Oszkáros fordulat egy mozgássérült lány életében
Igaz Ágnes Makón él súlyosan mozgáskorlátozott lányával, a 21 éves Rácz Viviennel. Vivi – izomsorvadásából fakadóan – mozgásjavító heti bentlakásos iskolában tanul a Budapesti Mexikói úton, csak a hétvégéket tölti otthon. A Makó−Budapest−Makó utat korábban az AMS Assistance mentőszolgálat betegszállító autójával tette meg, ám ez – amint Ágnes mondja – nagyon sok kellemetlenséget, kényelmetlenséget, izgalmat okozott mindkettőjüknek. A mentőre ugyanis gyakran hosszú órákon át kellett várakoznia Vivinek, étlen, szomjan, kiszolgáltatottan, sokszor késő este ért haza, de az is előfordult, hogy csak éjszaka. Ágnes pedig sosem tudta kiszámítani, mikor érkezik meg a lánya, mennyire viseli meg a várakozás és az utazás. Aztán az Oszkár fordulatot hozott az életükben.
Vivi egy rajza
Ágnes egy makói ismerősétől hallott a telekocsi-szolgálatról, regisztrált az Oszkár weboldalán, majd hamarosan egymásra találtak Kiss Lászlóval, aki szívesen vállalta, hogy a kizárólag mozgássérültek számára kifejlesztett, modul ülésben utaztatható fiatal lányt háztól házig fuvarozza. Azóta László úgyszólván állandó sofőrévé vált Vivinek, az utakat kilencven százalékban együtt teszik meg, s ha László netán éppen nem ér rá, mindig akad, aki szívesen helyettesíti. ,,Mindennap imába foglalom annak a nevét, aki kitalálta az Oszkárt, és köszönet azoknak, akik segítenek!” – mondja Ágnes. Anya és lánya sok értékes úti társsal ismerkedett már meg, és hihetetlenül jó érzés számukra, hogy ennyi segítőkész ember van. ,,Kézről-kézre adják Vivit, és tudom, hogy vigyáznak rá. Nem kell izgulnom érte” – fogalmaz Ágnes. Azt is elárulta, hogy Vivi törékeny kis testében erős lélek lakozik,
,,kemény, mint a Vidia”.
Kitartóan utazik, hogy kereskedelmi-marketing ismereteket szerezhessen, hamarosan érettségizik, szabad idejében pedig nagyon szép művészi rajzokat készít.
Vivi a speciális ülésben, Lászlóval a kormány mögött
Kiss László néhány éve még makói lakos volt, de három esztendeje már Pesten él. A hétvégéket viszont továbbra is Makón, a helyi kutyaiskola vezetőjeként tölti. Mint a két város között rendszeresen ingázó, mindig meghirdeti az útjait, és mindig tele is van az autója barátságos, vidám emberekkel és olykor kutyusokkal. Vivin kívül is vannak állandó utasai, sőt egy oszkáros baráti körrel és büszkélkedhet: a négy-öt fős társaság rendszeresen összejön egy kis beszélgetésre, szórakozásra. Mint mondja, Vivi utaztatása annyiban nem szokványos, hogy egy, csak az első ülésre helyezhető, a gyerekülések elvén működő modult kell beemelni az autóba, amitől az utastársak először kicsit zavarba jönnek. De ez hamar elmúlik, és kedélyesen, beszélgetve róják a kilométereket. ,,Szeretek oszkározni, tényleg összehozza az embereket” – vallja László, de kritikát is megfogalmaz: ,,Eddig tettem egy kitérőt Szegeden, ha volt jelentkező, de az idén januárban bevezetett Szeged–Budapest közti foglalási díjak utalgatásai nagyon megnehezítik a dolgomat, időm sincs ezzel foglalkozni. A plusz ügyintézést csak azok számára kellene előírni, akik pénzkeresetnek tekintik az oszkározást”.
Nos, Oszkárral lehet beszélni! Bár Lászlóval azóta megbeszélték az ügyintézés minimalizálási lehetőségeit, mivel László részben karitatív tevékenységet végez, a telekocsi-szolgáltató cég számára pedig – a legnemesebb nyugat-európai és amerikai hagyományokat követve – fontos a társadalmi felelősségvállalás, ezért László egyenlegét feltöltötték 20 000 Ft értékben 1000 kredittel, így járulva hozzá Vivi és utastársai továbbra is gördülékeny célba juttatásához – és vették le László válláról a “macerát” egy jó időre.
Mindig nagy örömmel tölt el, amikor ilyen vagy ehhez hasonló pozitív bejegyzéseket olvasok! Emberségből, szeretetből soha nem adhatunk eleget!