Hová lett az “MBSz” lehetőség?

Korábban sokszor előfordult, hogy az utasok nem foglaltak helyet a kapcsolatfelvételt követően, így nem valós szabad helyek maradtak a rendszerben. Ezért több mint egy éve megfordítottuk a sorrendet, először kell helyet foglalni, aztán lehet telefonon egyeztetni. Ez a változtatás a tapasztalatok alapján jól bevált, jóval kevesebb a téves szabad helyek miatti panasz.

MBSz útdíjViszont a Megbeszélés Szerinti (MBSz) útiköltség-hozzájárulás megadás így nehezítő körülmény lett, mert így vagy előre Oszkáron belüli üzenetben kell érdeklődni (amire sokszor nincs idő, vagy valaki nem”vacakol” ezzel) vagy az utas kénytelen úgy helyet foglalni, hogy nem is tudja, mire számítson anyagilag.  Vagy leginkább nem foglal helyet ilyen utakra (2014. januárjában a hirdetések 83%-ában volt megadva az útdíj, viszont az utasok 97%-ban az útdíjat konkrétan meghatározó hirdetésekre foglaltak helyet.

Szeretnénk, ha a kecske is jóllakna és a káposzta is megmaradna, az utas is tudja előre körülbelül, mire számítson, és a sofőrnek is kellő rugalmassága maradjon az ár megadásánál. Ezért természetesen a kötelezően megadandó maximális útiköltség hozzájárulástól továbbra is el lehet térni – értelemszerűen csak lefelé, felfelé nem. Ezt a megjegyzés rovatban érdemes jelezni. Milyen esetekben?

  • ha egyszerre több helyet foglal az utas, akkor kedvezményt kaphat
  • ha több utas összejött, mint amennyire sofőr a díjkalkulációnál számított
  • ha az utas nem ragaszkodik házhozszállításhoz annak ellenére, hogy a sofőr vállalná
  • ha csak simán szimpatikus volt a utas 🙂
Tekintve, hogy a prémium és üzleti felhasználók telefonszáma látszik még foglás előtt, ezért velük könnyű előre egyeztetni. Így – bár nem javasoljuk – de ők továbbra is megadhatnak MBSz útdíjat. (“0”-t írva az útdíj mezőbe).
Továbbá a korábban MBSz útdíjjal rögzített rendszeres utak tekintetében is még marad az MBSz lehetősége. 

Reméljük a fejlesztés mindenki elégedettségére válik és még jobban használható lesz az Oszkár telekocsi rendszer!

Hozzászólások

  1. T.Judit
    • Oszkár Telekocsi

      Szervusz!

      Az elsőre: igyekszünk rövidesen ezt is megoldani.
      A második: itt a távolság megadása segíthet
      Harmadik: melyik település volt az? Elvileg van egy szinonímaszótárunk beépítve, így a Targu Mures – Marosvásárhely szerű cseréket megoldja, de biztos nem teljes a lista, így ha tudsz adni egy ilyen listát, akkor felvisszük!

      Köszönjük!

      Válasz

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Megosztás