2016 októberében bevezettük az Oszkár Mester címet. Ezt az elismerést azok az autósok érdemelhetik ki, akik 5 fontos szempontnak megfelelnek. Ebben a cikksorozatunkban olyan sofőrökkel beszélgettünk, akik az elmúlt 6 év alatt a legtöbbszőr kapták meg ez a címet. A legtöbbször, azaz 32 alkalommal László nyerte el az Oszkár Mester titulust.

Kérlek kicsit mesélj magadról, ki vagy és mivel foglalkozol?

45 éves vagyok és Pesten dolgozom egy informatikai cégnél. A hobbim leginkább a sport, vidéken és Pesten is focizom, ezenkívül szeretek túrázni.

2016-ban regisztráltál az Oszkárra. Hogy találkoztál a platformmal?

Heti rendszerességgel jöttem fel Budapestre, nem szállítottam utasokat, egyedül álltam a költségeket, és akkor egy ismerősöm javasolta, hogy próbáljam ki az Oszkárt. Bejött nekem a telekocsizás, sok embert ismertem meg, jókat beszélgetünk. Ha többen vannak, akkor van aki olvas, pihen, dolgozik, vagy a telefonján játszik, de ha csak egy utasom van, akkor azért nagyon jó beszélgetések alakulnak ki. Vannak már visszajáró utasaim is.

Már több, mint 550 oszkáros út van mögötted. Mik az eddigi tapasztalataid? Milyen élményekkel gazdagodtál az útjaid során? Ki tudsz esetleg emelni pár emlékezetes utat?

Kb. 98%-ban nagyon jó tapasztalataim vannak. Korrektek az utasok. 1-2 olyan “utasba” szaladtam bele, aki lefoglalta a helyet, de nem lehetett elérni, ő se keresett engem, nem jött el és a foglalását se törölte. Ha valaki az utolsó pillanatban mondja le az utat, de tényleg szól korrekten, azzal nincs semmi probléma.
Nagyon sok embert ismertem meg, mindenki más, más a hobbija. Egyszer a 3+2 együttes szintetizátorosát szállítottam, ő talán egy ismertebb személy, aki talán kiemelhető. Sok út van már mögöttem, így nehéz mindegyiket feleleveníteni.
Volt, hogy egy társaság megkért, hogy utazzunk öten, mert így tudnának jönni, és még jött velük egy hatalmas kutya is, aki az első ülés előtt foglalt helyet. Nyáron mentünk Siófokra, szegény kutyának is nagyon melege volt.
Csomagszállítást is vállalok. Sokan küldenek kisállatokat, vittem már kis teknősöket, és bohóc halat, olyat mint a “Némó nyomában” című mesében. A halacskát 200 km-t szállítottam, ezért vettünk neki hideg vizet útközben, nehogy felforrjon szerencsétlen. Kutyát és macskát rendszeresen szállítok, illetve megtaláltak a vizslamentők is, de tőlük pénzt nem fogadtam el.

Szerinted mitől elégedett egy utas? Neked mi a fontos utasként, te mi alapján értékelsz?

Szerintem az indulás pontossága nagyon fontos, ha már meghirdetem az utat. Én mindig inkább előbb ott szoktam lenni a találkozási ponton, bár igaz, hogy nagyon sokszor kialakul egy dugó, vagy történik egy baleset. Akkor azért izgulok, hogy időben odaérjek. Valószínűleg az autó tisztasága is fontos, de ezen a téren én annyira nem jeleskedek, mert vidéken, földúton is használom az autóm, így sokszor elég poros. Amit az ember nem tudhat pontosan utasként, hogy a többi utas milyen, ki lehet, de a vonaton, a buszon, vagy a repülőgépen se látja előre senki, hogy kiknek a társaságában fog utazni.
Csak annak szoktam negatív értékelést adni, aki nem jelentkezik, nem lehet elérni, és nem törli a foglalását. Aki foglalt, de az utolsó pillanatban törli, és szól korrekten, náluk annyit szoktam írni, hogy az utazás meghiúsult, de “Minden rendben van, 5 csillag”. Nem szoktam túl cifrázni, előfordul, hogy a másiknak közbejön valami, ez ilyen. Én úgyis megyek amerre akarok, akkor megyek egy utassal kevesebbel.

Mit üzennél azoknak, akik most kezdenek oszkározni?

Ahogy korábban említettem, első a pontosság! Indulásnál tényleg legyenek ott, sőt, ha lehet inkább korábban, mert utasként még az autót is meg kell keresni. A kommunikáció is nagyon fontos, akár üzenetben, akár telefonon egyeztetni, mert gyakran vannak kívánságok, például a kiszállás helyét illetően. Amikor még én is utasként oszkároztam, a foglalás után a következő lépésem az volt, hogy telefonáltam az autósnak és egyből letutiztam az utazást, hogy mikor és honnan indulunk, hová érkezünk. Még akkor is, ha az utazás előtt egy héttel foglaltam. Az autósnak is pozitív, ha az utas jelentkezik és egyeztet, mert mindkettőjük érdeke, hogy gördülékeny legyen a közös út.

Hozzászólások

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Megosztás