Szerelem, első Oszkárra

Kéz a kézben - Oszkár telekocsival

Egyikük sem romantikus típus, még csak azt sem gondolták, hogy létezik szerelem első látásra. Azt meg végképp nem, hogy egy Budapest-Nyíregyháza telekocsi útvonalon találják meg az igazit.

– Azt vettem észre, hogy végig őt bámulom, magamat figyelmeztettem, hogy néha az utat nézzem, mert nagyon feltűnően viselkedek, pedig sosem szoktam – emlékszik vissza Anita élete első oszkáros útjára.

– Furcsálltam, hogy végig engem néz egy ilyen szép lány és minden szavamra figyel, ráadásul a vicceimen is nevet. Eleinte azt hittem, csak udvarias utas – meséli ugyanarról az útról Gábor.

A fiatalember rutinos telekocsizónak számított, amikor Budapest-Nyíregyháza útvonalra jelentkezett hozzá Anita tavaly nyáron. A lány Nyíregyházán élt, de a fővárosban akadt dolga, a barátnőinél töltött egy júliusi hétvégét. Elsőnek érkezett a visszafele útra a Gábor által megjelölt találkozási pontra, elöl szeretett volna ülni, akkor még nem tudta, hogy a kényelem szerelemmel is jár majd. Élete első oszkáros útjának már az elején megtetszett neki a sofőr, mind a három órát végigbeszélgették. Hamar kiderült, hogy mindketten nemrég tették túl magukat egy szakításon.

Mivel Anita a foglalásnál megtudta Gábor telefonszámát, már aznap este SMS-eztek egymással. A fiatalember területi képviselőként járja az országot, sikerült úgy alakítania, hogy a következő hetekben éppen arra akadjon munkája.

– Azt vettem észre, hogy a következő hónapban egyre több céget szerzek arról a környékről. Így aztán rengeteg időt töltöttünk együtt, Anita akkor még főiskolára járt, szóval volt alkalmunk találkozni – emlékszik vissza Gábor.

Mindkét oszkáros azt állítja, hogy nem romantikus típus, sosem gondolták volna, hogy egy hasonló alkalommal találkoznak valakivel, aki ennyire felkelti az érdeklődésüket. Hamarosan ünneplik egy éves évfordulójukat, amit a terveik szerint egy kirándulással ünnepelnek, Gábor már meg is hirdette az utat Budapestről Miskolcra az Oszkáron.

A budapesti székhelyű céget képviselő fiatalembernek nagy öröm, hogy barátnője azóta már Cegléden kapott munkát, így Gábornak most már főleg erről a környékről akadnak ügyfelei. A fiatalok a hétvégét általában Budapesten töltik. Anita immár saját Oszkár-sofőrrel jár a fővárosba, aki persze ezért az útért nem kér pénzt.

Te hallottál hasonló történetről? Esetleg pont veled esett meg?
Írd meg az e-mail címünkre, hadd osztozzunk az örömödben: info@oszkar.com

Ha utazás közben hasonló élményekre vágysz, keress útitársat Oszkáron még ma

Hozzászólások

One thought on “Szerelem, első Oszkárra

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*
*
Website