Andreával többszörösen megéri együtt utazni

Andreával többszörösen megéri együtt utazni

Országh Andrea ingyen és bérmentve viszi utasait telekocsival. Mivel területi képviselő, a benzinért nem kell fizetnie, így nem húz hasznot másokból. Hogy miért? Mert ilyen a természete.

– Szeretek másoknak segíteni, ilyen vagyok – mondja Országh Andrea, az egyik leglelkesebb telekocsi sofőr, akivel az Oszkár csapata valaha találkozott.A területi képviselőként dolgozó lány munkája országjárással telik, Budapestről vezet elsősorban Pécsre, Szegedre és Nagykanizsa irányába. Mivel céges kocsival jár, benzinköltségét nem ő állja, neki az utazás nem kerül pénzbe. A sokszor havi 5 ezer kilométert vezető sofőr ezért döntött úgy, hogy ő sem kér egy fillért sem az utasaitól.
– Októberben hallottam először az Oszkárról, azonnal regisztráltam, gondolkodás nélkül. Közöltem a főnökömmel, hogy részt veszek benne, de a cégnek ez nem fog pénzbe kerülni. Engedélyezte, azóta már közel húsz fuvarom volt – meséli a jótékony sofőr.
Andi utasai mindig nagy meglepetéssel fogadják, amikor kiderül, hogy az útjuk ingyenes, sokan azt hiszik, hogy csak viccel velük.

Imádja a társaságot, szeret új emberekkel megismerkedni, beszélgetni, neki már ez a fizetség is megéri.

– Tisztában vagyok vele, hogy kevés az olyan ember mint én, a legtöbben, akik beülnek a kocsiba, nem találkoztak még ilyesmivel. Egy kikötésem van mindig, mégpedig az, hogy ha Budapestről indulok, jöjjenek el a Határ úti metrómegállóig, az nekem útba esik és mindenki eltalál odáig gond nélkül – teszi hozzá a lány.
Andrea a stopposokkal is nagyon barátságos, de azért megnézi, hogy ki ül be a kocsijába. Ha elhalad egy kitett hüvelykujj mellett, akkor alaposan megnézi az út szélén állót, majd visszafordul érte, ha szimpatikusnak találta.
Országh Andreát megragadta az oszkár-életérzés és több barátjának, kollégájának javasolta, hogy regisztráljon. Néhányan követik példáját, és nem kérnek pénzt, vagy féláron szállítják az utasokat.

Utaznál valahova? Keress sofőrt az Oszkáron, aki elvisz! Ha szerencséd van, ingyen, de ha nem, akkor is nagyon kedvező áron!

Vagy te mész autóval? Oszd meg a költségedet, hirdesd meg szabad helyeid!

Hozzászólások

    • Oszkár Telekocsi

      Kedves Roland!

      Ahogy olvashattad, Andrea belföldön jár, így kis eséllyel tud segíteni neked.
      Keress autóst az Oszkáron, bízunk benne hogy találsz olyat, aki – ha nem is ingyen – de a vonatnál kedvezőbb áron elvisz.

      Válasz
      • Kiss Csaba

        Szeretnék egy fuvart Székesfehérvárol Németország ba Wisbaden be

        Válasz
        • Oszkár Telekocsi

          Kedves Csaba!

          Javaslom, hogy nézz ki egy utat, ha megfelelőnek találod az árat és az időpontot, akkor fusd át a sofőr értékeléseit is a profilján, hogy megbízhatót válassz. Ha szimpatikus, foglalj helyet nála, helyfoglalás után megkapod a telefonszámát, elérhetőségét. Egyeztessetek a pontos be és és kiszállási helyről.

          Az alábbi linken találod a keresőnket:
          http://utitars.oszkar.com

          Kérdésedből arra következtetek, hogy most kezded felfedezni a telekocsizásban rejlő lehetőségeket, melynek nagyon örülünk!
          Kérlek az alábbi rövid blogbejegyzésben olvasd el a telekocsizás lényegének leírását, ahonnan kiindulva sok kérdésedre megtalálod a választ.
          https://blog.oszkar.com/mi-az-oszkarozas-lenyege/

          Sok sikert az útitárs kereséshez!

          Válasz
  1. Mónika

    Üdv Andrea! Ez jó ötlet Tőled! Szuper Csaj vagy! Vigyázz magadra és jó oszkározást! Üdv: Mónika

    Üdvözletem és minden tiszteletem az Oszkár Üzemeltető Csapatának!

    Üdv Mindenkinek!

    Rendszeresen használom az Oszkárt mint utas és sorőr egyaránt. Legfőképp Nyíregyháza-Budapest-Linz útvonalon. Az elmúlt időszakban azt vettem észre, egyre nagyobb összegeket kérnek az üzletszerűen vagy fű alatt üzletszerűen oszkározók egy-egy útért. Teszem azt két hete drasztikusan csökkent az üzemanyag ár és érdekes módon senki nem csökkentette díját semmilyen útvonalon. Fölháborít hogy egy 600km-es Nyh-Linz útvonalért 16000-21000 forintot is elkérnek. Ennyiből ugyan is Én is megjárom saját autóval. És ha nem találok 10-12000 forint körüli összegért egy helyet, olyankor bizony saját autóval indulok el. Általában az utolsó napig várok, hátha lesz mégis egy hely és későn hirdetem meg a saját utamat. De ez már az Én problémám, hogy van e utasom vagy nincs. Szóval ez a nagyszerűen kitalált és működő autómegosztás szerintem rossz irányba tart, itt is megmutatkozott a pénzhajhászás, kapzsiság, mint gyarló emberi tulajdonság.

    Köszönöm, ha megosztják a véleményemet! Szerintem néhány negatív kritika talán építő lehet és visszatereli a felhasználókat abba a mederbe, amelyiken egyszer elindult ez a nagyszerűen működő folyamat.

    Köszönettel: Mónika

    Válasz
    • Oszkár Telekocsi

      Kedves Mónika!

      Köszönjük a figyelemfelhívást!
      Annyit tehetsz az ügy érdekében, hogy időben feladod a hirdetésed te is, nem csak az utolsó pillanatban, egy fair árért.
      Ha lesz utasod, ha nem, jobban jársz, mintha 20 000 Ft körüli összegért mennél valakivel.
      Ha közben találsz jó áron hirdető autóst, és neked nem lett utasod, akkor törölöd a hirdetésed, és helyet foglalsz hozzá. Vagy ha már van is utasod, akkor testületileg átmentek hozzá.

      sok sikert az oszkáros utazásaidhoz!

      Válasz
  2. Krisztián

    Kedves Andrea!

    Ritka az ilyen segitokesz ember mint te.
    Jo ezt latni hogy probalsz segiteni az embereknek, ugy hogy nincs belole hasznod, ezek a legjobb dolgok az eletben, mint segiteni azoknak akik halasak erte, haszon nelkul, ez egy igazi csoda. (amennyiben a cikk igaz). nem vonom ketsegbe, csak a mai vilagban ez mar tul szep hogy igaz legyen:))

    Nem tudom hogy lenne e ra lehetoseg, de szeretnek kapcsolatbalepni veled, akar egy e-mail erejeig is, hatha tudnal segiteni nekem az utazasban, Debrecen-Budapest, Budapest-Debrecen utvonalon kozlekedek, havonta ketszer.
    Reszleteket elmondanam szivesen, nyomos okom van menni, es nem tudok meg munkatvallalni mert diak vagyok sajnos:(
    igy minden segitseg jol jonne, meg hanem is az ut egeszeben, de mar a felut is hatalmas segitseg lenne!!
    szeretnem ha tudnank legalabb egy e-mailt valtani egymassal, vagy valahogyan erdeklodni, elore is koszonom!:))

    Válasz
  3. Gál Sándor

    Minden tiszteletem Andreáé, ha céges kocsival járnék, valószínű, én is így tennék! De ne felejtsük el, egy saját kézben lévő kocsira rengeteg költség rakódik, az adón kívül is. Pl. egy olaj- és szűrőcsere nekem több, mint negyvenezer Ft. Vagy 4 új gumi cserével kis híján százezer. És akkor még semmi baja nem volt a kocsinak! Tudom, hogy mindenkinek ez lenne a legkedvezőbb, hogy ingyen utazhat, de néha nézzük az autós szemével is. Az, hogy utasokat viszünk természetesen nekünk is jó, de csak a költségek töredékét fedezi. Egyébként én is háztól-házig viszem az utast, gondolom, ha Budapesten még utazgatnia kéne bármivel, sokkal kényelmetlenebb és drágább lenne. Ezért is nagyon jó kezdeményezés az Oszkár!

    Válasz
  4. Gajdos Dorisz

    Nagyon jó az oszkár. Ingyen fuvar? Vannak mėg jó emberek. Házam elektromoszárlat miatt kiégett. Biztosításom azért nem volt mert 22800 ft ból ėldöglődöm. Négyéve közmunkàra sem hivnak. Minden segítsėg jól jönne!

    Válasz
  5. Gabi

    Sajna nem tudtam meg, hogy Andrea milyen útvonalon jár, mert a Határ út nekem is nagyszerű lenne, de innen még 100 felé lehet indulni.
    Egyébként a cégem rendezvényeire Hatvanba szoktam menni általában havonta 1 alkalommal. Szerencsére nálunk is akadnak olyan kollégák, akik mivel úgyis autóval mennek, elviszik a gyalog békát, akár ingyen is.

    Válasz
  6. Szabó Sz.Katka

    Szia Andrea!Még nem volt alkalmam utazni veled de én Pestről Székesfehérvàrra szeretnék utazni a àpr.13-án a leghamarabb és kedvező àron csak nagyon nehéz…előre is köszönöm…

    Válasz
  7. Tőkés Mónika

    Szia Andrea! Példaértékű amit csinálsz az emberekért! Önzetlenül adni úgy, hogy csak azt várod vissza amit adsz, mindent felülmúl. Csodálatos szíved van neked is és főnöködnek is. Kincs az emberiség számára. Kívánom, hogy jó egészség, felhőtlen boldogság és szeretet kísérje az életed minden egyes pillanatát valamint minden ilyen önzetlen embert.

    Válasz
  8. Richárd

    Mi a CAT-Holding Kft-nél is gyakran csinálunk ilyet. Nemzetközi fuvarozással, költöztetéssel foglalkozunk és előfordul, hogy valakit kidobunk Munchenbe a rokonokhoz csak a jo tarsaságért

    Válasz
  9. belleFub

    Hi :). I am from Netherlands and i don’t know how can i disable my signature? Regards 🙂

    Válasz
    • fk.oszkar.com

      Please, write a mail to info@motar.eu or info@oszkar.com and the customer service is helping you. With this email address, that you have written here, I can’t find any user in our system.

      Válasz

Válaszoljon Gabi-nak Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Megosztás