Az Oszkározás egyik legfontosabb mozgatóereje a valós értékelések leadása. Ez segít az autósnak és az utasnak az utazás előtt a tájékozódásban, illetve a bizalom elnyerésében. Sajnos időről időre előfordult, hogy valaki bosszú-értékelést adott le: miután kapott egy számára nem tetsző értékelést, viszonzásul adott utána egy alaptalan negatívot.

Elejét szerettük volna venni annak, hogy valaki csak azért ne merje megírni őszintén a tapasztalatait, mert félnie kell, hogy bosszúból lejárató értékelést kap. Ezért 2018 év elejétől megváltoztattuk az értékelési rendszert. A másik félre leadott értékelés (mindegy hogy negatív, semleges vagy pozitív)  nem fog azonnal látszódni az értékelt adatlapján, csak ha

  • a másik fél is viszont-értékelte már az utazást
  • vagy 3 nap eltelt az értékelés leadását követően.

Ez utóbbi esetben, tehát a 3 napot követően, ezentúl már nem lesz lehetőség viszont-értékelést leadni. Tehát a 30 napos értékelési idő továbbra is megmaradt, de ha az egyik fél már értékelte az utazást akkor onnantól legfeljebb 3 napja van a másiknak is erre.

Ha előzőleg esetleg pozitív értékelést adott az egyik fél, de a másik fél negatívat, akkor már nem lesz törölhető az eredeti értékelés, ezáltal kiküszöbölve a bosszút.

Ha mind a két fél negatívan értékeli az utazást, de aztán később higgadt fejjel átgondolva és egymás közt megbeszélve úgy döntenek, hogy törölni szeretnék, akkor ebben az esetben engedni fogja nekik a rendszer.

Az utazást követően, az értékelés leadására vonatkozó tájékoztató emailt ugyanúgy küldi a rendszer. Ha az útitársad már értékelt, a profilban az alábbi üzentet látod egészen addig, amíg nem viszonozod a gesztust:

 

Amennyiben bármiféle hibát észlelsz ezzel kapcsolatosan, akkor kérlek jelezd felénk az info@oszkar.com email címen.

További sok sikeres utat kívánunk Oszkárral!

Nézd meg, hogy van-e értékelendő útitársad és próbáld ki az újdonságot!
Ha nincs függőben lévő értékelésed, kreálj magadnak! 🙂
Dobd fel az Oszkárra szabad helyeidet vagy utazz Oszkárral! 🙂

Hozzászólások

    • zolee_x

      Hello !

      En inkabb leirnam oszinten a velemenyemet . Finoman nem durvan banton. Szerintem .

      En ugy osztonzom oket, hogy bucsuzasnal megkerem oket ertekeljek az utazast . Nalam bevalt. Probald ki !

      3 nap szerintem tul szuk . Gondolj bele . En pl legutobb ugy jartam , hogy tul gyorsak voltak az utasok es en 5. napon akartam ertekelni , de mar nem tudtam, pedig ok + adtak .

      Udv Z

      Válasz
  1. Szekeres Juli

    Alapvetően jó ötlet – bár én még nem találkoztam bosszúval személyesen -, de most rosszul jött ki: az utazás utáni napokban nem nézegettem az Oszkárt, így nem értesültem az újításról. Személyes értékeléseket szoktam írni, van, hogy több nappal később. Most is ezt terveztem, de már nem tudom megtenni (pozitívat akarok írni), mert eltelt 3 nap azóta, hogy ő értékelt engem 🙁

    Válasz
    • Szekeres Juli

      Megint így jártam!
      Elolvastam a többi hozzászólást is, látom, más is kevesli a 3 napot.
      Van, aki az értékeléseket kevesli.
      Javaslatom: a mostani szabály vonatkozzon a negatív (vagy semleges) értékelésekre, a pozitívak pedig csak akkor jelenjenek meg az értékelt ember adatlapján, ha ő is viszontértékelt. Így nem büntetjük azokat, akik később akarnak pozitívat írni, és ösztönözzük azokat, akik nehezebben szánják rá magukat, hogy a jót is leírják.

      Mit szóltok hozzá?

      Válasz
      • Andocs József

        Igen! Ezt a javaslatot én is támogatom!

        Válasz
        • Oszkár Telekocsi

          Kedves József!

          Hamarosan meg fogjuk vizsgálni, hogy a bevezetés óta mennyivel lett kevesebb a leadott értékelések aránya az utazásokhoz képest. Ha esetleg ez drasztikusan csökkent akkor átgondoljuk, hogy lehetne finomítani az értékelési rendszer ezen részén. Hisz nekünk is az acélunk, hogy minél több értékelés szülessen.

          Illetve az is nagyon fontos, hogy mindenki merjen értékelni és a változással ezt elértük.

          Köszönjük a visszajelzésedet és további kellemes Oszkározást kívánunk!

          Válasz
        • zolee_x

          Tamogatom Szekeres Juli javaslatat!
          Udv Z

          Válasz
      • Zsolt

        Abszolút egyetértek! Nincs a kezemhez nőve a telefon, van, hogy 1 hétig nem nézem meg a nem céges email-jeimet! Teljességgel elfogadhatatlan számomra a 3 nap! Én például 2-3 hetente szoktam értékelni. Na ezentúl nem fogok, úgy látom! 🙁 Szerintem ezzel csak azt sikerült elintézni, hogy töredékére csökkentsétek a hozzám hasonlók pozitív értékeléseinek a számát. 🙁 Lehet azzal jönni, hogy de hát küldtök e-mailt, amit az okostelefon azonnal jelez, és azonnal le lehet adni az értékelést, csak 30 másodperc. Ez alatt a 30 másodperc alatt 130-as tempóval több, mint 1 kilométert tennék meg vakon. Mire kiszállok az autóból, régen elfelejtettem, hogy jött egy email, de időm sincs vele foglalkozni. Vagy épp meló közben, amikor olajos-dzsuvás a kezem, rápillantok a telefonra, ha nem céges levél, akkor már nyomom is ki, és mire eszembe jut, hogy jött valami az oszkártól, már 2x letelt a 3 nap.

        Válasz
        • Oszkár Telekocsi

          Kedves Zsolt!

          Hamarosan meg fogjuk vizsgálni, hogy a bevezetés óta mennyivel lett kevesebb a leadott értékelések aránya az utazásokhoz képest. Ha esetleg ez drasztikusan csökkent akkor átgondoljuk, hogy lehetne finomítani az értékelési rendszer ezen részén. Hisz nekünk is az acélunk, hogy minél több értékelés szülessen.

          Illetve az is nagyon fontos, hogy mindenki merjen értékelni és a változással ezt elértük.

          Köszönjük a visszajelzésedet és további kellemes Oszkározást kívánunk!

          Válasz
      • zolee_x

        Egyet ertek !
        Udv Z

        Válasz
      • zolee_x

        egyetertek
        Udv Z

        Válasz
    • Szekeres Juli

      Ja, és még egy szempont: így, ha valakit pozitívan értékelek, és ő nincs gépközelben 3 napig, akkor lemaradok pozitív értékelésről, ami pedig “járna” 🙁

      Válasz
      • Zsolt

        Az én sofőröm is “így járt”, nem kapta meg a pozitív értékelését, mert már “Nincs értékelhető utazásom”.

        Válasz
        • Oszkár Telekocsi

          Kedves Zsolt!

          Hamarosan meg fogjuk vizsgálni, hogy a bevezetés óta mennyivel lett kevesebb a leadott értékelések aránya az utazásokhoz képest. Ha esetleg ez drasztikusan csökkent akkor átgondoljuk, hogy lehetne finomítani az értékelési rendszer ezen részén. Hisz nekünk is az acélunk, hogy minél több értékelés szülessen.

          Illetve az is nagyon fontos, hogy mindenki merjen értékelni és a változással ezt elértük.

          Köszönjük a visszajelzésedet és további kellemes Oszkározást kívánunk!

          Válasz
          • FGy888

            Ez az értékelés megtörtént? Olvasható valahol az eredménye? Köszi.

        • zolee_x

          En is igy jartam !
          Javasoltam nehany dolgot . De ertekelnek !
          Udv Z

          Válasz
      • zolee_x

        Igen szerintem is meg kellene valtoztatni a 3 napot ha az elso ertekeles +. Lasd leirasom! Udv Z

        Válasz
    • Fónagy Orsolya Erzsébet

      Kedves Oszkár csapat!

      A 3 napos értékelési határidő szerintem is rövid, javaslom ennek megváltoztatását.

      Üdvözlettel:
      Orsi

      Válasz
      • Oszkár Telekocsi

        Kedves Erzsébet!

        Hamarosan meg fogjuk vizsgálni, hogy a bevezetés óta mennyivel lett kevesebb a leadott értékelések aránya az utazásokhoz képest. Ha esetleg ez drasztikusan csökkent akkor átgondoljuk, hogy lehetne finomítani az értékelési rendszer ezen részén. Hisz nekünk is az acélunk, hogy minél több értékelés szülessen.

        Illetve az is nagyon fontos, hogy mindenki merjen értékelni és a változással ezt elértük.

        Köszönjük a visszajelzésedet és további kellemes Oszkározást kívánunk!

        Válasz
  2. Istvan

    Nem értem, hogy miért lehet törölni ha mindkét fél negatívat adott. Ha az utasnak is meg a sofőrnek is vaj van a füle mögött azt miért lehet eltüntetni?

    Válasz
    • fk.oszkar.com

      Kedves István!

      Akkor töröljük, ha az autós és az utas megegyeztek, hogy mindketten hibásak voltak az esetben és igazából mégsem utálják egymást annyira így utólag, hogy ezzel rosszat tegyenek a másiknak hosszútávon.
      Bárkivel előfordul, hogy meggondolja magát.

      Válasz
  3. LAJCSI01

    Kérdés?? A közös megegyezésen meghiúsult utazás értékelésnél… A kényelem, pontosság stb. számít-e.

    Válasz
    • Oszkár Telekocsi

      Kedves Lajos!

      Minden leadott értékelés esetén kitöltött csillagos értékelés beleszámít az átlagba.

      További kellemes Oszkáros utakat!

      Válasz
  4. zolee_x

    Hello !

    Lasd uzenofal : 20310. 2018. jan. 24. 16:14

    Megvaltozott az ertekelesi rendszer olvastam :
    https://blog.oszkar.com/ertekeles-ujratoltve-nincs-tobb-bosszu/

    “Ez utóbbi esetben, tehát a 3 napot követően, ezentúl már nem lesz lehetőség viszont-értékelést leadni. Tehát a 30 napos értékelési idő továbbra is megmaradt, de ha az egyik fél már értékelte az utazást akkor onnantól legfeljebb 3 napja van a másiknak is erre.”

    Azaz egyik fel ertekel es utanna 3 nap utan, a masik fel mar nem tudja sehogy sem leadni az ertekeleset??
    En sem mindig egybol ertekelek. Vmikor tobb nap utan, s ez az utasokra is all.
    Jol eretelmezem? Nem keves ez?

    Udv Z

    Válasz
  5. Németh Péter

    Szerintem is van még mit csiszolni a rendszeren.
    Én is ugyanúgy jártam mint Szekeres Juli (jan. 17.). Hozzám nem jutott el a változtatás, gyanítom többen vagyunk, mint akihez eljutott. 23-án volt 2×3 utasom. 25-én értékelt az egyikőjük, ezt követően én is értékeltem mindenkit. Rá egy hétre érdeklődtem a többieknél az értékelés felől, de többen is jelezték, hogy már nem tudnak értékelni – val.szeg ők sem értesültek az új szabályról.
    Ha már ilyen szerencsétlenül sikerült az új szabály bevezetése, akkor ilyen esetekben adjanak lehetőséget pótlólag leadni az értékelést.
    Ezért, kérem, tegyétek lehetővé és legyetek szívesek minden olyan utasomat értesítsétek arról, hogy lehetőség van az utam értékelésére, akik a legutolsó 2 utamon utaztak velem január 23-án.
    Egyúttal javaslom, hogy messze nagyobb intenzitássaln – több mail-ben is – értesítsétek a sikeres fuvarban résztvevő autósokat és utasokat is a változásról és a határidők lejártáról.
    Köszönettel,
    Üdv.
    vzsmt

    Válasz
    • Oszkár Telekocsi

      Kedves Péter!

      Hamarosan meg fogjuk vizsgálni, hogy a bevezetés óta mennyivel lett kevesebb a leadott értékelések aránya az utazásokhoz képest. Ha esetleg ez drasztikusan csökkent akkor átgondoljuk, hogy lehetne finomítani az értékelési rendszer ezen részén. Hisz nekünk is az acélunk, hogy minél több értékelés szülessen.

      Illetve az is nagyon fontos, hogy mindenki merjen értékelni és a változással ezt elértük.

      Köszönjük a visszajelzésedet és további kellemes Oszkározást kívánunk!

      Válasz
    • zolee_x

      Egyetretek ! Szerintem is van még mit csiszolni a rendszeren. Udv Z

      Válasz
  6. Ildikó

    Sajnos nem tudok pozitív értékelést leadni a sofőrjeimre, mert ők már értékeltek, és nekem nem volt időm 3 napon belül belépni. Sajnálom, hogy emiatt lemaradnak a pozitív értékelésről, pedig megérdemlik, és másokat is segítene az értékelés megbízható sofőrt választani.
    Javaslom, pozitív értékelés után ne legyen 3 napos szabály, hisz ilyenkor a bosszúállóknak sincs miért bosszút állni, és csak a jól teljesítő sofőrök esnek el a pozitív pontoktól.

    Captcha nem jól működik, hol félig angolul ír, hol nem fogadja el a jó választ (hét-6=1) nem egyértelmű, hogy szám vagy betű legyen.

    Válasz
    • Oszkár Telekocsi

      Kedves Ildikó!

      Hamarosan meg fogjuk vizsgálni, hogy a bevezetés óta mennyivel lett kevesebb a leadott értékelések aránya az utazásokhoz képest. Ha esetleg ez drasztikusan csökkent akkor átgondoljuk, hogy lehetne finomítani az értékelési rendszer ezen részén. Hisz nekünk is az acélunk, hogy minél több értékelés szülessen.

      Illetve az is nagyon fontos, hogy mindenki merjen értékelni és a változással ezt elértük.

      Köszönjük a visszajelzésedet és további kellemes Oszkározást kívánunk!

      Válasz
  7. Nem üzleti hiéna

    Az értékelés jelentősége igazán az autósoknál jelentkezik, náluk bír relevanciával. Az utasoknál már bocsánat, de szinte teljesen természetes és elfogadott, hogy minden 4-5. útját lemondja. Tisztelet a kivételnek, de 1-1 utasjelölt mindenféle konzekvencia nélkül bebiztosítja magát és foglal, majd indulás előtt gondol egyet és töröl. A rendszerben semmilyen hátrányt nem szenvednek. A kár (a kamu foglaló miatt kieső útiköltség hozzájárulás) az autósnál jelentkezik.
    A költségkihatással járó foglalás visszamondásokat kellene valami kötbér-szerű dologgal büntetni, pl foglalási díjat legközelebb ő fizesse a pórul járt autósa helyett, ha miatta esett el az autós az érdemi foglalásoktól.
    Mindezt a tisztességes oszkározókért, ingázóként, de nem hivatásos üzleti hiénaként írtam.
    Köszönöm, hogy meghallgattatok.

    Válasz
  8. Lévai Péter

    Érdekes helyzet állt elő. Egy „hivatásos” utasvadász megkeresett, hogy vigyek már el két utasát a Keletiből Miskolcra, mert ő nem tudja a fuvart vállalni. Elvállaltam, bár én Pécs-Miskolc között hirdettem az utat. Végül is, amikor megkaptam az utasok adatait, akkor – látva az őrületes dugót – felhívtam őket fél órával az általam meghiredetett indulás előtt, hogy jöjjenek már egy jobban megközelíthető helyre, az M1 Mexikói úthoz. Mindegyik beleegyezett. Ott voltunk, indultunk, megérkeztünk, rendben volt minden. A „megbízóm” mégis negatívra értékelt, mert nem onnan indultam és nem annyiért és teljesen megbízhatatlan vagyok… stb. Lehetséges az, hogy olyan ember értékeljen, akit nem is láttam, autómba nem ült, nem tudott az egészről semmit. Bár reagáltam az értkelésére, de azért a negatívja most ott csücsül az én lapomon. Mit tehetek ilyenkor?

    Válasz
    • Oszkár Telekocsi

      Kedves Péter!

      Megvizsgáltuk az esetet és az adatlapodról töröltük a jogtalan negatív értékelést.

      További kellemes utakat kívánunk!

      Válasz
  9. Zita

    Szerintem is kevés a 3 nap. Meg fognak ritkulni az értékelések.
    Másrészt egyetértek azzal, hogy a negatív értékeléseket is ugyanolyan fontos leadni, mint a pozitívokat, mert valahogy meg kell(-ene) szűrni az inkorrekt sofőr- és utasállományt.
    Pár napja mesélték utasaim, hogy a sofőr elvétette a lehajtót és nemes egyszerűséggel kitette őket az autópálya kellős közepén, (!!!) két pihenőhely között, a műszaki leállósávon. Csoda, hogy nem esett bajuk.
    Gyakran utaztatnak velem idős embereket is a felhasználók.
    Egy ilyen sofőr, “úúú, bocsi, elnéztem!” felkiáltással kipattintja a nagyit is a kofferjával, baracklekvárjával együtt a pályán???

    Válasz
    • Oszkár Telekocsi

      Kedves Zita!

      Hamarosan meg fogjuk vizsgálni, hogy a bevezetés óta mennyivel lett kevesebb a leadott értékelések aránya az utazásokhoz képest. Ha esetleg ez drasztikusan csökkent akkor átgondoljuk, hogy lehetne finomítani az értékelési rendszer ezen részén. Hisz nekünk is az acélunk, hogy minél több értékelés szülessen.

      Illetve az is nagyon fontos, hogy mindenki merjen értékelni és a változással ezt elértük.

      Köszönjük a visszajelzésedet és további kellemes Oszkározást kívánunk!

      Válasz
  10. Nem üzleti hiéna

    Én a magam részéről jó ötletnek tartom, hogy ne legyenek úgymond bosszúból leadott értékelések.
    Szerintem elégséges is a 3 nap a viszontértékelés leadásához. Addig friss még az élmény, ha 3 napig nem jut valaki gép elé, valószínűleg nem is fontos neki a dolog.
    Rendszeres Oszkározókért, de nem fake taxisként tartom annyira fontosnak a dolgot, hogy jobbító szándékkal pozitív vagy negatív véleményemnek hangot adjak.

    Válasz
    • zolee_x

      Szia ! Nem ertek egyet veled. En sem mindig adom le az ertekelesem egybol sot van amikor 1 het utan adok ertekelest . Szerintem a bosszu negativ es az elso + ertekeles utan ne 3 hanem 7-10 nap lehessen leadni a masodik ertekelest , boven elfer egymas melett !!
      Udv Z

      Válasz
  11. Barsy Anna

    Kedves Oszkárosok!
    Már jó párszor utaztam Oszkárral és én is időnként megosztom a szabad helyeimet, ha biztosan tudok pontos időben indulni. A múlt héten viszont egy nagyon kellemetlen helyzetbe “bonyolódtam”…”Profi” sofőrrel utaztam egy olyan városból, ahol nem volt helyismeretem. Sajnos a zuhogó esőben a GPS 21 perces gyalogos útvonalát, amire 30 percet hagytam sikerült 40 perc alatt megtennem(sajnos az esernyő/csomag/telefon kombó nem működött együtt optimálisan). A késésemet, amikor rájöttem jeleztem a sofőrnek, aki határozottan nem az volt, amint aki a rendszerben szerepel…Na, de örültem, hogy ha nem is kellemes beszélgetés után, de hazajutottam. Viszont azt nehezményezem, hogy az értékelésében ugyancsak lehúzott. Én nem gondolom, hogy “megérdemeltem”, tiltólistás lettem. Szóval nem “köpködök ” vissza, de az értékelésnél, ami szubjektív, én ezt az egyet nem szívesen látnám, mert az éremnek 2 oldala van…Egyébként szívesen fizettem volna többet, ha a szegedi belvárosban közelebbi felvevő helye lett volna a kocsinak, de fogalmazzunk úgy, hogy ezt azonnal lepattintotta, mint ötlet a sofőr. Na, egy kis tüskével, de hazaértem…Az már csak hab a tortán, hogy az előre kifizetett út technikai részleteiről az út végén telefonon kért infót, mert hogy ez volt a 3. útja…Szóval kivel is utaztam? Mert azt tudom, hogy KINEK a kocsijában, de a sofőrről nem igazán tudok semmit…

    Válasz
    • Oszkár Telekocsi

      Kedves Anna!

      Ilyen esetben meg lehet érteni mind a két felet és igazságot ilyen szinten mi sem tudunk tenni, mert nem tudjuk egy-egy telefonbeszélgetés alkalmával mi is hangzik el.
      Ha valaki késik akkor ha van egy kis rugalmasság az autósban vár egy kicsit, csak ha éppen az autóban olyan utas van aki meg sietne, ott az esélye, hogy az fogja negatívan értékelni, mert nem ér oda időben.

      A tiltólista pedig csak az ő hirdetésire vonatkozik természetesen, tehát mindenki másnál tudsz foglalni. Az üzleti sofőröknek lehetőségük van több autót, több sofőrrel indítania, ezért gondolom a konkrét sofőrnek ez volt a 3. útja nála, ezért nem tudta az online előre fizetést hol kell keresnie.

      Sajnálom a negatív élményt, reméljük a jövőben nem lesz semmi hasonló probléma.

      Válasz
  12. Papp Zsuzsanna

    Finomítani szerettem volna a kritikámat, amit gyorsan írtam az utazás után. A soför felhívott h. miert állítok valótlanságot ? Én azt az erzetemet írtam le, h. néha letolja az előtte lévőt, v elévágódó autót, én ezt a vezetési stílust nem kedvelem. A többire a biztonságon kívül maximumot adtam. Ki volt akadva h.bűncselekménnyel vádolom és rontom az ő minősítését, töröljem le, mert feljelent. Én nagyon kulturáltan beszéltem vele és mondtam h módosítom, finomítom, ha ez ennyire nagy probléma de nem tudtam.. Tényleg annyira szörnyűség amit írtam? nem finomíthatom? Rendes iparkodó soför volt, én meg őszinte…. Erdekes h.még csak egyszer írtam negatív véleményt ezen kívül és álmomba se gondoltam erre a következményre…És most üldözni fog?… a 3 nap kevés szerintem is..

    Válasz
    • Oszkár Telekocsi

      Kedves Zsuzsanna!

      Kérlek az info@oszkar.com email címre írd meg nekünk, hogy pontosan melyik autósra leadott értékelésedet mire szeretnéd módosítani.

      Köszönjük szépen!

      Válasz
  13. zolee_x

    Szia Jano1968!

    Bosszu negativ ujragombolva! 😉
    Csevego hsz folytatasa(9189. (Válasz) 2018. máj. 22. 13:56 )

    Blogon:
    https://blog.oszkar.com/ertekeles-ujratoltve-nincs-tobb-bosszu/

    Egy kis tortenelem errol a temarol, forum hozzaszolasok idoben visszafele:

    21058.
    (Válasz) 2018. máj. 03. 17:00
    21057.
    (Válasz) 2018. máj. 03. 16:48
    21045.
    (Válasz) 2018. máj. 01. 17:12
    21043.
    2018. máj. 01. 16:47
    20834.
    (Válasz) 2018. márc. 29. 15:25
    20832.
    (Válasz) 2018. márc. 29. 15:10
    20818.
    2018. márc. 29. 08:32
    20810.
    (Válasz) 2018. márc. 28. 22:12
    20809.
    (Válasz) 2018. márc. 28. 21:56
    20807.
    (Válasz) 2018. márc. 28. 21:47
    20806.
    (Válasz) 2018. márc. 28. 21:45
    20777.
    (Válasz) 2018. márc. 26. 20:15
    20776.
    (Válasz) 2018. márc. 26. 20:14
    20530.
    (Válasz) 2018. febr. 20. 11:49
    20529.
    (Válasz) 2018. febr. 20. 11:41
    20483.
    2018. febr. 12. 17:28
    20310.
    2018. jan. 24. 16:14

    Szoval a javaslat : ezt a 3 napot meg kellene novelni 7-10 napra, es csak akkor kellene ez a limit, ha az elso ertekeles negativ vagy semleges.

    Forumozok , felhasznalok velemeny? Kellene valtoztatni ezen a mostani metoduson? Jo lenne a felvazolt irany?
    Mas is lehet kicsit aktivabb! 😉

    Udv Z

    Válasz
  14. Varga Imre

    Arra nincs lehetőség, hogy az értékelésemre kapott válaszra reagáljak, hozzászóljak?

    Válasz
    • fk.oszkar.com

      Kedves Imre!

      Ha negatív vagy semleges értékelést kaptál, akkor arra tudsz reagálni az értékelés alatt.
      A valótlanságot azzal a felhasználóval tudod tisztázni, akitől kaptad az értékelést, ő tudja módosítani a véleményét, mi sajnos nem tudunk igazságot tenni köztetek.

      Válasz
  15. Varga Imre

    Hogyan tudok egy véleményre reagálni? Különösen akkor, ha valótlanságot tartalmaz.

    Válasz
  16. Edit

    Sziasztok

    Lejárt az értékelési határidő, de szeretnék pozitív visszajelzést adni. Van erre lehetőség?

    Válasz
    • Oszkár Telekocsi

      Kedves Edit!

      Sajnos ebben az esetben már ezt a felhasználót nem tudod értékelni. A jövőben ha a másik fél már leadta az értékelést (erről értesítünk automatikus emailben), akkor onnantól kezdve 3 napod lesz a viszont értékelés leadására.

      Köszönjük a megértésedet!

      Válasz
  17. zolee_x

    Hello !

    Na ismet egyik kedvenc temam!. Busszu negativ kivedese vs 3 nap nem tul szigoru az ertekelesi rendszerben
    Ugy latom meg mindig vannak nehanyan elegedetlenkedok ebben a temaban.
    Forumozok , akinek tetszik nem tetszik ez megoldas, az nyugodtan irjon a blogba (https://blog.oszkar.com/ertekeles-ujratoltve-nincs-tobb-bosszu/) . Igy akkor legalabb osszesitve lesznek a velemenyek ebben a temaban.

    Egy kis elozmenyem:
    23371.
    (Válasz) 2019. febr. 21. 10:53
    22025.
    (Válasz) 2018. aug. 23. 10:25
    22024.
    (Válasz) 2018. aug. 23. 10:21
    21531.
    (Válasz) 2018. jún. 24. 12:35
    21242.
    2018. máj. 22. 22:00 — ami egy osszefoglalo az elozo ilyen temaju hszeknek

    Mas hozzaszolasok is voltak ebben a temaban , akinek van kedve nyugodtan egeszitsen ki !

    Szoval en az oszkar helyebe csinalnak egy osszesitest errol .
    +- oldala ennek a fejlesztesnek. Beleraknam a blog bejegyzeseket es a forum bejegyzeseket . Aztan ezt szavazasra bocsatanam egy kornek pl akiknek legalabb 100 ertekelese van, illetve ujjoncoknak is .Max 1000 emberre gondoltam (akik ebben a temaban megnyilvanultak +- oldalon , azok mindenkeppen benne lennenek).

    Pl elegedett a 3 nappal?
    noveljuk 5-7 napra?
    vagy teljesen vessuk el?
    Milyen mas megoldast javasolsz a busszu negativ elkeruesere?

    1 honapig varnam a valaszt .
    Utanna kiertekelnem.

    Allaspontom meg mindig valtozatlan . 3 napot 5-7 napra novelnem.

    Oszkar, tobbiek? Velemeny?

    Udv Z

    Válasz
    • fk.oszkar.com

      Kedves Zoli!

      A döntésünk előtt megvizsgáltuk a lehetőségeket és megnéztük, hogy a felhasználók átlagosan az út után mennyi idővel adják le az értékelésüket.
      Az 5-7 nap azért sok, mert ezidő alatt olyan információkat “tartunk vissza” a felhasználók elől, ami fontos lehet. Pl. egy negatív értékelést, ami az értékelést kapó felhasználó kizárásához vezetne vagy befolyásolná mondjuk az utast a megfelelő autós kiválasztásában és fordítva.
      Az értékelés leadására egyébként is 30 nap áll rendelkezésre, szóval nem kell rohanni.
      De ha az egyik fél értékelte a másikat, akkor 3 nap van a viszontértékelés leadására.

      Válasz
      • FGy888

        Nagyon ritka az az eset, hogy az utolsó értékelés döntő jelentőségű lenne, és negyon fontos , hogy hamar megjelenjen. Ha már van az illetőnek sok értékelése, akkor azért, ha kevés van, akkor meg azért (u.i. ritkán oszkározik). De már megírtam másutt, ott sem reagáltatok rá.

        Válasz
  18. tbd82

    Szerintem teljesen rendben van a 3 nap.

    Válasz
  19. Gábor

    lehet hogy van amikor sok. viszont ha valaki elutazik nem ezzel fog pepecselni…

    Válasz

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Megosztás