Az utóbbi időben rengeteg olyan üzenet érkezett az ügyfélszolgálatra, hogy a repülőgép-tulajdonosoknak is igényük lenne a költségmegosztásra. Előzetes felméréseink alátámasztották, hogy az utasok szívesen  foglalnának repülőre is az autó mellett. Így hosszú fejlesztések után örömmel jelentjük be az OSZKAIR telerepülő felületet!

A fejlesztésekről

Az Oszkár mindig elkötelezett volt abban, hogy folyamatosan monitorozza a felhasználók igényeit, és lehetőség szerint bővítse vagy javítsa az oldalt. A kérdőíves piackutatást, tárgyalásokat, engedélyek bekéréseit követően webfejlesztőink elkezdték a munkát, ami már több hónapja zajlik. Az OszkAir az oszkar.com felületén marad, abba integrálva. Az utazás foglalásához és meghirdetéséhez a sofőröknek és utasoknak ezentúl a foglalás megkezdésekor ki kell majd jelölniük, mely jármű hirdetéseit szeretnék látni, vagy milyen utazási eszközre szeretnének hirdetést feladni. Arra is lesz lehetőség, hogy a leendő utasok az autós és repülős meghirdetett utakat egyszerre láthassák a keresőben, így például Budapestről Debrecenbe többféle utazási mód közül is választhatnak.

Lehet az út akár rövid- vagy hosszútávú, a cél ugyanaz: legyenek a jármű helykapacitásai minél hatékonyabban kihasználva, a költségek pedig megosztva. Emellett pedig, ahogy az Oszkáron megszoktuk: jó társaságban teljen az utazás.

“Nagy örömmel töltött el, hogy Attila és Máté további 20 rutinos pilóta mellett, engem is felkért az OszkAir tesztelésére. Manapság nem árt, ha az ember spórol egy kicsit, egy repülőt teletankolni pedig nem kis költséggel jár” – nyilatkozta James Bond.

Meglepett, hogy az éjszakai utakra is elkelnek a szabad helyeim” – egészítette ki Bond gondolatait Batman.

 “És fenntarthatósági szempontból is jobb, ha nem külön repülővel megy mindenki! Óvjuk közösen a dzsungeleket!” – hívta fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára Balu kapitány. 

Bár Superman és Pán Péter egyetértettek abban, hogy ők nem fogják tudni kihasználni az új rendszer adta adottságokat pilótaként, a csomagküldési funkciót valószínűleg igénybe fogják venni a későbbiekben.

OszkAir mesteri cím

Télapó az OszkAir mesteri címmel szimpatizál: “Igaz, hogy nem hagyományos repülőm van, de a szarvasaim etetése is legalább olyan ho-ho-ho-horribilis költségekkel jár, mint egy repülőgép tankolása. Az OszkAir mesteri cím közel áll a szívemhez, szeretném megpályázni, mert szeretek jót tenni az emberekkel. Tudom, hogy az a decemberi néhány fuvar nem lesz elegendő, hogy elnyerjem a címet, de majd akkor is meghirdetem a szabad helyeket, ha csak vásárolni megyünk Télanyóval év közben.”

Az Oszkár jelenlegi és jövőbeli tervei

Az Oszkár egyik ügyvezető igazgatója, Prácser Attila a következőket mondta a cég újításáról: “Örülünk, hogy az OszkAirrel felületet biztosíthatunk azoknak, akiknek a megemelkedett költségek miatt porosodott hangárjukban a repülőjük!”

Gyürüs Máté, az Oszkár másik alapítója hozzátette, nem kizárt, hogy a jövőben más utazási eszközök felé is fog nyitni az Oszkár: “az Oszkár jövőjéről azt mondanám, hogy csak előre és felfelé, nem hiszem, hogy a csillagos ég határt jelentene számunkra.”

“Máté kijelentéséből arra következtethetünk, hogy hamarosan mi is kihasználhatjuk az OszkAir előnyeit” – tette hozzá A Mandalóri, Nemo kapitány  pedig a tengeralattjárósok érdekében kezdett lobbizni az Oszkár alapítóinál. 

Ha kedvet kaptál az oszkározáshoz (autóval 🚗😃), böngéssz az utak között vagy add fel a hirdetésed a nálad kiadó szabad helyekre 🙂

Hozzászólások

  1. Pilot4you

    Ami nektek áprilisi tréfarépa, azt már rég javasolni is akartam. A hazai kigépes repülésben épp úgy engedélyezett magánpilótáknak is a költségmegosztó repülés, ahogy az az oszkározásban is működik. Nyilván a repülés nem feltétlenül A-ból B-be jutás miatt (de akár azért is, pl. egy Budaörs – Balaton), hanem inkább az élményért, ez esetben egy költséghatékony repülésért jönne létre. Én pl. hirdetnék itt ilyet.

    Válasz
  2. Csilla

    Sziasztok, az ötlet jó! Habàr az eget talán még nem igazán hódítják meg oszkárosok tömegei a közeljövőben, de átjutni a Balatonon egy vitorlással mint oszkáros, hogy megmásszam a szemben lévő hegyeket – ez nagyon csábító lenne! Tehát igen, nyissatok más közlekedési eszközök felé is!

    Válasz
  3. Orbán Viktor

    Elsők között vettem igénybe az OszkAIR szolgáltatásait. . Kairóban jartam an, rájöttem, hogy Firenzében lesz dolgom másnap, így leintettem egy katonai gépet és szinte ingyen vitt minket Anikóval az Észak-Itáliai városba. Másoknak is javasom.
    Olcsó, sok esetben ingyenes. Mindenkinek gyanús, de semmi gond. A parlamentben sem cáfoltam. Kell ez nekem…

    Válasz

Válaszoljon Csilla-nak Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Megosztás