Közös születésnap9. születésnapunk alkalmából azt találtuk ki, hogy mi ajándékozzuk meg az Oszkáros közösséget, Titeket, akiknek köszönhetjük ezt a szép életutat. Több mint 100 kérés érkezett, hogy ki milyen speciális útitárssal, járművel vagy körülmények közt szeretne telekocsizni. Kezdetben úgy gondoltuk, egyet valósítunk meg ezek közül, de olyan jó ötletek voltak, hogy elszaladt velünk a ló… 🙂 

Bemelegítésnek Lídia alábbi kérését kezdtük el megszervezni:

Lídia Facebook bejegyzés

 

Megbízható sofőrnek adta magát Attila, akivel másfél évig ügyfélszolgálatunkon találkozhattatok. Igazi úriember 🙂 rutinos Oszkáros sofőr. Lídia nagyon örült, hogy rá mosolygott a szerencse, így lényegesen egyszerűbben el tudtak jutni Bajáról Budapestre, a régóta tervezett Depeche Mode-os buliba.

Ildi végre rászánta magát és igent mondott, hogy ott ünnepeljen velünk. Neki nem csak az első ilyen bulija volt, de az első Oszkáros útja is. Ezért örültem annyira, amikor kiderült, mi nyertünk! – írta utólag Lídia.

Attila rögtön érkezéskor virággal köszöntette a születésnapos Ildikót az egész Oszkár-csapat nevében, majd kezdetét vette a jó hangulatú utazás. De szavak helyett beszéljen inkább az alábbi pár kép!

Érkezés

Szuper sofőr a születésnapra

Indulásra készen

Indulásra készen

Pihenő

Pihenő


Budapestre érkezve Lídiáék barátaikkal folytatták az ünneplést – immár járművön kívül, de ez már egy másik történet….

Azt nem tudjuk mennyi alvás után, de reggel indultak vissza Bajára – naná hogy Oszkárral! 🙂

Hamarosan újabb szülinapi telekocsi kívánságot váltunk valóra! Kövesd blogunkat és Facebook oldalunkat!
Addig is: sok sikeres utat kívánunk Oszkárral!

 

Hozzászólások

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Megosztás