Ez a tele kocsi nem Telekocsi

Az embercsempészet Európa ezen tájékán jóval nagyobb méreteket ölt, mint azt egyesek gondolnák. Az ideiglenes papírokkal rendelkező menekültek Nyugat-Európába juttatása nagy üzlet egyeseknek. Ezt azonban a nyugati hatóságok nem nézik jó szemmel. Néhány gondolatban összefoglaltuk, hogy hogyan szűrheted ki azt, hogy a telekocsis hirdetéseden ilyen elemek – illetve közvetítőik – foglaljanak be helyeket. Jellemzően felhasználóink tapasztalatait gyűjtöttük össze, szolgáljon tanulságul számodra is!

Hogyan jöhetsz rá, hogy egy embercsempész vette fel veled a kapcsolatot?

Nagyon sok esetben az embercsempészek nem szeretnek helyet foglalni, nem szeretik, ha nyoma marad a rendszerben annak, hogy ők csináltak bármit is. Ezért jellemzően vagy belső üzenetben leveleznek, kérik el a telefonszámodat.

Gyakran az embercsempészek titkosított számról, vagy IP telefonról hívnak, így a hívó fél száma nem látható, vagy értelmetlen.

Leginkább az a jellemző, hogy Németországba szeretnének utazni, és nem egy fő utazna, hanem 2 vagy több.

Az embercsempész maga nem utazik. Általában másoknak szervezi az utat. És általában nem az fizeti az utat, aki utazik. A telefonos egyeztetés során mindenképpen kérdezd meg, hogy az utasok EU állampolgárok-e és vannak-e érvényes okmányaik. Ha nem, semmiképpen ne vállald a szállítást!

Nagyon gyakori, hogy az embercsempészek nem beszélnek folyékonyan sem magyarul, sem a célország nyelvén.

Mi van, ha nem derült ki előre, hogy menekültek jönnének veled?

Amikor felvennéd az utasokat, van még pár intő jel, ami azt mutatja, hogy nem biztos, hogy EU-s állampolgárokról van szó. Sajnos nagyon sok esetben, ha nem kérdezel rá a részletekre az egyeztetés közben, csak a helyszínen derül ki, hogy baj lehet.

Az egyik ilyen jellemző, hogy a távolsághoz képest nagyon kevés csomaggal jönnek.

Gyanús lehet az is, ha nem azok jelennek meg a beszállási helyen, akikkel egyeztettél telefonon, és látszólag nem magyarok.

A megjelent utasok nem beszélnek folyékonyan magyarul, vagy a célország nyelvén.

Ha csak a beszálláskor fogsz gyanút, kérd el a papírjaikat indulás előtt! Ha nem érvényesek, vagy csak ideiglenes menekültpapírjaik vannak, esetleg megtagadják a papírok bemutatását, ne vidd el őket! Ha nem hajlandóak elállni az utazástól, hívd a rendőrséget.

Az esetet mindenképpen jelentsd nekünk, hogy a felhasználót ki tudjuk zárni a rendszerből.

Miért fontos, hogy ne szállíts menekülteket?

Nyugat-Európában ezt az ügyet nagyon komolyan veszik. Ha a határon kapnak el, a sofőr jó esetben pénzbírsággal megússza, de ha már Németországban vagytok, a sofőrt azonnali szabadságvesztésre is ítélhetik. Nem éri meg az a pár száz euró, amit az embercsempész ígér, a kockázat nagyobb lehet!

Mindenkinek biztonságos, embercsempészektől mentes Oszkáros utakat kívánunk!

Hozzászólások

  1. Lakatos Gyula
  2. Vajda János

    Tavaly Székesfehérvárról (ami ugyebár nincs messze Bicskétől) kellett volna elvinnem egy angolul egyébként jól beszélő embert. Nem tudtam ki az, a pályaudvar parkolóban beszéltünk meg találkozót. Akkor derült ki, hogy fekete, és igazából két “testvérét” kellene elvinni, csomag szinte semmi nem volt náluk. Kérdeztem, hogy rendben vannak-e a papírok, amire természtesen igen volt a válasz. Akkor még nem tudtam, hogy ezek rendszeresen próbálkoznak. Mérlegeltem, amíg szerverkedtek, majd mondtam, hogy mindjárt jövök. Elmentem a kocsihoz, ami szerencsére odébb állt, majd gyorsan elhúztam. Nagyon jó döntés volt így utólag.
    Ált. tanulság:
    – mindig nyilvános helyet megbeszélni, ahol sok ember van
    – a kocsival mindig “egy kicsit messzebb” parkolni, hogy ne is lássák a kocsit
    – ha az oszkáron angolul akar valaki kapcsolatot felvenni, az tuti embercsempész
    – ha a gyanú kicsit is felmerül, nem lelkiismereti problémát csinálni az ügyből, hanem gyorsan elhúzni

    Válasz
  3. tib

    Magyarázza már meg valaki, hogy mitől lesz valaki embercsempész aki az Oszkáron jóhiszeműen felvesz utasokat.

    Milyen alapon büntet meg rendőr meg fene tudja kicsoda, hogy te elvittél valakiket aki neked nem jelentették be hogy ők menekültek???

    Kötelezővé tenni a rendőri munkát?? Ellenőrizni az utasokat??? Rendőrt hivni?

    Kicsit felmerült bennem, hogy az ennyire megbüntettek, meg annyira megbüntettek hozzászólók nem is valódi személyek, hanem kamubejegyzések..

    Lehetséges ez????

    Válasz
    • Oszkár Telekocsi

      Kedves tib!

      A cikkben adunk pár tippet, hogy hogyan lehet minimalizálni az esélyét annak, hogy szándékodon kívül embercsempész ügybe keveredj.
      Hogy létezik a jelenség, az biztos, hatóságtól is kaptunk már ez ügyben megkeresést.
      És igen, utazás előtt érdemes meggyőződni róla, hogy az utasoknak megvannak a papírjai. Egyéb esetben (ha ennek bemutatását megtagadja) jobb inkább nem elvinni őket.

      Válasz
    • Bobba

      tib, gondolj a reptéri poggyászra. valamelyik barátod elküld veled egy kis csomagot, te meg beteszed a bőröndbe. ha mondjuk heroin volt és megtalálják, nem sok esély van a kimagyarázkodásra… Szerintem elég hasonló szitu.

      Válasz
    • Victor

      Bobbanak igaza van. Te vagy a soför, a te felelösseged, h kit viszel el a kocsiddal. Lehet, h be tudod bizonyitani az artatlansagod, de egy idegen országban ilyen helyzetbe kerulni nem tul kellemes, es tutira nagyon nem kifizetodo. Nemetorszagban nem nagyon van ugyved 100-150 euros oradij alatt, a gatyad ramehet a pereskedesre.

      Azert nem minden angolul jelentkezo embercsempesz, ennyire ne egyszerűsítsükmar le a dolgot!

      Válasz
    • konig77

      Attól, ha valaki nem ismeri a Kreszt és vét ellene akkor is szabályt sért (jobb esetben)! A nem tudás nem mentesít! Arról nem is beszélve, hogy eléggé szájbarágós módon leírták az erre utaló jeleket, szerintem nincs is miről beszélni! 😀

      Válasz
  4. Timi

    Én tegnap vittem egy szír srácot Ausztrián belül, nem kértem el a papírokat, gondoltam országon belül nem kell…ezt még most sem tudom így van e. Utána Salzburgban vettem fel a következőt,ő viszont már Svájcba akart velem jönni,na tőle viszont már elkértem. Német útlevele volt, a Svájci határnál ellenőriztek is és nem volt semmi gond.

    Válasz
  5. Éva

    Köszönöm a figyelmeztetést! Amilyen szétszórt vagyok, nekem egyik óvintézkedés sem jutott volna eszembe… 🙂

    Válasz
  6. laci

    Jó lenne, ha nem terjesztétek pontatlan, valótlan információkat. A nálunk menekült, illetve oltalmazott státuszú személyek hasonló jogokkal rendelkeznek, mint a magyar állampolgárok, személyi igazolványt kapnak, stb. viszont nincs választási és szavazati joguk. Útlevelet is kaphatnak, amivel elhagyhatják az országot. Európában országfüggő, ezt az útlevelet elfogadják-e az országba belépésre. Amiről ti beszéltek igazolvány, amivel csak a menekült befogadó állomás környékén mozoghatnak már nem létezik, tekintettel arra, hogy a kérelem elbírálásig a kérelmezőt megfosztják a mozgási szabadságától, zárt helyen tartják.

    Válasz
    • fk.oszkar.com

      Kedves Laci!

      A cikk 2014-ben íródott, így az akkori helyzetnek valós adatokat tartalmazott.
      Köszönjük, hogy felhívtad a figyelmünket a változásokra, frissítettük a cikket.
      Sok sikeres Oszkáros utat kívánunk! 🙂

      Válasz
      • Czopyk Erzsébet Gabriella

        Hol van frissítve???

        Válasz
        • fk.oszkar.com

          Kedves Erzsébet!

          Milyen frissítést hiányolsz a cikkből? Legutóbb 2018-ban frissítettük, ahogy az a kommentekből is kideríthető.
          Ha nem megfelelő információt találsz a cikkben, kérlek, jelezd!

          További sok sikeres Oszkáros utat kívánunk!

          Válasz
  7. Zsolt Pinter

    Első nemzetközi utam előtt kaptam meg ezt a levelet, és eszembe nem jutott volna mindez. Köszönöm, hogy előre felhívtátok a figyelmem!

    Válasz
  8. SzilvaiGábor

    Jó volt a cikk, köszönöm a figyelmeztetést nem is gondoltam volna, hogy ez is megtörténhet. Aztán rögtön az 1. utamon bele is futottam, 2 iráni jött velem Ausztriából Magyarba. Viszont eszembe sem jutott rosszat gondolni róluk, láthatóan mama és lánya voltak, a lány az egyetemére utazott vissza, és rendkívül kultúràlt, kellemes utitársak voltak, a legújabb európai divat szerint öltözve 🙂

    Válasz
  9. Kerekes Attila

    Köszönöm a figyelmeztetèst!Valóban hasznos információk vannak leírva,bár èrdekes ez a helyzet.Pár ève Miskolc mellől utazott velem egy 6 fős család akik nem oszkáron jelentkeztek az utazásra…jóhiszemű voltam ès a határnál derült ki hogy a 2 felnőtt szülőn kívűl senki nem rendelkezett semmilyen irattal…óriási szerencsènk volt hogy ki se jutottunk azon a határon…ez már az osztrák-nèmet átkelőnèl nem lett volna ilyen egyszerű…nagyon sokszor szüksèges a kellő elővigyázatosság!

    Válasz
  10. Driesner András

    Sziasztok!
    Sajnos nekem a gyerekem vitte el valaki,akinek nem adtunk szuloi beleegyező nyilatkozatott!
    Németországból Magyarországra vitte valaki,akinek fehér színű Mercedes Vito ja van,esetleg fehér Opel Vivaro.
    Szeptember 4 .hajnal 4:30 kor vette fel valaki Oer-Erkenschwick,Adam-Stegerwald Srt .12 alól.
    Driesner Axel Xavér nak hívják a 15 éves fiút .
    Csak személyi igazolvány volt nála,S egy J3 Samsung mobiltelefon.
    Fehér felsőt viselt,fekete nadrágot,Adidas sportcipőt.
    A helyi Rendőrségen Recklinghausenben megtettük a bejelentést ,aki fiatalkorú eltűnése kapcsán.
    Bárki tud róla valamit,azt azonnal jelezze az alábbi számon:
    0049 15203953266 0-24
    Driesner András gyerek apja,vagy értesítse mielőbb a helyi hatóságokat.
    Köszönöm előre is segítségüket az ugyben

    Válasz
    • fk.oszkar.com

      Kedves András!

      Amennyiben tudunk segíteni még, kérlek, az info@oszkar.com-ra, az ügyfélszolgálatunknak írj emailt.

      Üdv,
      Kriszta

      Válasz

Trackbacks/Pingbacks

  1. Tájékoztató menekültek, migránsok telekocsis szállításával kapcsolatban | Az Oszkár telekocsi blogja - […] nemzetközi telekocsizással kapcsolatban már több mint egy éve összeírtuk a tudnivalókat, és minden első nemzetközi hirdetését feladó sofőrünknek megküldjük…

Válaszoljon fk.oszkar.com-nak Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Megosztás