Odessza operaházNem egy tipikus oszkáros célpont az tény. Több mint 16 óra az út, és nem is épp német Autobahn minőségű utakon. Sokak szerint így is megéri!

Gábor négy hónapja regisztrált sofőrként az Oszkáron. Kétéves ukrajnai kiküldetését tölti, kéthavonta jár haza. ,,Egyrészt arra gondoltam, jó, ha nem vagyok egyedül az autóban, másrészt arra, hogy mivel nem kérek érte pénzt vagy csak igen csekély összeget, ezzel segíthetek valakinek. Jó érzés másoknak segíteni” – mondja. Egy kikötése azonban van:,,Határátlépést csak olyan emberrel vállalok, akit ismerek. Idegen embernél kockázatos, hogy mi van a csomagjában, az ellenőrzés során előkerülhet olyasmi, amiért nem vállalok felelősséget, illetve azt sem tudhatom, hogy milyen az előélete, például nem körözik-e, bármilyen probléma lehet vele.”

Természetesen megkérdeztük, Gábort hogy mennyire érződik arrafelé az ukrajnai konfliktus hatása. Szűkszavúan csak annyit válaszolt: “a határátkelőnél  nyugi van és jövés-menés”.

Első oszkáros útján, tavaly év végén két fiatal párt vitt Csengerről, illetve Mátészalkáról Budapestre, és egyiküktől sem fogadott el pénzt a fuvarozásért. ,,Karácsony is volt, fiatalok is voltak, szimpatikusak, nem álltak úgy anyagilag, ahogy én, hülyén nézett volna ki, ha pénzt kérek tőlük” – emlékezik. ,,Persze ha nem lettek volna jó fejek, biztos elkértem volna azt az amúgy nem nagy összeget, amit feltüntettem az Oszkáron.
Budapest-Odessza térképGábor hamarosan befejezi a munkáját külföldön, utána Budapesten dolgozik majd, de továbbra is rendszeresen fog utazni nagyobb városok között, és a tervei szerint akkor is oszkáros utasokkal. Bár, ahogy mondja, ,,az asszony nem nagyon szereti, ha más is beül az autóba, ő kevésbé nyitott, kevésbé tud kapcsolatot teremteni idegenekkel”. Neki viszont nem okoz problémát,sőt. ,,Nagyon érdekes volt beszélgetni a két fiatal párral” – meséli. ,,Öten ötféle területen dolgozunk, mindenki máshol, máshogy próbál boldogulni, és jó volt meghallgatni, milyennek tartják most otthon az életet, és egyáltalán, milyen a világlátásuk. Szóval, igazi élményautózás volt.”
Reméljük, még sok hasonló élménnyel gazdagodnak az oszkárosok Gábor Kia Sportage 2008-asában.

 


Még ha nem is egészen Odesszáig utaznál,  keress Te is útitársat Oszkár telekocsin – a jó élmény garantált!

Hozzászólások

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Megosztás