TúlTeleKocsi

TúlTeleKocsi

Tóth Zoltán a Telekomnál dolgozik rendszergazdaként, szabad idejében pedig fotográfus, sport- és kulturális események megörökítője. Kocsija nem lévén elő-előfordul utasként az Oszkáron. Legkalandosabb útját a legutóbbi Művészetek Völgye fesztivál idején, Budapestről Kapolcsra menet élte át.

Zoltán Harcsa Veronika dzsesszénekes stábfotósaként igyekezett a völgybe, ildomos volt idejekorán odaérnie. Annak rendje és módja szerint helyet foglalt egy sofőrnél, majd adott időpontban megjelent a BAH csomópontnál megbeszélt találkozón. Ötödmagával. Akárhogy is számolták, sofőrrel együtt hatan voltak az ötszemélyes autóra.

,,Az történt, hogy az agyas ember két, egymástól független rendszerben is meghirdette a kocsiját, így négy helyre öten jöttünk össze” – meséli. ,,Mit volt mit tenni, négy lány utastárssal indultunk volna,

nekem kellett rugalmasan megoldanom a helyzetet.”

Ez konkrétan azt jelentette, hogy Zoltánt beágyazták a csomagtartóba, és egy rövid pihenőtől eltekintve ott kucorgott Kapolcsig. Mindez persze nem csupán kényelmetlenséget, hanem KRESZ-be ütköző közlekedést is jelentett, ám mivel szerencsésen megúszták baleset (és rendőr) nélkül, utólag már elnéző mosollyal beszél róla.

De azért hozzáteszi, hogy a rövid pihenő sem volt kevésbé kínos, ugyanis a sofőr ,,félúton a lányoktól tarhálta össze a benzinpénzt, mert nem volt nála annyi, a tank meg porzott, alig volt benne üzemanyag. Ja, és olyan apróság történt még, hogy simán bagózott a kocsiban, én meg hátul fuldokoltam, mert ugye nálam már nyitható ablak sem volt.” Az esetet természetesen megörökítette. A mellékelt első képet az alábbi kommentárral osztotta meg a Facebookon: ,,A fotó nem harmadik üléssorból készült. ” Az egyik hozzászóló pedig ezt írta: ,,Ez aztán a tele kocsi a javából.”

Így ne utazz soha!

Így ne utazz soha!

Az ürömbe annyi öröm vegyült, hogy Zoltánnak végül nem kellett fizetnie az útért, a lányoknak pedig az összedobott benzinárba került. ,,Amikor végre Kapolcsra értünk, meg is hívtam őket egy fröccsre a Kaláka-udvarban, az ingyen fuvarért cserébe”– mondja a csomagként fuvarozott fotós.
A sofőrt ,,érdemeinek” megfelelően értékelték az út után az Oszkáron, és Zoltánt, mint mondja, megnyugvással tölti el, hogy azóta nem látja aktívnak. A potyautas kedve egyébként egyáltalán nem ment el az oszkározástól, a Művészetek Völgye eseményei, különösen a Harcsa Veronika-udvar élményei hamar felülírták az utazás kellemetlenségeit, és persze az útitárs lányokat is érdemes volt megismernie. Az esettel inkább csak arra akarja felhívni a figyelmet, hogy mielőtt beülnénk valaki mellé, alaposan olvassuk el, hogyan vélekednek róla a többiek. Így az alkalmatlanok hamarabb kihullanak a rostán. Ez különösen fesztiválidőszakban fontos, amikor a szokásosnál jóval többen utazgatnak keresztül-kasul az országban.


Oszkár telekocsi csapata szigorúan nem javasolja, hogy akár sofőrként akár utasként a fentihez hasonló utazásban vegyen részt valaki. A csomagtartóban utazás fokozottan balesetveszélyes (akár kisebb baleset esetén is életveszélyes) és szabályellenes, az utas(oka)t ilyen helyzetbe hozó sofőröket természetesen mi is szankcionáljuk!
Zoltánt kiegészítve szerintünk az alábbi tanulságokat érdemes levonni az esetből:

  • autósként mindig tartsd aktuálisan a szabad helyek számát
  • utasként foglalás előtt nézd meg a sofőr adatlapját, értékeléseit
  • ha hasonló helyzet előáll, ne vállad a csomagtartóban utazás kockázatát, nem éri meg! Inkább keress másik sofőrt, ahol van még egy szabad hely (illetve ülés)

Hasonló kellemetlenségektől mentes oszkározást kívánunk mindenkinek!

Hozzászólások

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Megosztás