Aki rendszeresen oszkározik, tudja: a szolgáltatás számos előnyének egyike az, hogy különleges élményekkel gazdagodhatunk. De azt még az Oszkár-közösség tagjai közül sem tudja mindenki, hogy autóritkasággal, Teslával is utazhat – Aracsi Mihály (Tesla taxi Szeged) jóvoltából.
Ez a Tesla volt Magyarország, egész pontosan Szeged első Tesla Model S taxija. A gazdája munkaeszköznek vásárolta a mifelénk ritka járművet, 2017 augusztusa óta azzal szállítja az utasokat Szegeden, valamint alkalmanként a városon kívül, hosszabb távon, oszkározóként is. Esküvőkre, rendezvényekre, filmekhez, fotózáshoz, élményvezetéshez – sofőrrel – bérelhető is a járgány.
Aki nem ismerné: a Tesla Model S 85 luxuskategóriás elektromos csodaautó.
„Ahogy megjelentem az autóval Szegeden, mindenki utánam fordult, hogy »hú, odanézz, Tesla!«”
De akkor esik le igazán az álluk, amikor beülnek az autójába. „Az első dolog, amit kiszúrnak, a hatalmas, 17″-os kijelző, mindenki elájul tőle”. A legtöbb kérdés arra vonatkozik, hogy megéri-e ilyen drága kocsival furikázni, illetve mit tud az autó. „Újonnan durván harmincmillió forintba kerül, de nekem sikerült használtan jóval olcsóbban megvennem. Általában azt gondolják az emberek, hogy csak az üzemanyag költségét spórolom meg, de többről van szó. Egy, esetleg két évre terveztem a munkát ezzel az autóval. Átlagosan napi 200 kilométert autózom. Havi 60–70 ezret költenék tankolásra, a Teslával viszont nulla forintba kerül a töltés, részben azért, mert otthon a napelemmező azt megtermeli, másrészt azért, mert még ingyenesen lehet tölteni a nyilvános töltőkön.
De nemcsak a matek fontos, hanem az is, hogy a »jövő autójában« ülhetek, ami nagyon nagy élmény. Én sem engedhetném meg magamnak (nagy részét hitelből fizettem), ha nem munkára használnám az autót” – mondja.
Az utasok a gyorsulást, illetve a sebességet is szeretik érezni, meg-megkérdezik, lehetne-e „jobban nyomni”. Ahol lehet, ízelítőt kaphatnak abból, hogy az autó öt másodperc alatt gyorsul nulláról 100 km/h-s sebességre, és mindezt teljesen hangtalanul teszi. Mihály szívesen mutatja be a Teslát, tesztvezetésen ki is lehet próbálni, továbbá a Facebook-oldalán is ellátja információkkal a követőit. „18:45 órakor elindultam az 1620 km-re levő úti célhoz. Szeged határában volt egy félórás megálló, onnan 2 órája jövök, és 200 km-t megtettem. A győri töltőig van még 45 perc. Idáig szinte végig az autopilot vezetett, csak az M0-snál kellett besegítenem. Az M1-en –4 fok van most”– írta az egyik bejegyzésében. Ezek fontos adatok azok számára, akik érdeklődnek az árammal működő autók sajátosságai iránt, eloszlatják például azt a tévhitet, hogy csak nehézkesen és aránytalanul sok idő alatt lehet velük hosszú távokat megtenni.
A különleges autó boldog tulajdonosának az a célja, hogy az utazóközönség széles rétegével megismertesse a környezetkímélő villanyautózást. „Utazásoddal máris hozzájárulsz egy tisztább jövőhöz” – hirdeti. „Vásárláskor csak reménykedtem, hogy ilyen népszerű lesz az autó. Fényképezkednek vele, szeretnék maguk is vezetni. Sokan azzal lepik meg a gyerekeket a szülinapjukon, hogy Teslával autózhatnak. Örülök neki, mert ezekből a gyerekekből olyan felnőttek lesznek, akiknek fontos, hogy ne belső égésű motoros kocsikkal közlekedjenek, esetleg a szüleiket is rábeszélik, hogy válasszanak villanyhajtású járműveket. Remélem, a kollégák közül is egyre többen térnek át villanyautókra. Azért nem terjedtek még el, mert túl drágák, de szerintem hosszabb távon behozzák az árukat, és minél többen vesznek villanyautót, annál olcsóbbak lesznek egy idő után, ami tovább fogja növelni a vásárlók számát. Arról nem is beszélve, hogy nem szennyezik az amúgy is agyonszennyezett levegőt” – szögezi le Mihály.
A Model S amellett, hogy maximálisan megfelel a XXI. század technikai és kényelmi elvárásainak, a környezettudatosság komfortérzetével is megajándékozza az utasait. A Tesla-élmény, amely a felnőttek számára is felér egy szülinapi ajándékkal, az oszkározóknak is megadatik. Hab a tortán, hogy a szuper autóhoz remek beszélgetőpartner is „jár” Aracsi Mihály személyében.
Kedvet kaptál az oszkározáshoz? Ha Budapest-Hódmezővásárhely/Szeged érdekelhet, akkor Mihálynál akadhat még hely a Teslában! 🙂
Helo !
A matekkal kapcsolatba erdeklodnek . A parkolas is ingyen megy minden varosba? Illetve, hol tudod hogy igen, s hol nem?
Kotelez biztositasra is jar kedvezmeny? Vagy az is ingyenes?
Hasznalt autora is van az allami 1,5M huf tamogatas?
Autopalya matricanal is van kedvezmeny? Mennyivel kedvezobb, mint a belso egesu motoros szemelyautora?
Segitseged,s valaszaid elore is koszi
Udv Z
Sok kérdés…
1.Parkolás nem mindenhol ingyenes zöld rendszámmal. Pld. Szegeden nem ingyenes. Facebook és netről tajekozodom hol ingyenes. 2.Kötelező biztosítás nem függ attól mivel hajtom az autót. Az is mindegy lenne dizel v. Benzines…
3. használt autóra nincs támogatás, Tesla-ra még az újra se jár.
4.palyamatrica is pontannyiba kerül mint a tobbi autóra.
5. Buszsavot se szabad hasznalni. (kiveve nekem mert taxi is) 😁