondta: most teszünk egy kitérőt. Persze kérdeztük, mi ez a pluszkitérő, mert erről nem volt szó, mire azt felelte, hogy neki akkor is be kell ugrania valahová, mert el kell intéznie valamit. De ezek végül is nem okoztak komoly gondot.”
Budapest - Pécs

A legemlékezetesebb történet viszont nem happy enddel zárult. ,,Volt egy eléggé brutális sztori” – idézi fel Balázs. ,,A sofőr a csomagtérben szállította a saját macskáját. A hátul ülők figyelmeztették, hogy valami biztosan nem stimmel, mert vernyákol, de nem nagyon foglalkozott vele. Telt-múlt az idő, mire csekkolta, hogy baj van, és – gyakorlatilag vezetés közben – megpróbálta újraéleszteni a cicát, de nem sikerült. Szegény állat azért pusztult el, mert a gazdája úgy kötötte ki az autóban, hogy megfojtotta magát.”

Balázs ma már utasként mindig a kisbuszokat választja, mert amint mondja, szinte kizárt, hogy negatív legyen az utazás. ,,Ezek profi, megbízható cégek. Folyamatosan nézem az Oszkárt. Az, hogy ünnepekkor egyáltalán nincs hely, nem meglepő, de most már hétköznapokon is majdnem mindig tele van minden autó. Gyönyörű vállalkozás lett az Oszkárból. Mindenkinek jó.”

Sofőrként azt várja el, hogy az utas tartsa be a megszabott feltételeket. ,,Mielőtt elfogadnék valakit utasnak, megnézem, ki az illető. Ha már háromszor-négyszer foglalt, és még az indulás előtt öt perccel sem lehet elérni, az intő jel. De a visszaigazolások terén is kiválóan, bejáratottan működik a rendszer, úgyhogy kiszűri azokat az utasokat, akik nem megfelelően használják az Oszkárt.”

A Budapest Park-beli évadnyitó koncerttel (amely egyben a tizenöt éves évfordulóra kiadott Punnay Massif-lemez bemutatója volt), megkezdődött a fellépések sora. ,,Jönnek a fesztiválok, mindegyikre megyünk, amit a Sziget égisze alatt rendeznek. Ott leszünk a Volton, a Balaton Soundon, a Szigeten, a Strandfesztiválon és az ország területén rendezett kisebb-nagyobb fesztiválokon is” – biztatja a rajongókat Meszes Balázs. ,,Ha az év elejétől nézzük a koncertjeink számát, szeptemberig legalább ötvenre rúg.” Azt mondja, a baba születése nem jelenti azt, hogy előadóként vissza kellene fognia magát. ,,Gyönyörűen megférnek egymás mellett. A zenélés abból a szempontból is nagyon jó, hogy a polgári foglalkozásúakkal ellentétben én a nappalokat otthon tudom tölteni, napközben is tudok segíteni. Sokat vagyok a babával, ami nagyon fontos mind a kettőnknek. Most kezdődik igazán az élet!”

Hozzászólások

  1. Csepcsa

    Nagyon szeretek vezetni, es oszkározni rengeteg embert megismerek es nagyon sokat tanulok!Budapest es kisvarda kozt ingazom es mindig meghirdetem az autom ha tehetem!Ha nem lenne autom akkor is oszkarral utaznek biztos vagyok benne!Az időt nem lehet megfizetni ezert választanam az Oszkart!Aki ezt kitalalta nem volt egy buta ember nagyon som ember jol jar ugy a sofőr es az utas egyarant es csak megköszönöm hogy vannak es segitenek ezzel is az embereknek!

    Válasz

Válaszoljon Csepcsa-nak Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Megosztás