“Nem szeretnék mondjuk öt kiló heroinnal autózni”

Bruti

Ha azt írnánk, Tóth Imre is Oszkározik, senki nem kapná fel a fejét. Ezért nem is írjuk. Viszont azt igen, hogy az Oszkározók közösségét Bruti is erősíti. Így már ismerős, ugye? 

A debreceni humorista, zenész szerint az Oszkár nem csak költségtakarékos, hanem a környezetet is kíméli.

A Bruti név a brutálisból ered. ,,Kölyökkoromban sokat mondogattuk erre-arra, hogy nagyon bruti, főleg én, aztán egyszer csak rám ragadt. Eredetileg Dr. Bruti voltam, de az lekopott rólam. Talán azért, mert nem volt meg a diplomám, és nem akartam Schmitt Pál nyomdokaiba lépni” – meséli nevetve stand-up jeles képviselője, a Dumaszínház egykori tagja.
A színháztól – békében, barátságban – megvált, mert nem tudtak annyi munkát biztosítani, amennyi fedezte volna a megélhetését. Azóta magánvállalkozóként járja az országot. ,,Nem leszek belőle milliomos, az már kiderült, de nem is ez a cél. Úgy néz ki, megmaradok egy ideig. Hogy mi lesz később, nem lehet tudni, de addig is minden percét kiélvezem” – mondja.
Oszkározni négy éve, a sok utazás miatt kezdett. Főleg a Debrecen–Budapest–Debrecen távot tette meg, illetve teszi meg ma is gyakran.

,,A telekocsi-elvről már korábban hallottam, és abszolút szimpatikus volt. Mi a francnak menjünk négyen négy kocsival, amikor Pesten szinte használhatatlan az autó, jobb, ha lerakod és tömegközlekedsz? Költségtakarékos is, a környezetet is kíméli. Nem mintha őrült sokat változna az ökológiai lábnyomunk ezáltal, de azért hozzájárulunk, hogy kisebb legyen. Másrészt látjuk, mit tud a MÁV meg a helyközi buszok. Hát, nem sok jót.

Az Oszkár kényelmes, gyors, közel visz a célhoz, lássuk be, nem véletlenül van sikere”

– folytatja Bruti.

,,Négy éve egyrészt azért kezdtem Oszkározni, mert nagyon magasak voltak a benzinárak, másrészt borzasztóan untam már az M3-as Budapest–Debrecen szakaszát. Mindent megpróbáltam, meghallgattam az összes hangoskönyvet, filmsorozatokat néztem, illetve nem néztem, mert vezettem, de a hangjukat hallgattam. Aztán az az ötletem támadt, hogy ha már úgyis jövök-megyek, hozok-viszek emberkéket. Azóta is élvezem, jó fej, vicces közönség az Oszkáros.
Bruti alapvetően jó tapasztalatokat szerzett. ,,Gyakorlatilag nem találkoztam még hülyével” – fogalmaz.
,,Ha valaki megosztja a kocsiját vagy betársul utasnak, az eleve lazább, nem bizalmatlan, könnyebben haverkodik. Én is csak a csomagokkal vagyok óvatos; mindig mondom, hogy bontsák ki, lássam, mi van benne, mert nem szeretnék mondjuk öt kiló heroinnal autózni. A könyvtől az élelmiszerig mindenfélét küldtek már. Egyszer egy srác hozott egy csomagot, azzal, hogy élő korallok vannak benne. Mondtam, hogy aha, elhiszem, de azért meg is nézném. Kinyitotta, és tényleg élő korallok voltak, tengervízben, bedobozolva. Vittem már olyan csomagot is, amiben egy társasjáték prototípusa volt. Akkor készítette el egy srác, és én vittem föl Pestre, hogy megkezdhessék a sorozatgyártását.”

Bruti egyébként többnyire a kívánt helyre szállítja az utasait. ,,Ha Budapestről megyek Debrecenbe, mindig házhoz viszem őket, hogy ne kelljen taxira költeniük, ami kábé annyiba kerülne, mint az Oszkár Pesttől Debrecenig. Egyszer egy Debrecenből Pestre utazó afro-amerikai lánynak csalódást okoztam, de nem tehettem róla. Mondtam neki, sőt a leírásban is benne volt, hogy a Hősök teréig megyünk, de ő az istennek sem akart ott kiszállni, mert a Belvárosba szeretett volna menni. Elmagyaráztam neki, hogy a földalattival hogyan jut el oda. Ha nem fellépésre mentem volna, el is vittem volna, de sietnünk kellett. Kicsit megsértődött.”

Bruti

Bruti az autóban is mókázik

Sok utas azért választja sofőrnek a humoristát, mert arra számít, hogy az út is egy stand-upos móka lesz. Nem is csalódnak. ,,Alapból ilyen vagyok, világ életemben könnyen ismerkedő, beszélgető voltam, nem kínlódás, ha az autóban is bohóckodom. Persze nem mindenki igényli. Egyszer jött egy fickó, mondta, hogy egyedül van, de kibérelné a hátsó két helyet, hogy senki ne üljön be mellé. Mondtam, hogy semmi akadálya. Volt velünk egy utas elől, vele beszélgettem, a srác meg egész úton számítógépezett, dolgozott valamin, egy szót sem szólt. A végén nagyon szépen megköszönte, és kifizette mind a két helyet.”

A legtöbben arra kíváncsiak, hogyan kezdődött Bruti stand-upos pályafutása. ,,Már legalább kétezerszer elmeséltem, ami nem baj. Rendben van ez így, de a legjobban azt szeretem, amikor az utasok beszélnek. Egyszer például azt mesélték, hogy az egyik Oszkáros elcsapott egy szarvast, és megkérdezte az egyetlen hölgy utasát: mi lenne, ha berakná mellé az ülésre? Nem volt túl boldog a hölgy. Nem tudom, hogy végül elhozták-e, de elképzeltem, ahogy csöpög a vér a kárpitra” – idézi fel nem kis derültséggel.
Egy-egy sztori be is kerül a műsoraiba. ,,Mindig felírom, ha mondanak egy vicces történetet, és később sokszor beépítem az előadásokba. Nem csak érdekes, hasznos is beszélgetni út közben: a találkozások behoztak már jó néhány fellépést is. Például nemrég egy HÖK-elnök utazott velem, jókat röhögtünk, és a végén kijelentette, hogy jövőre én leszek a meghívottjuk.

Tavaly volt egy Oszkár-buli is, ahová hívtak, de végül nem én mentem, hanem Rekop Gyuri. Persze magamnak köszönhetem: én ajánlottam, hogy őt léptessék fel, mert ott van helyben, Pesten és szintén Oszkáros. Na, ezt hibát még egyszer nem követem el” – nyugtázza nevetve Tóth Imre, alias Bruti.

Szeretnél Brutival, vagy a Takáts Tamás Dirty Blues Band énekesével vagy akár a Família Kft.-s Dr. Szép Károllyal együtt utazni? Az Oszkár a különleges emberek közössége, tehát Neked is itt a helyed!
Oszd meg autód szabad helyeit vagy keress valakit, aki elvisz!

Hozzászólások

2 thoughts on ““Nem szeretnék mondjuk öt kiló heroinnal autózni”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*
*
Website