Nem mindennapi járműHerczeg Tamás és Szabó Balázs luxusautójába beülve az is elcsodálkozik, aki egyébként nem az autók rajongója. Nem a pénz miatt oszkároznak, hanem egyrészt az unalom ellen, másrészt mert szívesen segíteni másoknak.

– Néhány hónapja mesélt egy üzlettársam az Oszkárról, azonnal regisztráltam. Nem a pénz miatt, hanem a jó ügy érdekében – mondja Herceg Tamás.

Tamás nem a pénzért oszkározik

Tamás nem a pénzért oszkározik

A sofőrnek valóban nem hiányozna nagyon egy Kecskemét-Szeged benzinára, hiszen egy Infiniti M37s-el jár ezen az útvonalon rendszeresen. A luxusautó tulajdonosa a telekocsi szellemiségével ért egyet, mint mondja ha már úgyis vezet, akkor miért ne segítsen azzal másokon, hogy magával viszi őket. Éppen ezért gyakran szinte háztól fuvarozza utasait, a kedves gesztusnak az értékeléseknél is megvan a nyoma.

– A velem utazók mindig meglepődnek, amikor beülnek a kocsiba. Általában azonnal az autóra terelődik a szó.

Van róla mit mesélni, hiszen gyakorlatilag minden létező elektronikai tartozék megtalálható benne, a kormány fűtött, a biztonsági övet pedig elektromotor húzza – mondja Tamás.

Az sportautó egyébként 270 kilométeres sebességre képes, de idáig természetesen csak a német autópályákon merészkedik. A sofőr nem csak a telekocsirendszerrel törekszik arra, hogy mindenkinek jó legyen. Az általa alapított vállalkozás célja, hogy magyar cégek működéséhez szükséges eszközöket nagy tételben, így olcsóbban megvásárolja, majd továbbadja. Jól jár a vevő mert olcsóbb, mintha egyedül vásárolna. Megéri az eladónak, és neki, a közvetítőnek is.

A meseautóval és sofőrjével leggyakrabban a Szeged-Kecskemét útvonalon találkozhatnak az oszkározók, de havonta többször utazik Kecskemétről Budapestre is.

Nem tipikus telekocsi

Nem tipikus telekocsi-jármű

Szabó Balázs három kocsival, köztük egy 25 milliós, 2014-es Mercedes-Benz S-osztállyal áll az oszkárosok szolgálatában. Vele legtöbbször a Budapest-Bécs útvonalon lehet találkozni, üzletembereket szállít a két város repterei között.
– Ha üres az autóm valamelyik irányba, meghirdetem a szabad helyeket, nem a pénz miatt, inkább az unalom ellen. A honlap alakulása óta telekocsizok, jó néhány érdekes emberrel találkoztam. Egy fickó egyszer a masszőrcégét reklámozta, az út végén persze kiderült, hogy igen kevés a masszázs a szolgáltatásokban, amit nyújtanak – eleveníti fel Balázs a történetet.

A mercis sofőrnek is hasonlóak a tapasztalatai, mint az Tamásnak: aki beszáll az autójába, egyből arról kezd kérdezni az első döbbenet után. De eddigre általában már az autópályán vannak a 250 lóerős kocsival.

Szívesen kipróbálnád Te is a nem mindennapi autóban utazást egy hasonló autóban? Nézd meg az Oszkár telekocsi-keresőjét, hátha lesz olyan szerencséd, hogy a Te útvonaladon is találsz Tamáséhoz és Balázséhoz hasonló luxusautós hirdetést!

Vagy ha autóval jársz, hirdesd meg szabad helyeid – bármilyen autód is legyen! (csak műszakilag legyen rendben és ne legyen igénytelen)

Hozzászólások

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Megosztás