A telekocsizásnak Magyarországon már régebbi hagyományi vannak, mint az ember gondolná. Az üzemanyagár-emelkedés ütemét elnézve ez nem is meglepő, de szerencsére a közösségi fogyasztási hajlandóság növekedése és a fenntartható közlekedésre való törekvés is hozzájárul ezen újszerű utazási forma elterjedéséhez. Mi a jövője ennek a viszonylag új utazási formának?

A 2000-es évek elején az azóta megszűnt, fizetős Kenguru volt az egyetlen szolgáltató, majd néhány fórum-szerű útitárskereső oldal nyújtott lehetőséget a telekocsi utak megszervezésére.

Az Oszkar.com telekocsi rendszerrel 2007-ben emeltük Magyarországon magasabb szintre az ingyenes telekocsi-szervezés színvonalát. Egyrészt a helyfoglalási rendszer bevezetésével, illetve felruháztuk a rendszert a hazánkban akkoriban egyedülálló intelligens algoritmussal, mely nem csak a pontos kiindulási pont és célpont közt találja meg a passzoló hirdetéseket. A környékbeli utak vizsgálatával a rendszer nagyban növeli a keresés hatékonyságát és az útitársra találás esélyét. (lásd 1. ábra) Tehát ha az autós Szombathely-Budapest útra ad fel hirdetést, rátalál a Kapuvár mellől Tatára kereső utas is.

Környéki keresés

1. ábra – Környéki településeket is figyelembe vevő keresőalgoritmus

Szintén az országban egyedüliként az Oszkár kínál okostelefonos alkalmazásokat. Az azóta lassan ráncfelvarrásra szoruló iPhone alkalmazás 2011-ben állt üzembe, a mindent igényt kielégítő és folyamatosan fejlesztett Android alkalmazás 2012 óta áll a telekocsizók rendelkezésére. 

2. ábra: Oszkár – helyalapú telekocsi – útitárskeresés bekapcsolása

Ennyit a múltról, na de miről szól a jövő: Az Oszkár több mint 5 éves fejlesztése során víziónk mindig az volt, hogy szinte valós időben, a lehető legnagyobb rugalmassággal és hatékonysággal tudjon rendszerünk a telekocsi utak szervezéséhez hozzájárulni. Ez most Veres Zoltán Android-fejlesztővel folytatott közös munkánk során valóra is vált: Az autósnak elég pár gombnyomással feladni hirdetésért, és ezt követően induláskor telefonján megnyomni az „Elindultam” gombot. (2. ábra)

Az Oszkár rendszerbe időközönként elküldött pozíciójának és az úticéljának ismeretében az utasok számára olyan személyre szabott telekocsi-találatokat kínálhatunk, hogy a keresést követő néhány percen belül már egyeztetett helyen meg istörténhet a beszállás, és együtt roboghatnak az akár csak részben közös úticéljuk felé. Az utasnak ehhez tehát elég a tervezett indulás előtt pár perccel az Ajánlat keresése menüpontban kiválasztani, hogy “Most indulnék”, beütni úticélját és rányomni a keresés gombra. 

3. ábra: Telekocsi környéki keresés

Tisztában vagyunk vele, hogy a technológiában számos továbbfejlesztési lehetőség van, ami növeli az útitárskeresés kényelmét és hatékonyságát. Például a sofőr hosszabb szakaszon hajlandó kitérőt tenni „oldalirányba”, mint mondjuk visszafelé. 

Nagyon fontos, hogy ezzel a megoldással drasztikusan növelhető a városon belüli valamint az elővárosi ingázó viszonylatban sikeresen megvalósult telekocsi utak száma, hiszen nem kell napokkal előbb egyeztetni és alkalmazkodni. Mindenki akkor indul, amikor neki jó, de mégis kihasználhatóak a járművek kapacitásai.

4. ábra: Elővárosi telekocsi út megszervezése GPS technológia felhasználásával

5. ábra: Környéki telekocsi – találatok

 Természetesen kell még némi idő, amíg ez napi rutinná válik, és bárhonnan kiindulva tetszőleges célpont felé igen nagy eséllyel azonnal autóst talál magának az utas. 2007-ben a néhány száz felhasználó mellett a havonta csupán tíz-húsz megszervezett utat látva nehezen volt elképzelhető a mára elért közel 60.000-es felhasználószám és havi közel 10.000 megvalósult út. De ugyanúgy hisszük, hogy egy éven belül az Oszkár a GPS alapú telekocsizás megvalósításával versenyképes alternatívája lesz az egyéni közlekedésnek vagy éppen a nem kellően hatékony és rugalmas tömegközlekedésnek.
Az Android alkalmazás új verziója a fenti újdonságon kívül  további kényelmi funkciókkal bővült:

– sablonok kezelése (atós hirdetés feladásakor)
– csoportos sms küldés a járatra feljelentkezett utasoknak
– induló érkezési hely cseréje egy gombnyomásra

Hozzászólások

    • Oszkár Telekocsi

      Nem. Az utas tud helyet foglalni az autósnál, ez után láthatóvá válik a telefonszáma, és felhívja. Ekkor az autós biztonságosan lehúzódik és természetesen nem menet közben telefonál, de megbeszélik, hogy hol veszi fel az újdonsült utast.

      Természetesen fejlesztjük tovább az applikációt, így tervben van, hogy foglalás esetén a sofőrt a telefonba épített gps-e odanavigálja az utashoz, ekkor gyakorlatilag semmi necces dolgot nem kell tennie a sofőrnek vezetés közben.

      Válasz
      • Band

        “foglalás esetén a sofőrt a telefonba épített gps-e odanavigálja az utashoz” Na EZ nagyon jól hangzik. Csak így tovább! 🙂

        Válasz
      • ZOLI

        Tény, hogy nagyon jó találmány ez a telekocsis utastárskereső. Én épp ma utaztam telekocsis foglalással és azt kell mondjam, nincs párja. A mobil applikációk fejlesztése pedig SOHA nem fog befejeződni, mert mindig lesz egy újabb és újabb ötlet. De ezt nem rossz értelemben értem, hogy “SOHA nem lesz vége”, hanem épp pozitív értelemben.
        Az egyetlen problémát e téren max a hozzáállás okozhatja a fejlesztők/oszkár tulajdonosok részéről. Ezt úgy értem, hogy volt már olyan weboldal, ahol javaslatot tettünk egy bizonyos irányú fejlesztésre, ami nagy hasznot hozhatott volna a cégnek, illetve leegyszerűsítette volna a szolgáltatások használatát, növelve a vásárlói kört, de a főnök egyből “Neeeeem, erre semmi szükség!” kijelentéssel átgondolás nélkül leseperte az asztalról az ötletet.
        Szóval, kedves oszkar.com, nagyon jó úton jártok, de a legjelentéktelenebb ötletet is jól gondoljátok át!
        Ami pedig a GPS koordináta alapú navigálást illeti, nagyon is jó ötlet, bármilyen szinten rakjátok bele az applikációba! Sok ismerősöm oszkározik, de mindegyik panaszkodik, hogy sokszor nem találják az adott utcát/teret/házszámot. Egy olyan funkció, ahol GPS koordináta alapján lehet meghatározni egy helyet, ahová menni kell valakiért/vel, nagyon hasznos tud lenni!
        Sőt, még esetleg az is hasznos lenne, ha a Google Maps-féle l’Atitude szolgáltatást is bele lehetne integrálni valamilyen szinten az oszkárba, bár nem vagyok tisztában vele, hogy hogyan, de biztosan kivitelezhető lenne.
        Ezenfelül az oszkárt úgy is tovább lehetne fejleszteni, hogy – például Android platform esetén – ha egy utas foglal egy autósnál, akkor az autós ne akkor jöjjön rá, hogy valaki utazott volna vele, amikor már megérkezett a célállomásra, hanem legyen az oszkár háttérben futó alkalmazás (mint a GMail kliens is) és foglalás esetén azonnal küldjön egy instant message-féle üzenetet, értesítést az autósnak. Satöbbi, satöbbi, satöbbi. Végtelen a lehetőségek tárháza.

        Jó fejlesztést! 🙂

        Válasz
        • Oszkár Telekocsi

          Köszönjük!

          Mi igyekszünk a felhasználói igényeket figyelembe véve fejleszteni, csak a nagyon extrém dolgokat söpörjük le.
          Az instant üzenet kapcsán jó hír: Épp ma került a béta-tesztelőkhöz a dolog, így hamarosan mindenki kaphat azonnali üzenetet azokról az eseményekről, mely számára fontos. (Ez testre szabható)

          Köszönjük a jókívánságot, neked meg további sok sikeres utat kívánunk!

          Válasz
          • ZOLI

            Szuperek vagytok, csak így tovább! 🙂 Bár én is érthetnék az Andoid programozáshoz! Szívesen beszállnék, karitatíve…

      • ZOLI

        …jah, esetlegesen képernyőre kirakható (transzparens, átlátszó, üvegszerű) widgetek gyártása sem lenne rossz ötlet, ahol az utas láthatja a környékbeli közlekedő/induló autósokat (amolyan böngészés-szerű jelleggel), meg fordítva is (autós látja, hogy milyen utasok vannak a közelben).
        Illetve lehetne egy olyan menüpont is, ahol – ha az autós engedélyezte, – az utas láthatja, hogy hozzá képest hol tart az autós. (például Google Maps alapon).

        Válasz
  1. Gergő

    Nem találok szavakat! Nagyon tetszik, gratulálok és örülök neki!
    Hajrá, így tovább!

    Válasz
  2. Egri

    Sziasztok!
    Egy kérdésem lenne.: A hirdetés feladás után mennyi idövel jelenik meg a hirdetésem, ugyanis a keresöben vissza akartam keresni ellenörzés céljából és nem dobott ki semmit.
    Van valami tanácsotok számomra mint zöldfülünek így az elején? Mire kell odafigyelnem….ilyesmik. Még sosem használtam ilyet. Nem is utaztam még így.
    Köszönöm a segítségeteket.

    Válasz
    • Oszkár Telekocsi

      Szia!

      Amint azt jelezzük is, hirdetést követően max. 5 percen belül megjelenik a hirdetésed.
      Különösebb figyelni való nincs, esetleg azt tudom javasolni, hogy mielőtt jelentkezel egy autóshoz vagy elfogadsz egy utast, nézd meg a profillapját, értékelésit, mások véleményét.
      ÉS persze még az, hogy olyan korrektséggel használd a rendszert ahogy azt másoktól is elvárnád! (ne késs, értesíts minden érintettet ha valami változás van, stb.)

      Sok sikeres utat kívánunk!

      Válasz
  3. Zoli

    nagy nagy gratula a GPS-es fejlesztéshez! 😀 biztos, hogy ki fogom próbálni, zseniális ötlet! Arról van infótok, hogy magyar találmány vagy használtak-e már ilyet a világon?

    üdv,
    Zoli

    Válasz
    • Oszkár telekocsi

      Nem magyar találmány, más formában már működik azokban az országokban.

      Válasz
  4. BB

    sziasztok! windows phone-ra is terveztek alkalmazást készíteni? nem rossz a webes megjelenés sem, de kényelmesebb volna egy app 🙂

    Válasz

Trackbacks/Pingbacks

  1. Rohamosan terjed a telekocsi - Energiaoldal - [...] küldjön. Összekapcsolja a kereletet a kínálattal, az autóst az utazóval. Akit érdekel, ezen a linken rá is nézhet a…
  2. Hol a sofőröm, hadd lássam? – Oszkár halad a korral! | Az Oszkár telekocsi blogja - […] Oszkáron már több mint két éve lehetősége van a sofőröknek megosztani pozíciójukat, hogy akár menet közben is találhassanak útitársat.…

Válaszoljon ZOLI-nak Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Megosztás