Nagy utat tettünk meg idáig!Nagy utat tettünk meg idáig! Oszkárt, 2007-es megalakulása óta folyamatosan fejlesztjük és egyre többen élnek a telekocsizás nyújtotta előnyökkel. Eddig az Oszkár működését külső források biztosították, azonban ez a továbbiakban már nem fenntartható. Hiszünk abban, hogy az oszkározás egy olyan, értéket és élményt adó közösségi utazási forma, amely képes külső források nélkül is fennmaradni. 

Ezért úgy döntöttünk, hogy 2015 február 16-tól  jelképes, az utasok által megfizetendő foglalási díjat vezetünk be a Budapestre érkező vagy onnan induló belföldi utakra (helyfoglalásokra). (FRISSÍTÉS: 2015. december 1-től minden viszonylatra.) Az 500 Ft alatti útiköltségen meghirdetett, és az 51 km-es távolság alatti utazásokra nincs foglalási díj.

több mint 7 éve Oszkár szolgálatában

Közel 8 éve Oszkár szolgálatában

A befolyó összeget az alábbiakra fordítjuk:

  • az Oszkár rendszer fejlesztése
  • ügyfélszolgálat bevezetése
  • mobil applikáció fejlesztése
  • az Oszkár ismertségének szélesebb körű elterjesztése

Bővebben itt olvashatsz a tervezett fejlesztésekről.

A foglalási díj bevezetését tesztüzemben a Budapest-Szeged viszonylaton már elvégeztük (az erről szóló poszt itt található), ennek köszönhetően a rendszert a beérkezett javaslatok alapján továbbfejlesztettük, illetve a programozási hibákat, valamint a folyamatban megjelent fennakadásokat orvosoltuk. Ezúton is köszönjük a Budapest-Szeged viszonylaton közlekedők értékes hozzászólásait, visszajelzéseit!

A foglalási díj 5% körül alakul, eltérő a fix és a megbeszélés szerinti útiköltség hozzájárulás esetén. FRISSÍTÉS: 2015 december 1-ig minden hónapban az első két utas által fizetett foglalási díj az autóst illeti, a többi az Oszkár rendszernek fizetendő. Mértékét az alábbi táblázatok mutatják (kattintásra nagyíthatóak):

Fizetendő foglalási díj forintos útdíj esetén, távolság alapon

Forintban fizetendő foglalási díj, a sofőr által előre nem megadott útdíj esetén (távolság alapján)

Fizetendő foglalási díj forintos útdíj esetén, útdíj alapon

Forintban fizetendő foglalási díj, fix összegű útdíj esetén

Amennyiben nincs megadva a hirdetésben az útiköltség hozzájárulás mértéke (megbeszélés szerinti útiköltség hozzájárulás látszik a hirdetésben), akkor a foglalási díj az út hosszúságának függvénye.

Euróban/Angol fontban/Svájci frankban fizetendő útiköltség hozzájárulás esetén a foglalási díj is Euró/Angol font/Svájci frank alapú lesz, mértékét az alábbi táblázatok tartalmazzák. A forintban fizetendő utakhoz hasonlóan más a foglalási díj mértéke a fix, illetve a megbeszélés szerinti útiköltség hozzájárulás esetén.

Fizetendő foglalási díj külföldi deviza esetén, távolság alapon

Külföldi pénznemben fizetendő foglalási díj, a sofőr által előre nem megadott útdíj esetén (távolság alapján)

Fizetendő foglalási díj külföldi deviza esetén, útdíij alapon

Külföldi pénznemben fizetendő foglalási díj,  fix összegű útdíj esetén

Ha autósként valaki irracionálisan alacsony árat ad meg az út hosszához képest (7 Ft/utas /km alatt vagy 0,025 EUR/utas/km alatt vagy 0,02 GBP/utas/km alatt, vagy 0,03 CHF/ utas/km alatt), akkor az út hossza alapján történő foglalási díj számítás aktiválódik automatikusan.

Ez alól kivételt képez az 1 Ft-ért meghirdetett, úgynevezett „Szívességi fuvar” azzal a kitétellel, hogy fenntartjuk a jogot arra, hogy utánajárjunk valóban szívességi fuvar valósult-e meg. Amennyiben nem szívességi fuvar történt, akkor a km alapú foglalási díj kerül felszámításra.

Hogyan fog működni a foglalási díj?

Autósként használva az Oszkárt a megszokott módon feladod a hirdetésedet és meghatározod az utas által neked fizetendő fix, vagy megegyezés szerinti útiköltség hozzájárulást (viteldíjat). Ezután a rendszer a fenti táblázatokat felhasználva kiszámítja az utas által az Oszkárnak fizetendő foglalási díjat, és fix ár esetén a rendszerbe kikerülő hirdetésben már a foglalási díjjal megnövelt árat fogja megjeleníteni. Tehát te a foglalási díjjal megnövelt összeget fogod megkapni az utasoktól. A rendszer követi a foglalási díjak alakulását (abban az esetben is ha megegyezés szerinti árat adtál meg) és amikor a nálad felhalmozódó foglalási díj összege eléri az 500 Ft-ot, akkor e-mailben értesítünk, hogy pontosan mennyi a foglalási díj kinnlevőséged. A díjat tehát az utas fizeti, de az autósok juttatják el az Oszkárnak. A foglalási díj kizárólag a február 16-i vagy későbbi, Budapestre érkező, vagy onnan induló foglalásokra vonatkozik. Az első napokban tehát lehetnek olyan hirdetéseid, ahol ugyanazon hirdetésen az utasok egy része már a foglalási díjjal növelt értéket fizeti, míg más része, aki régebben foglalt helyet, kevesebbet. Azt, hogy ki mennyit fizet az Utasaim menüpontban ellenőrizheted! FRISSÍTÉS: 2015.12.01-től már nincs a havi első két utas foglalási díj kedvezménye.  Havonta az első két utas által fizetett foglalási díj nem kerül felszámításra, tehát ez a plusz összeg nálad marad ( az utas kifizeti neked, de nem kerül be az Oszkár felé továbbítandó foglalási díjak elszámolásába). Ezzel az apró gesztussal szerettük volna jelezni feléd, hogy csak együttműködve tudjuk az igényeitek alapján továbbfejleszteni a rendszert.

A Pénzügyek menü Foglalási díjak menüpontjában bármikor megtekintheted az éppen aktuális tartozásaidat, illetve hogy melyik utas után mennyi foglalási díjat kell befizetned, és ugyanitt be is tudod fizetni a foglalási díjakat.

FRISSÍTÉS: A tesztüzem véget ért. A tesztüzem visszajelzései alapján lefejlesztettünk két új lehetőséget is a jelenleg aktív hirdetéseid árazásával kapcsolatban, amelyről belső üzenetet küldtünk neked. A belső üzenetben két gomb szerepel: “A foglalási díjat átvállalom” és “A foglalási díj felét átvállalom”, így ha nem szeretnéd, hogy a rendszerben feltüntetett viteldíjaid február 16-án megváltozzanak, vagy azt szeretnéd, hogy a viteldíjaid csak a foglalási díj felével emelkedjenek, akkor ezt a belső üzenetben a megfelelő gombra való kattintással tudod beállítani. Fontos, hogy a foglalási díjat ezekben az esetekben is el kell juttatnod hozzánk, így ha a fenti két lehetőség valamelyikét választod, akkor a nálad maradó összeg fog csökkenni.
(Ha véletlenül megnyomtad valamelyik gombot, pedig nem szeretted volna a viteldíjat részben vagy egészben átvállalni az utastól, akkor jelezd az info@oszkar.com-ra.)

A hirdetéseidre, amelyeket február 16.-a után adsz fel, az előző bekezdésben leírtak szerint a rendszer automatikusan kiszámolja a foglalási díjat, és a foglalási díjjal megnövelt összeg jelenik majd meg a listázóban. Tehát ahogyan eddig is, csak annyi a dolgod, hogy  a hirdetés feladásánál meghatározod a viteldíjat, amelyet a zsebedben szeretnél látni.

A foglalási díjat az alábbi fizetési módokon lehet rendezni bejelentkezés után az Oszkár weboldalon a Személyes menü, Pénzügyek menüpontjában:

  1. bankkártyás fizetéssel (ezt automatikus kártyaterhelésre is állíthatod, ha nem szeretnél minden egyes értesítés után ezzel foglalkozni)
  2. átutalással
  3. kreditegyenleg feltöltéssel az Oszkár rendszerben. Ebben az esetben előre feltöltheted az általad kiválasztott kreditmennyiséget, amelyből a rendszer automatikusan rendezi a foglalási díjat is. Kreditegyenlegedet bejelentkezés után a Pénzügyek menüpontban a következő linken tudod feltölteni: https://www.oszkar.com/user/balance.php
  4. banki készpénzes befizetéssel
  5. készpénzben, előre egyeztetett időpontban, Budapesten az Oszkár telekocsi irodájában (időpontot a +36 1/6333-696 telefonszámon vagy az info@oszkar.com e-mail címen tudsz egyeztetni)

Ha szeretnél tájékozódni a fenti fizetési lehetőségek részleteiről, előnyeiről, hátrányairól, akkor olvasd el erről szóló blogposztunkat!

Befizetésre váró foglalási díjak

Amennyiben egy vagy több utasod online előre fizetéssel foglalt helyet nálad, akkor a rendszer automatikusan megpróbálja az így befolyt összegekből rendezni az aktuális foglalási díjat. Ha a foglalási díj kevesebb, mint az online előre fizetésből számodra befolyt viteldíjak összege, akkor a rendszer a foglalási díjat rendezettnek tekinti és a foglalási díjjal, illetve a szokásos tranzakciós díjjal csökkentett összeget kapod majd meg kifizetéskor. Ha a foglalási díj több, mint az online előre fizetésből számodra befolyt viteldíjak összege, akkor már csak az online előre fizetésből befolyt viteldíjakkal csökkentett foglalási díj különbözetet kell majd rendezned.

Szeretném engedélyezni az online előre fizetést a hirdetéseimre!

Ha szeretnéd, hogy az online előre fizetéssel befolyt viteldíjakból, a foglalási díj rendezése után fennmaradó összegből bizonyos mennyiség kreditekben íródjon jóvá számodra, akkor a rendszerbe bejelentkezés után a Pénzügyek menüpontban a Pénzügyi beállítások fülben add meg azt a maximális kreditszámot, amelyre szeretnéd hogy a rendszer feltöltse az egyenlegedet. 

Mi történik ha nem sikerül időben rendeznem a foglalási díjat?

Amennyiben hirdetéseiden konkrét ár jelenik meg, és engedélyezted az online előre fizetési lehetőséget, akkor hirdetéseid láthatóak maradnak a rendszerben lejárt tartozás esetén is az esedékességet követő legfeljebb 2 hét időtartamra, de helyet foglalni már csak online előre fizetéssel lehet majd az általad meghirdetett utakra, addig, amíg rendezed a díjat. Ha időközben befizeted az Oszkár felé a foglalási díjat a fenti fizetési módok valamelyikén, hirdetéseid azonnal visszaállnak eredeti állapotukba, tehát minden általad megadott módon lehet majd rendezni a viteldíjat.

Ha

  • a felszólítást követően 2 hét elteltével sem rendezted a díjat és online fizető utasod sem volt, vagy
  • nem konkrét ár látszik a hirdetésedben (például megbeszélés szerint vagy két összeg közötti intervallum van feltüntetve), vagy
  • nem engedélyezted az online előre fizetési lehetőséget,

akkor amennyiben a foglalási díj a megadott határidőig nem folyik be, a rendszer inaktív állapotba helyezi a hirdetéseidet, tehát nem fognak látszódni a rendszerben addig, amíg a díj be nem érkezik. A foglalási díj befizetésével és Oszkárhoz történő beérkezésével hirdetéseid ismét aktívvá válnak.

Szeretném engedélyezni az online előre fizetést a hirdetéseimre!

Milyen időközönként kell a foglalási díjat rendezni?

Akkor fogsz értesítést kapni, ha a foglalási díj összege eléri az 500 Ft-ot, de maximum hetente egyszer küldünk értesítő e-mailt. Ez azt jelenti, hogy a rendszert alkalomszerűen használók esetében több hónap is eltelhet két értesítés között (miközben akár több tízezer Ft útiköltség hozzájáruláshoz is hozzásegítheti őket az Oszkár). Az aktív autósok viszont  hetente maximum egy értesítést kapnak, akkor is, ha adott esetben náluk már 1-2 nap elteltével meghaladja a  foglalási díjak összege az 500 Ft-ot. Amennyiben négyszer egymás után, időben rendezted a foglalási díjat, igény esetén kérheted a heti gyakoriságról, a havi fizetésre történő átállást.

Mi történik, ha meghiúsul az utazás?

A meg nem valósult  utakról a szokásos módon értékelést kell leadnod. Amikor ez megtörtént, akkor a Személyes menü Pénzügyek menüpontjából a Foglalási díjak részből törlődik a meghiúsult útra felszámolt foglalási díj és a rendszer újrakalkulálja a fizetendő foglalási díjat.

A rendszer, az utazás dátumát követő 3. napon megvalósult útnak tekinti azokat az utakat, amelyekről nem érkezett ellenkező visszajelzés. Amennyiben az autós vagy az utas értékeléséből hamarabb kiderül, hogy megvalósult az utazás, a rendszer szintén megvalósultnak tekinti az utat. Ha az út megvalósulásával kapcsolatban az autós és az utas nem ért egyet, az ügyet ügyfélszolgálatunkhoz továbbítjuk kivizsgálásra.

Összefoglalva tehát:

  1. Foglalási díj a Budapestre érkező vagy onnan induló belföldi utakra (helyfoglalásokra) fizetendő 2015. február 16-tól. FRISSÍTÉS: 2015 .december 1-től minden viszonylatra
  2. Az 500 Ft alatti útiköltségen meghirdetett, és az 50 km-es távolság alatti utazásokra nincs foglalási díj.
  3. A foglalási díjat az utas fizeti meg, amelyet te (autós) segítesz eljuttatni hozzánk. A fizetendő foglalási díjról, a fizetési határidőről és a választható fizetési módokról értesítő e-mailt fogsz kapni.
  4. A foglalási díj bevezetése előtt helyet foglaló utasokra nem vonatkozik a foglalási díj, így tőlük ne kérd el a foglalási díjat! Hogy kitől mennyit kérj, azt az Utasaim menüpontban tekintheted meg!
  5. A foglalási díj pénzneme megegyezik a viteldíj pénznemével (HUF, EUR, GBP, CHF megadása lehetséges).
  6. A foglalási díj befizetése akkor válik esedékessé, ha összege eléri az 500 Ft-ot, de hetente maximum egyszer fogsz értesítést kapni.
  7. Nincs változás  az autós hirdetések feladásában. Viszont ha megadtál konkrét útdíjat, akkor az utas a foglalási díjjal növelt összeget fogja kifizetni neked, hiszen az fog látszódni a rendszerben. Ha nem adtál meg konkrét útdíjat, akkor számolj azzal, hogy a rendszer az utas után kikalkulálja a megfelelő  foglalási díjat, amit majd el kell juttatnod hozzánk, tehát ennek megfelelően mondj árat az utasnak.
  8. FRISSÍTÉS 2015 .december 1-ig naptári hónaponként az első két utas által fizetett foglalási díjat nem kell továbbítanod az Oszkárnak, tehát az a zsebedben marad. 
  9. Ha nem sikerült időben befizetned a foglalási díjat, akkor online fizetés engedélyezése és  konkrét útdíj megadása esetén hirdetéseid továbbra is látszódni fognak a rendszerben (maximum 2 hétig), de már csak online előre fizetéssel lehet majd helyet foglalni. Ha nincs engedélyezve a profilodban az online előre fizetés, akkor a hirdetéseid nem jelennek meg a keresőben (inaktívvá válnak), amíg nem rendezed a foglalási díjat.

Ha bármilyen kérdésed van a foglalási díjjal kapcsolatban, kérlek, írd meg hozzászólás formájában a poszt alá vagy az info@oszkar.com-ra, vagy hívj minket a +36 1/6333-696 telefonszámon.

További jó oszkározást kívánunk!

 

Hozzászólások

  1. csn11
    • Oszkár Telekocsi

      Kedves Norbert!

      Mi szeretnénk, hogy ingyenes maradjon, de sajnos úgy nem tud fenntarthatóan működni és főleg nem fejlődni.
      Nyilván egy 600 Ft-os úton nem kérhetünk 1000 Ft díjat, viszont ha minden útért 50 Ft-ot kérnénk, nem lennénk előbbre. Így gondoltuk, hogy a megspórolt költség arányában a legigazságosabb az üzemeltetési hozzájárulás (foglalási díj)

      Egyet értünk – nem egyszerű, annyit ígérhetünk, hogy amint a tesztidőszak alatt is tettük, a tapasztalatok alapján folyamatosan alakítjuk, csiszoljuk a rendszert, hogy mindenkinek a lehető legkényelmesebb legyen használni!

      Válasz
  2. suti szimonetta

    Sziasztok üdvözlök mindenkit!
    Én együtt érzek az üzemeltetökkel ,de nem értem ezt most
    az oszkar nem arról szól hogy Meg osszuk az üzemanyag költséget? Én nem ebből élek és nem akarok senkit Meg bántani de miért nem azokra vonatkozik ez akik üzletből csináljak ezt és nem azért mert csak haza akarnak menni a hétvégére.
    hiába volt tele az autóm sose jöttem ki úgy hogy nyereséges legyek. És amint láttam ezzel sokan nem értünk egyet és biztos meg találják rá a módot hogy ki játsszák majd ezt a díjat és ez nem meglepő! !!
    ha azt szeretnétek hogy ingyenes maradjon akkor minek a sávos rendszer?
    SÁVOS tehát valószínű hogy ez még lesz több is? Mikorra várható a külföldi díj szabás ?
    MERT HOGY AZ OSZKÁR INGYENES !!???
    Mi az hogy jelképes összeg? Hiszen ez konkrét összeg amit meg határoztatok.

    Válasz
    • Oszkár Telekocsi

      Kedves Szimonetta!
      Köszönjük, hogy megosztottad a véleményedet. Amint írtuk, mi is szerettük volna, ha ingyenes marad az Oszkár, de a rendszer fenntartása, üzemeltetése és fejlesztése egyszerűen nem fenntartható így a továbbiakban, ezért vezettük be a jelképes (5% körüli) foglalási díjat. Más közösségi rendszerekben (pl. Airbnb, Über) ez a díjtétel 40% körül is lehet! Az Oszkár az elmúlt években rengeteg ember életét könnyítette meg, veletek együtt gondolkodva, a ti igényeitekre reagálva folyamatosan továbbfejlesztettük és bízunk benne, hogy az oszkáros közösség értékeli a számára teremtett értéket.

      Válasz
  3. Csaba

    Kedves Oszkár!

    Nekem a következő kérdéseim lennének.
    Lehet, hogy elkerülte a figyelmemet, de szerintetek az korrekt, hogy akiket érint: utasokat, őket nem értesítitek? Nem ők fognak végül is fizetni? Vagy csak akkor szembesüljenek vele, amikor foglalnának, aztán tetszik – nem tetszik, ez van?

    Köszi Csaba

    Válasz
    • Oszkár Telekocsi

      Kedves Csaba!
      A honlap Általános Felhasználási Feltételeiben (ÁFF) részletesen megtalálható a foglalási díjról szóló minden információ. Emellett az ÁFF változásáról szerdán megkezdtük a hírlevelek kiküldését minden felhasználónak. (A kiküldés több napot vesz igénybe, ha esetleg még nem kaptad meg ez lehet az oka.)

      Válasz
  4. Dormán László

    Tisztelt Oszkár.com Csapat!

    Üdvözöljük Önöket!
    Mi történik, ha meghiúsul az utazás?

    A meg nem valósult utakról a szokásos módon értékelést kell leadnod. Amikor ez megtörtént, akkor a Személyes menü Pénzügyek menüpontjából a Foglalási díjak részből törlődik a meghiúsult útra felszámolt foglalási díj és a rendszer újrakalkulálja a fizetendő foglalási díjat.

    A rendszer, az utazás dátumát követő 3. napon megvalósult útnak tekinti azokat az utakat, amelyekről nem érkezett ellenkező visszajelzés. Amennyiben az autós vagy az utas értékeléséből hamarabb kiderül, hogy megvalósult az utazás, a rendszer szintén megvalósultnak tekinti az utat. Ha az út megvalósulásával kapcsolatban az autós és az utas nem ért egyet, az ügyet ügyfélszolgálatunkhoz továbbítjuk kivizsgálásra.

    Gyakran előfordul,hogy utasaink foglalnak jóval az utazás előtt pld: két héttel és az adott nap előtt néhány órával pedig lemondják az utazásukat!
    Ilyenkor 3.nap eltelt- tehát megvalósult az utazás?
    És fizethet ezekben az esetekben az autós?
    Sajnos előfordul….:(
    Tisztelettel
    Eutaxi

    Válasz
    • Oszkár Telekocsi

      Kedves Eutaxi!

      Nem a foglalás, hanem az utazás időpontjától számított három napon túl tekintjük megvalósultnak. Tehát legrosszabb esetben, miután kiderült számodra, hogy nem ment el az utas, van három napod meghiúsultnak jelölni az utat. Ráadásul az nem jelenti azt, hogy ezt követően ne lehetne meghiúsultnak jelölni (és ez által a fizetési kötelezettséget megszüntetni), csak annyit jelent, hogy ha nem nyilatkozik egyik fél sem, akkor úgy vesszük, hogy megvalósult, tehát beleszámít a tartozásba.

      Az utazást követő 3 napig függő állapotban van tehát, nem számítjuk bele pl az 500 Ft-os értesítési határba vagy a hirdetési korlátozás alkalmazásának türelmi idejébe.

      Köszönjük a kérdés, reméljük ezzel a válasszal más számára is segíthettünk, akinek ez a rész nem volt tiszta. Ha van még ilyen, készséggel állunk rendelkezésre!

      Válasz
  5. Gyuricza József

    Kedves Oszkár!
    Részemről rendben van a foglalási díj,de ezt a pluszt szerintem az utastól kellene beszedni hiszen ő használja a rendszert,hogy olcsóbban utazzon rövidebb idő alatt kényelmesen .Nekünk az alacsonyabb viteldíj ellenére vannak + költségeink pl:autópályadíj,autótakarítás ,mosás.Ez csak egy javaslat volt .
    További szép napot ,üdv minden oszkáros soförnek és utasnak is.

    Válasz
    • Oszkár Telekocsi

      Kedves József!
      A foglalási díjat az utasok fizetik meg, hiszen a keresőben a foglalási díjjal megnövelt összeg jelenik meg, így az utasok a foglalási díjjal megnövelt összeget fizetik ki az autósoknak. Az autósok pedig eljuttatják a foglalási díjat hozzánk. Azért így találtuk ki a rendszert, mert az autósok több utast elvisznek egy évben átlagosan, mint ahányszor egy utas utazik, illetve az autósoknál általában a technológiai hozzáértés is magasabb.
      További szép napot, jó utat kívánunk!
      Oszkár csapat

      Válasz
  6. Kovács György

    Nemtdom mennyivel emeli meg az utazás költségét a foglalási díj pl. Pécs- Budapest viszonylatba. Most kerűl arra sór, hogy rendszeresen kell utaznom eben a viszonylatba.

    Válasz
    • Oszkár Telekocsi

      Kedves György!
      A foglalási díj a Pécs Budapest viszonylatra 100 vagy 150 Ft. Ha rendszeresen kell majd ezen a viszonylaton utaznod, érdemes megnézned, hogy van-e olyan autós, aki beállított hűségprogramot, hiszen így bizonyos számú utazás után az adott autósnál egy ingyenes útra vagy jogosult.
      Jó utat!
      Oszkár csapat

      Válasz
  7. Szíj Péter

    Üdv!
    Nekem egyszer mesélte egy autós, hogy FELHÍVTA egy másik autós, mert az átlaghoz képest 200 ft al olcsóbban rakta fel rendszeresen, péntekre az útját. Kb ennyire nem számít az utazás díja. Sztem az idő mindent meg fog oldani.
    Köszi
    Péter

    Válasz
    • Oszkár Telekocsi

      Kedves Péter!
      Köszönjük véleményedet. Idővel szerintünk is minden letisztul, addig is várjuk az építő jellegű hozzászólásaitokat, hogy finomhangolni és fejleszteni tudjuk a rendszert.
      Üdv,
      Oszkár csapat

      Válasz
  8. Zsuzsa

    Sziasztok!
    Remélem sikerül úgy fogalmaznom, hogy ne legyen bántó: nekem ez kicsit olyan, hogy foglalási díjat szedünk, mert kell a foglalási díj adminisztrációjához szükséges fejlesztésre (is), utókövetésre, ügyfélszolgálatra, ellenőrzésekre. Értem én, hogy folyamatos fejlődés, vonzóbb honlap stb., de azért a lényeg a lényeg: összehozni az utast a sofőrrel. Mint többéves felhasználó, nekem erre az “őskori” rendszer is tökéletesen megfelelt. Kerestem, foglaltam, utaztam, esetleg töröltem, visszajeleztem és lelkesen terjesztettem széltében-hosszában, hogy ez milyen szuper oldal. Lehet, hogy én vagyok igénytelen, de nem vártam el semmi egyebet, jó volt a “fapados” honlap. Azzal sincs bajom, ha üzleti vállalkozásként részt kértek az utas kvázi nyereségéből, de akkor ezt (is) kellene kommunikálni, ahelyett, hogy jó lesz nektek utasoknak a többletkiadás, hiszen ez csak aprópénz és még így is jól jártok, főleg ha kifogtok egy jótétlélek sofőrt. Köszi, hogy elolvastátok.

    Válasz
    • Oszkár Telekocsi

      Kedves Zsuzsa!
      Köszönjük a véleményedet. Örülünk, hogy már több éve használod a rendszert! Az Oszkár lényege valóban az autósok és az utasok összehozása egymással és éppen annak érdekében hogy ez minél hatékonyabban valósuljon meg, fejlesztettük és fejlesztjük folyamatosan a rendszert 2007 óta a felhasználói igényekkel összhangban. Úgy tudom sehol nem kommunikáltuk azt hogy “jó lesz nektek utasoknak a többletkiadás”, őszintén elmondtuk, hogy a fenntarthatóság miatt van szükség a foglalási díjra.

      Oszkár csapat

      Válasz
  9. Zsuzsa

    Sziasztok!
    Ami az előző hozzászólásomból kimaradt, mert eléggé hazabeszélésnek tűnhet: miért csak az utasokra terhelitek az “értékek megőrzésének” költségét? Végigolvastam az előző bejegyzéseket, ilyenek voltak a válaszaitokban:
    “Így gondoltuk, hogy a megspórolt költség arányában a legigazságosabb az üzemeltetési hozzájárulás (foglalási díj)”
    “Az Oszkár az elmúlt években rengeteg ember életét könnyítette meg…”
    “Azért így találtuk ki a rendszert, mert az autósok több utast elvisznek egy évben átlagosan, mint ahányszor egy utas utazik, illetve az autósoknál általában a technológiai hozzáértés is magasabb.”
    Mivel mindkét fél spórol a költségeken és megkönnyített az élete (utazás szempontjából) mitől a legigazságosabb, hogy csak az utas járuljon hozzá plusz díj fizetésével?? Főleg az utolsó idézett mondat alapján, ami szerint az autósok a több utassal nagyobb megtakarítást is érnek el! Annak ellenére, hogy valóban nem egy egetverő összeg a díj, de valahogy rossz szájízt szül. Bár, ha belegondolok nálam annyit jelent, hogy kéthavonta kifizetek egy utat utazás nélkül (heti kétszer utazom, eddig 1.500,- Ft-ért). Persze, lehet mondani, hogy pont heti kétszer spórolok a tömegközlekedéshez képest, de hiszen épp ez a telekocsizás lényege, nem? Az árérzékenység hívta életre. Persze, mindenki megérti, hogy vannak fenntartási költségek, de szemmel láthatóan (reklámok az oldalon) vannak bevételek is. Míg az utóbbiakhoz nincs közünk, mert tényleg nincs, az előbbiekhez miért? Mindent összevetve marad a mocorgó rossz érzés és a kezdő kérdés: miért csak az utasok?? Ismét köszi a türelmet.

    Válasz
    • Oszkár Telekocsi

      Kedves Zsuzsa!
      Köszönjük, hogy leírtad a rossz érzésed okát.
      A rendszerben megoszlanak a “terhek” mivel a foglalási díjat az utasok fizetik, de azt már az autósok továbbítják felénk, így az utasok mentesülnek az alkalmankénti foglalási díjak átutalásának macerájától és költségétől. Ha, ahogy írtad rendszeresen utazol, érdemes megnézned, hogy van-e olyan autós, aki hűségprogramot indított azon a viszonylaton, hiszen így bizonyos számú utazás után egy ingyenes útra leszel jogosult az adott autósnál.
      Üdv,
      Oszkár csapat

      Válasz
  10. Zsuzsa

    Sziasztok!
    Köszönöm az első gondolataimra a választ. A kifogásolt félmondatom megvédéseként az alábbi válaszotokból olvastam ki, hogy amennyiben nem vezetitek be a díjat, a rendszer akár le is állhat, tehát jobb lesz, ha az utasok elfogadják a plusz kiadást:
    “…egy ilyen rendszer üzemeltetése bizony sok energiába és pénzbe is kerül. Ha ezt fenntarthatóvá lehet tenni, akkor működni fog, ha nem, akkor nem…”
    Annak örülök, hogy igyekeztek a felhasználói igényeket követni és olvastam, hogy ezek összegyűjtéséhez kérdőíveket küldtetek ki. Ezekben szerepelt esetleg, hogy a rendszer fejlesztése miatt akármilyen módon fizetni kell majd a költségnövekedést? El tudja az ember engedni a fantáziáját, ha jobbításról, kényelemről van szó, de párba állítva a kötelezettséggel, már lehet, hogy nem is annyira fontos az ötlet megvalósítása. Én így látom, de el tudom fogadni az ellenvéleményeket is, és mint már mondtam, az igényeim sem túl magasak. 🙂 Üdvözlettel!

    Válasz
    • Oszkár Telekocsi

      Kedves Zsuzsa!

      A rendszer hosszútávon valóban csak akkor tud működni, ha ki tudja termelni a fenntartásához szükséges forrásokat. Ehhez pedig nyilvánvalóan szükségünk van a ti támogatásotokra is: az utasoknak vállalniuk kell a foglalási díjat az autósoknak pedig el kell juttatniuk azt hozzánk.
      Mi folyamatos együttműködésként éljük meg az Oszkárral kapcsolatos feladatokat, az igényeitek, visszajelzéseitek alapján fejlesztjük tovább a rendszert.
      Kérdőívet kb. 1 évvel ezelőtt küldtünk ki és szerepelt benne olyan kérdés, hogy használná-e a rendszert a kitöltő akkor is, ha ez költséggel járna.
      Ötleteiteket, javaslataitokat továbbra is folyamatosan várjuk az info@oszkar.com e-mail címre.
      Oszkár csapat

      Válasz
  11. Herkli Marcell

    Tisztelt Oszkár!

    Egyetértek, hogy az üzemeltetőnek is akkor éri meg működtetni az oldalt, ha a befektetet energia, költség hasznot hoz a számára, ezért volt számomra egyértelmű, hogy nem üzleti felhasználóként is évek ota kifizettem a prémium tagsági díjat.

    Elolvasva az új rendszer működésének szabályait az alábbiakra nem láttam választ:

    – Ha én nem üzleti felhasználó vagyok és az is akarok maradni,
    o akkor milyen jogcímen veszek át foglalási díjat az Önök cége nevében
    o milyen bizonylatot adok az átvételről
    o kinek lesz a foglalási díj kiszámlázva és milyen rendszerességgel
    o a fentiekre tekintettel, hogy változnak az adózás szabályai
    – Mi lesz a 2015-re befizetett prémium tagsági díjjal, beszámításra kerül, vagy párhuzamosa fut tovább a foglalási díj mellett?!

    Üdvözlettel:
    Herkli Marcell

    Válasz
    • Oszkár Telekocsi

      Kedves Marcell!

      Az utastól a foglalási díjat mint egy közvetített szolgáltatás díját veszed át. Üzletszerű felhasználóként az utasnak általad adott számlán ezt külön szerepeltetheted, mint közvetített szolgáltatás, ezét még az iparűzési adóalapod sem növeli (Ezt részletesen megtalálod az ÁFF-ben, 9.pont 2. bekezdés)
      A foglalási díjról tehát az utas felé te állítsz ki számlát (ha számlakiállításra kötelezett vagy, és nem alkalmi telekocsizó, neked pedig az Oszkár állítja ki a számlát (illetve először a díjbekérőt, majd azt követően a számlát), amint a beszedett közvetített szolgáltatási díj értéke az 500 Ft-ot meghaladja.

      Az adózást nem érinti, ha eddigi is igaz volt, hogy csak a költségeid osztod meg, akkor ez után is igaz marad –> nem kell adózni, ha eddigi is realizáltál profitot, eddigi s kellett adózni. Még egyszer kiemelem, hogy az iparűzési adóalapból levonható a foglalási díj tekintettel annak közvetített szolgáltatás státuszára.

      A prémium tagsági díjat a foglalási díj nem érinti, azt az autós fizeti továbbra is időalapon az általa kínált plusz funkciókért cserébe. Természetesen ha úgy érzed, hogy a prémium díjat nem vetted volna meg a foglalási díj rendszer ismeretében, lemondhatod azt és kérésedre az időarányos fennmaradó részt visszafizetjük utalással számládra vagy jóváírjuk kreditben (melyből többek közt foglalási díjat is tudsz rendezni)

      köszönjük a fair hozzáállást, ha valami nem világos még a rendszerrel kapcsolatban, kérdezz bátran és segítünk!

      Köszönjük
      Prácser Attila
      társalapító
      Oszkar.com

      Válasz
  12. Zsozso

    A bevezetett díjról miért nem szerepel a főoldalon semmilyen információ, miért az utasoknak nekem kell elmondani a változást?
    Ezzel párhuzamosan ha jó a gondolatmenetem el kéne tűnnie a zavaró reklámoknak az oldalról, ugyanis eddig ez fizetős szolgáltatásként lehetett megszüntetni?
    Még nem láttam, hogy a zavaró reklámok eltűntek volna, mikortól lesz reklámmentes az oldal?

    Válasz
    • Oszkár Telekocsi

      Kedves Zsolt!

      A bevezetett díjról (és minden egyéb változásról, melyeket az ÁFF-ben a lehető legrészletesebben kifejtünk) minden meglévő felhasználónkat e-mailben (hírlevélben) értesítettük, külön felhívva a figyelmet, hogy fontos változás, mindenki olvassa el. A főoldal nem hatékonyabb információátadási csatorna, mint mondjuk a blog, nagyságrendekkel gyengébb mint a hírlevél. A legtöbben vagy nem is oda érkeznek, vagy rögtön felül a kereső segítségével navigálnak el.

      A reklámok eltüntetését a foglalási díj sikeressége fényében mérlegeljük, azért nem megy egyik napról a másikra, hónapokra előre élő szerződéseink vannak, stb. Egyébként meglep a felvetés, mert direkt igyekeztünk a reklámok mértékét bőven a zavaró szint alatt tartani az oldalon, melyik reklámblokkok zavaróak számodra?

      (mindjárt válaszolok a másik hozzászólásodra is, azért még nem köszönök el 🙂

      Válasz
      • Zsozso

        Az változásokról az utasok nem értesültek, többeket megkérdeztem, és senki nem kapott emailt.
        Szóval a kommunikáció kijelenthetjük nem volt megfelelő. Továbbra is hiányolom a főoldalon megjelenő infó hiányát, ez olyan volumenű változás, amelyet MINDEN lehetséges felületen köztudomásúvá kell tennem.
        Jelenleg az utasok NEM tudnak róla, én mondom el nekik a változást, ami nem helyes.
        Másrészt a foglalási emailban sem kapnak infót, míg nálam megjelenik ez a díj, az utasoknál NEM.
        A reklámok a felső sorban, és a jobb sávban zavaróak, nem kicsit.
        A korrekt megoldás ezek eltüntetése, ha fizetős a szolgáltatás.
        Egyébként az 50 FT-ra végződő díjakat az utasok nehezményezik, teljesen kezelhetetlen a beszedése, senki nem akar 2650 Ft-ot beszedni és fizetni.

        Válasz
        • Oszkár Telekocsi

          Kedves Zsolt!
          A bevezetett díjról, ahogyan korábban is írtuk (és minden egyéb változásról, melyeket az ÁFF-ben a lehető legrészletesebben kifejtünk) minden meglévő felhasználónkat e-mailben (hírlevélben) értesítettük, külön felhívva a figyelmet, hogy fontos változás, mindenki olvassa el. A főoldal nem hatékonyabb információátadási csatorna, mint mondjuk a blog, nagyságrendekkel gyengébb mint a hírlevél. A legtöbben vagy nem is oda érkeznek, vagy rögtön felül a kereső segítségével navigálnak el.
          Az 50Ft-ra végződő díjakkal kapcsolatban: az utasok egy része borravalónak odaadja az 50 Ft-ot az autósnak, ilyenkor nem lép fel ez a probléma. Autósként a viteldíjadnak megfelelően ahogyan eddig is, neked is érdemes váltópénzzel készülni, hogy ne kelljen kiszálláskor pénzváltással bíbelődni, vagy hirdetéseid szövegében is kérheted az utasaidat, hogy készüljenek a pontos összeggel. Emellett viteldíjadat is meg tudod adni úgy, hogy a foglalási díjjal növelt érték 100-asra végződjön.
          Reméljük, találsz olyan megoldást a fentiek között, ami neked is beválik.
          Oszkár csapat

          Válasz
  13. Zsozso

    Még pár kérdés lemaradt az előbb:
    – az utasok miért nem látják az út lefoglalásakor/kiválasztásakor mennyi hozzájárulás is kell fizetniük? Amit én kapok meg – mint sofőr – értesítő email-t, abban ez látszik, de csak utólag. Ugyanígy az utas is ezt látja az emailben?
    – Nem lehetne ezt megoldani (természetesen meg lehet, csak akarni kell), hogy a útdíj és a foglalási díj elkülönüljenek már az út megjelenítése során is? Mi az oka, hogy ezt az apró kis fejlesztést szándékosan kihagyták?
    – Nem gondoljátok, hogy irreálisan magas beszedni havi 3600 Ft-ot egyetlen sofőrtől, aki hetente 1x teszi meg oda-vissza a Pécs-Budapest utat 3 személlyel?
    – Miért van diszkriminálva a Budapest érkezés és indulási hely? Mi a valós oka ennek, hogy nem egységes a díj? Mennyiben más egy Győr-Debrecen járat?
    – mi az oka annak, hogy a változásokat nem kommunikálják megfelelően? Félnek az utasok/sofőrök reakciójától, hogy keresnek más konkurens megoldást?
    – Nem lenne korrektebb felvállalni a döntést, és nyíltan a főoldalra ezt kitenni és nem egy blogban eldugni, mintha csak az autósokat érintené? (még a blog címe is ezt sugalja).
    – Küldtek tájékoztató levelet az utasoknak? Ha nem miért nem?

    Válasz
    • Oszkár Telekocsi

      Tehát a folytatás:

      Útdíj részletezés: az utasok azért nem látják a részletezést, mert az ő számukra egy dolog lényeges: mennyibe kerül az út. A benzinkúton sem azt látod kiírva, hogy:
      benzin (95): 128 Ft (termelői ár) + 16 Ft (nagyker árrés) + 14 Ft (kisker árrés) + 118 Ft (jövedéki adó) + 3,5 Ft (Kőolaj Készletező Szövetség díj) + 69,6 Ft (ÁFA)

      Ez alapján nem lenne egyszerű gyorsan megállapítani, ahogy akkor nekem mennyibe kerül, megéri-e itt tankolni vagy menjek máshova.

      Ugyanezen logika mentén nem részletezzük az oszkáros útdíj árakat (még ha a sofőr árát nem is szedjük szét, akkor is 3 összetevő lenne). Nem beszélve akkor hogy ez számtalan félreértéshez vezetne, hogy akkor most kinek mit kell fizetni. Akit érdekel egy kicsit is, az ÁFF-ben megtalálja az árak összetételének indoklását, akit viszont csak az érdekel, hogy mennyiért tud Oszkárral eljutni A-ból B-be, annak nem bonyolítjuk meg az életét.

      Irreális ár kérdése: Ha valakit egy hónapban több mint 70.000 Ft költségmegtakarításhoz segítünk hozzá, nem gondoljuk, hogy irreális elvárás 5% körüli összeget nem hogy beszedni tőle, csak annak közvetítésére megkérni. Összehasonlításképp: a legtöbb piactér jellegű oldal min. 10% jutalékkal dolgozik, de az igazán nagyok (UBER, Airbnb) 40%-kal.

      Miért csak Bp érkezési/indulási helyre van a foglalási díj: Azért, mert ezen viszonylatokon sikerült ezidáig olyan lefedettséget elérni, ami az utasok számára a kényelmes és olcsó utazás mellett valós időbeli rugalmasságot is kínál. (Pécsre pl “csúcsidőben” 5-10 percenként indul autó). A vidék-vidék forgalmat is célunk fellendíteni, ott még fontosabb lenne, hogy jól működjön az Oszkár, mert ezen viszonylatokon a tömegközlekedés jellemzően még gyengébb lehetőségeket kínál.

      Kommunikáció: Úgy gondoljuk, hogy a változásokról szóló mindenkinek elküldött hírlevél, melyben (nem eldugva a legalsó apró betűs részbe) kifejezetten kértük a változások elolvasását VALAMINT minden autósnak hirdetésfeladáskor feljövő figyelmeztető üzenet vagy belső üzenet ÉS jelen blogposzt együttesen elegendőek ahhoz, hogy aki minimálisan is érdeklődik, megfelelő információkat kapjon.

      Blog: A blogcikket valóban elsősorban az autósoknak címeztük, tekintve hogy operatív teendőjük nekik van a változással kapcsolatban, és ez annak a leírására hivatott. Egy csak utas számára az itt szereplő információ nagyrészt irreleváns.

      Ha van még bármi kérdésed, tedd fel bátran, szívesen válaszolunk! (pár gyakran felmerülő kérdést itt is összegyűjtöttünk, engedelmeddel párat valószínűleg a Te kérdéseidből is beemelünk oda)

      (Elnézést, ha nem tudunk válaszolni egyből, de aggodalomra nincs ok, minden levelet/hozzászólást/felvetést megválaszolunk.)

      Prácser Attila
      társalapító
      Oszkar.com

      Válasz
      • Zsozso

        A benzinkutas hasonlat nem egészen állja meg a helyét, ugyanis:
        – a nyugtán pontosan rajta van az ÁFA, mint egy fő tétel. Azt gondolom ez az utas által fizetendő foglalási díj is legalább az ÁFA-val megegyező súllyal esik egy kategóriába. Egyébként pedig több kúton is láttam már feliratot, amely jelzi a benzin ára milyen tételekből áll, persze nem a nagy szám kijelzőkön.
        – ez nem egy már meglévő díj megjelenítése (amit mindenki ismer és tud, hogy benne van az árban), hanem egy úgy ÚJ eddig nem fizetett díj. Az minimum elvárható, amíg ez nem épül be a számításokba/fejekbe, addig ez legyen külön feltüntetve az utas számára is jól láthatóan, és ebbe beletartozik, hogy a visszaigazoló emailban ezt megkapja, ha másért nem azért, hogy tudja mennyivel járult hozzá az oldal üzemeltetéséhez.

        A kommunikációra már kitértem és ahogy látom ezt más is (utas) nehezményezi, sajnos az utasok biztosan (nálam 6-ból 6 fő) nem kapott értesítést, hírlevelet, még ha azt is állítjátok. Itt valami el lehetett szúrva, mert ez nem véletlen, senki nem értesült a változásról az én privát felmérésemből. Épp ezért lenne fontos, a főoldalra is kitenni, így kicsit úgy néz ki a helyzet, mintha “sunnyogás” lenne az üzemeltető részéről, nem vállalja fel ezt a népszerűtlen kérdést, döntést.

        Egyébként a blog nem csak az autóst érinti, ha ezt az utas fizeti, márpedig azt mondjátok, akkor igenis az utas joga is, hogy részt vegyen ennek véleményezésében, kifejezhesse kritikáját (pl. a 50 Ft-ra végződő díj mindenkit bosszant, és átgondolatlan megoldás volt, korábban senki nem használt 50-re végződő számot, nem véletlenül, mert visszaadni így senki nem fog, mindenki fel fogja kerekíteni a díjat előbb-utóbb).
        Javaslom a díjstruktúra olyan módosítását, hogy 100Ft-ra végződjön minden sáv (lefelé kerekítve). Természetesen ezzel nem azt kérem, hogy a 150 Ft legyen 200, mert akkor megint nem jó az irány.

        Válasz
        • Oszkár Telekocsi

          Kedves Zsolt!
          A foglalási díjról (és minden egyéb változásról, melyeket az ÁFF-ben a lehető legrészletesebben kifejtünk) minden meglévő felhasználónkat e-mailben (hírlevélben) értesítettük, külön felhívva a figyelmet, hogy fontos változás, mindenki olvassa el. A hírlevél rendben kiment a teljes felhasználói listára. Ahogy már jeleztük, a főoldal nem hatékonyabb információátadási csatorna, mint mondjuk a blog, nagyságrendekkel gyengébb mint a hírlevél. A legtöbben vagy nem is oda érkeznek, vagy rögtön felül a kereső segítségével navigálnak el.
          A blog minden felhasználó számára elérhető, ha megnézed utasoktól is vannak hozzászólások erre a blogposztra is.
          Az 50Ft-ra végződő díjakkal kapcsolatban: az utasok egy része borravalónak odaadja az 50 Ft-ot az autósnak, ilyenkor nem lép fel ez a probléma. Autósként a viteldíjadnak megfelelően ahogyan eddig is, neked is érdemes váltópénzzel készülni, hogy ne kelljen kiszálláskor pénzváltással bíbelődni, vagy hirdetéseid szövegében is kérheted az utasaidat, hogy készüljenek a pontos összeggel. Emellett viteldíjadat is meg tudod adni úgy, hogy a foglalási díjjal növelt érték 100-asra végződjön.
          Reméljük, találsz olyan megoldást a fentiek között, ami neked is beválik.
          Oszkár csapat

          Válasz
  14. Cactus

    Sziasztok!

    Alapvetően az, hogy egy ilyen szolgáltatás nem díjmentes nem a világ vége. Mindenkinek kell ennie valamit, na meg hát értem én a technikai költségeket is mögötte.

    Ami viszont nem tetszik, hogy fölösleges utalgatást varrtok ezzel a rendszerrel a sofőrök nyakába, ami aztán tényleg nem hiányzik senkinek se. Tényleg hangsúlyozom, hogy itt nem a fizetéssel van a gond, hanem hogy ezzel foglalkoznia kell a sofőrnek. Szimplán bürokrácia…

    Természetesen a kritika csak akkor ér valamit, ha építő, ezért javasolnám a tagdíj befizetését. Egy éves 500Ft tagdíj senkit nem vág földhöz, cserébe senkinek nem kell bürökráciával foglalkoznia. Nektek pedig egy tervezhető bevételi forrásotok lesz…mert azért valljuk be, a konkurencia még mindig ingyenes és most csak hízlaljátok a táborukat.

    Üdv:
    Cactus

    Válasz
    • Oszkár Telekocsi

      Kedves Cactus!

      Először is köszönjük a fair hozzáállást!

      Sokat (hónapokat) gondolkodtunk, terveztük, hogy lehetne mindenki számára a legelőnyösebb módon megvalósítani az Oszkár fenntarthatóságának biztosítását. A fix díjas változat is sokáig versenyben volt, ami miatt végül nem amellett döntöttünk, az az alábbi körülmény:
      Megvizsgáltuk, és igen nagy szórás mutatkozott abban, hogy ki milyen gyakran használja a rendszert. Sokan hetente többször is utaznak oszkárral (sőt, autósok közül sokan napi szinten mennek), viszont a felhasználók egy jelentős része csak havonta-kéthavonta, vagy akár csak évente párszor használja. Így feléjük nézve kifejezetten igazságtalan lenne, ha ugyanannyi hozzájárulást várnánk tőlük, mint a napi szintű használóktól. Ezért döntöttünk végül a használatarányos verzió mellett: aki sokszor élvezi előnyét élvezi a rendszernek, járuljon hozzá jobban a fenntartásához.

      Ezen verzió kapcsán valóban hangsúlyosabban felmerült az a kérdés, hogy tudjuk biztosítani a macera-mentes használatot. Erre az alábbi lehetőségeket valósítottuk meg:
      1. Bankkártyás fizetés esetén az első fizetéskor beállíthatod, hogy engedélyezed az automata terhelést. Ezzel gyakorlatilag 0-ra csökken a plusz macera, az értékeléseket az eddig megszokott módon leadod, az általad nem megvalósultnak jelzett utakon kívül a többit automatikusan rendezi bankkártyádról a rendszer, a kiállított számla részleteinél meg tudod tekinteni utólag bármikor, hogy jöttek ki az összegek. Ha az automatikus terhelést valamiért nem preferálod, akkor is elmentheted a bakkártyaadataid, ekkor két-három hetente pontosan 3 gombnyomásban merül ki a plusz tevékenység, amellett hogy előzetes kontroll alatt tarthatod a kifizetéseket.

      2. Ha nincs bankkártyád, akkor lehetőséged van a tesztidőszak tapasztalatai alapján megvalósított előzetes egyenlegfeltöltésre. Az oszkáros kreditegyenlegedre a várató forgalmad függvényében előre feltölthetsz tetszőleges összegben kreditet, melyből választásod szerint automatikusan vagy kézzel rendezhető a közvetített foglalási díj tartozás.

      3. Ha a fentiek közül egyik sem szimpatikus, akkor jelentkezhetsz online előrefizetés elfogadónak. Így ha 20 utasból legalább 1 bankkártyával előre kifizeti az utad (erre azért van jó esély) akkor annak egyéb előnyei mellett a készpénzes utasok által fizetett közvetítendő foglalási díjat is rendezni tudjuk ez által. Ilyenkor ugyanis az online fizetett út neked járó részéből automatikusan le tudjuk vonni a készpénzes foglalási díjakat, így nincs további teendőd. Mi több, beállíthatod, hogy az online fizetett utasok által fizetett összeget nem szeretnéd magadnak mind kiutaltatni, egy bizonyos határig szeretnéd az oszkáros egyenlegeden hagyni, melyből később – ha mégsem lenne éppen online fizető utasod – rendezni tudod a foglalási díjat maceramentesen.

      Bízunk benne, hogy a fenti három lehetőség egyike valós megoldás lehet számodra a “bürokrácia” alóli mentesítés terén.
      Ha ezekkel vagy a foglalási díj rendszerrel kapcsolatban bármi kérdésed van, kérdezz bátran, szívesen segítünk!

      Prácser Attila
      társalapító
      Oszkar.com

      Válasz
  15. Vukki

    Asszem eddig voltam Oszkár tag. Nem azért viszek utasokat, mert ezen nyerészkedni akarok. Az egyik legolcsóbb vagyok az adott utazási viszonylatban, ennél olcsóbban egy utas se nagyon tudna utazni. Nem fokok még utalásokkal is szórakozni. Főleg, hogy még az utalás költségeit is én álljam. Fizessen az utas, legalább lesz valami biztosíték is, hogy nem mondja le az utazást, ha éppen mondjuk elnézi a naptárat, és egy nappal korábban ott áll a megadott helyen, hogy akkor ő most utazna. Majd miután közlöm vele, hogy ő volt a béna, törli a foglalását, így még csak negatívan sem tudom értékelni. A másik meg ott hagyja a szemetet a kocsiban, mintha ez lenne a normális viselkedés. Akkor inkább nem viszek senkit…

    Azt a kérdést már fel sem vetem, hogy a befizetésekről milyen elszámolás lesz? Kapok számlát, vagy hogy kell ezt kezelni?

    Válasz
    • Oszkár Telekocsi

      Kedves Vukki!

      A befizetésekről természetesen kapsz számlát, az Oszkárral 100%-os magyar tulajdonú Kft-ként a törvényi előírásokat maximálisan figyelembe véve működünk.
      Hogy miért volt szükség a hozzájárulás bevezetéséhez, erről a sok ez irányú kérdést látva írtunk is külön blogcikket: https://blog.oszkar.com/oszkar-fenntartasanak-koltsegei-gyik/

      Ebben a másik két felvetésedre is megtalálod a (bízom benne, hogy megnyugtató) választ, miszerint a “plusz macera” és a költség is 0-ra vagy közel 0-ra csökkenthető többféleképpen is.

      A felelőtlen utasok problémáját már több visszajelzés alapján már mi is azonosítottuk, már most is van 3 megoldás a probléma kezelésére: blog.oszkar.com/tag/megbizhatatlan/, de most, hogy (bízunk benne) lesz rá forrásunk is, ügyfélszolgálattal és egyéb újabb megoldásokkal igyekszünk még hatékonyabb megoldásokat kitalálni és megvalósítani a problémára.

      Akárhogy is döntesz, az elszállított eddigi utasok nevében is köszönjük az eddigi fuvarjaid!

      Válasz
  16. Bluewhale

    Sziasztok Oszkárosok! Régóta használom és szeretem is a szolgáltatást, nincsenek rossz tapasztalataim. Ám a fenti cikk tartalmáról szívesen értesültem volna egy hírlevélben vagy a kezdőoldalon a hírek között, szerintem ez egy elég fontos információ ahhoz, hogy ott is megjelenjen. Kicsit kellemetlen volt, amikor egy kezdő oszkáros szegezte nekem a kérdést, hogy én rutinos felhasználó biztos tudom, most akkor mi ez a plusz összeg? Én meg csak forgattam a szemem, és tőle hallottam ezt először. Nem szoktam a blogot olvasni – tudom, az én hibám…- mert úgy gondoltam, ott inkább a nem szakmai sztorik futnak. Köszönöm! A honlapot és a munkátokat is! 🙂

    Válasz
    • Oszkár Telekocsi

      Kedves Bluewhale!

      Először is köszönjük az elismerő szavakat. A múlt héten küldött hírlevélben az ÁFF módosításának keretein belül mindenkivel igyekeztünk tudatni a változást (direkt nem apró betűvel, direkt nem a legalsó hírbe dugva).
      Minden autósnak részletes belső üzentet is küldtünk ezen blogcikkre hivatkozva, akinek volt aktív hirdetése, akinek nem, annak pedig hirdetésfeladáskor felugró ablakban adtuk át a változásról szóló információt. Ez a blogcikk nagyrészt valóban az autósoknak szól, mert technikai teendőjük nekik van ezzel kapcsolatban.

      A blogon elég vegyes témában teszünk közzé híreket, valóban itt szerepelnek az Oszkárral kapcsolatos történetek is, de az új fejlesztésekről és a közösség életét érintő hírekről is itt szoktunk beszámolni. Érdemes követni minden szempontból!

      További sok sikeres oszkáros utat kívánunk, és köszönjük a pozitív hozzáállást!

      Prácser Attila
      társalapító
      Oszkar.com

      További sok sok

      Válasz
  17. Sommer Péter

    Sziasztok!
    Most szembesültem az új foglalási díjról. Én nem szeretnék hozzájárulni az ADÓ CSALÁSHOZ!!! Nem az összeg nagysága hanem az üzletszerűség miatt.

    Kifejtem: Ha elkérem a díjat az utastól milyen blokkot,számlát adok neki cserébe? Amit csináltok az már nem az amivel kezdődött hanem üzletszerű taxizás. Kár érte.

    Továbbá ha megkaptam a pénzt és 500ft-ként elutalom nektek nekem az is pénzbe kerül. Ki fizeti ennek a költségét? Én is kérhetek díjat ezért valakitől?

    Csak jelzem ha valakit hivatalosan (díjért) szállítasz akkor Páv vizsga,személy szállításhoz vizsga,engedélyek szükségesek.

    Reklámmal kellene üzemeltetési költséget szerezni nem pedig a jó magyar húzzuk le azt akinek szívességet teszünk módszerrel. Senki nem kérdőjelezi meg,hogy pénzbe kerül az üzemeltetés csak könyörgöm ne egyből ez legyen a megoldás.

    És Én még nem vagyok jogi guru de,hogy ez nem helyes út az biztos.
    Ha nem áll vissza az alap rendszer sokan keresnek más megoldást,lehetőséget.

    Válasz
    • Oszkár Telekocsi

      Kedves Péter!
      Nincsen szó semmilyen adó csalásról. A foglalási díj befizetésekről kapsz számlát, az Oszkárral 100%-os magyar tulajdonú Kft-ként a törvényi előírásokat maximálisan figyelembe véve működünk. Arról, hogy autósként milyen jogcímen veszed át a foglalási díjat az utastól és az adózási kérdésekről itt olvashatsz részletesen: https://blog.oszkar.com/oszkar-fenntartasanak-koltsegei-gyik/ Ebben a posztban a reklámozásra is kitérünk.
      Ha ezután is maradt kérdésed, írd meg és szívesen válaszolunk.
      Üdv,
      Oszkár csapat

      Válasz
      • Sommer Péter

        Sziasztok! Nekem miért kellene számla nem engem terheltek meg a foglalási díjjal hanem az utast. Neki kell a számla. Pont ez a gyakorlat nem állja meg a helyét. Én csak közvetítő szerepet töltök be de áruljátok el légyszíves ha tényleg egy Nav-ost fogok ki és pénzt kérek tőle foglalási díj formájában akkor milyen számlát adok neki? Hogyan bizonyítom,hogy a pénz hozzátok kerül és nem marad a zsebemben? PL. Van egy kisboltom és bejön a vevő. Megmondom neki,hogy 20ft a zsemle. Kifizeti és azt mondom neki,hogy blokkot nem tudok adni mert csak később kerül be egy kasszába? Milyen jogcímen veszek át egy utastól foglalási díjat ha nem vagyok szerződésben veletek? Próbálom megérteni de mindig oda lukadok ki,hogy nem törvényes. Nem a foglalási díj kérése hanem a lebonyolítása. Más kérdés,hogy nem értek vele egyet de ez saját vélemény. üdv

        Válasz
        • Oszkár Telekocsi

          Kedves Péter!
          Mivel te fizeted be az összeget, neked adunk számlát. Az pedig, hogy te adsz-e számlát az utasnak, aki neked fizetett, továbbra is attól függ, hogy csak a költségeidet osztod meg vagy többet kérsz, azaz jövedelmet szerzel a telekocsizással. Az előbbi esetben nem kell számlát adnod, a másodikban viszont igen, ahol közvetített szolgáltatásként tünteted fel a foglalási díjat. Erről a témáról bővebben írtunk az alábbi posztban: https://blog.oszkar.com/oszkar-fenntartasanak-koltsegei-gyik/
          Üdv,
          Oszkár csapat

          Válasz
  18. Sommer Péter

    találtam is egy ilyet:
    A telekocsizás egyre népszerűvé válásával számítani lehet rá, hogy akik profitot szereznek ezzel a tevékenységgel, nem kerülik el hosszú távon a hatóságok figyelmét. Így javasoljuk, hogy aki üzletszerűen telekocsizik, tehát nem csak a költségeit osztja meg, saját érdekében tartsa be a vonatkozó szabályokat.

    Lánchíd rádió interjú

    Nagyon fontos a közlemény végében is olvasott információ, miszerint a klasszikus telekocsizóknak semmifél félnivalójuk nincs a hatóságoktól, nem számíthatnak szankcionálásra!

    Ha hirdetésfeladáskor az Oszkár által megajánlott útdíjat használod, de legalább is nem mész az útdíjjal “üzleti magasságokba” (ezt a rendszer külön jelzi), akkor teljesen nyugodt lehetsz az oszkározás során.

    Válasz
    • Oszkár Telekocsi

      Kedves Péter!
      Köszönjük az idézeteket. Ezekből is látszik, hogy amennyiben valaki csak a költségeit osztja meg, annak nincsen adóvonzata. Aki pedig üzletszerűen telekocsizik, vagyis profitot realizál, annak eddig is kellett adóznia és eddig is be kellett tartania a vonatkozó szabályokat.
      Üdv,
      Oszkár csapat

      Válasz
  19. Vuki

    Nem a fenntartásról van szó, hanem nyereségről, amit meg is értek, de akkor ezt kellene leírni.

    Indult/indul számos ingyenes “oszkár”. A felhasználók ide is, oda is regisztrálnak, szépen elforgácsolódik az egész “piac”, mert vagy itt hirdetem az utam, vagy ott.

    Android app, weboldal, reklámok, üzletszerüen oszkározók, ezer más lehetőség lett volna…

    Válasz
  20. CsT

    Sziasztok!

    Természetesen “nincs ingyen ebéd”! Egyetértek azzal, hogy kell minimális hozzájárulás a rendszer fenntartásához.

    DE! Nem érzem korrektnek a kommunikációt. Az utasokat is ugyanúgy tájékoztatni kellene mint minket autósokat. Amint jelentkezik pl. egy útra valaki, azonnal neki is ugorjon fel ez az ablak. Értse meg ez a helyzet. Nyilván értem, hogy arra számítotok, hogy majd az autósok fogják lenyelni ezt a költséget a verseny miatt. Mert ez a cél, ezért sem látjuk a honlapon az árak megtekintésénél mi az ár és mi az a tétel amit nektek kell fizetni. Ezért szeretnélek megkérni tisztelt Oszkár csapat, hogy az “eddig befolyt pénzekből” legyetek szívesek akkor fejleszteni és megoldani, hogy az utasok külön lássák a mi a költségeinket és a ti nektek fizetendő díjakat. Sőt a tiszta “verseny” érdekében a kereséskor alapból csak a mi nekünk fizetendő díjak legyen láthatóak, és csak utána kapjon az útitárs értesítést, hogy hopp itt még nektek jár ennyi meg ennyi…. Így mindenkinek tiszta lesz ez a titeket érintő bevétel. Tudjuk a fenntartható fejlődés nem állhat meg!
    Remélem ezen fejlesztés nagyon gyorsan megvalósul, mivel ti eddig korrekt csapat voltatok.

    Továbbá nagyon jó a fenntartható fejlődés címszó :). Ti 5% kereskedelmi hasznot fogtok elérni ezen, jobb mint a legtöbb iparágban az átlag megtérülés jelenünkben!

    Továbbá Én szívesebben venném ha pl. egy évben úgy lenne meghatározva ez a díj, hogy aki megy mondjuk havi 4 utat (évente 48) az fizessen egybe év elején is akár egy barátibb 2500-3500 forintot. Ez szerintem bármelyik autóstársnak, ebben a kategóriában, elfogadhatóbb lenne és le is nyelné szívesebben, mint havonta utalgatni 500 forintokat. Így az utasoknak sem kéne fizetni például. A mostani rendszer nagyon körülményes így számomra.

    Válasz
    • Oszkár Telekocsi

      Kedves CST!
      A bevezetett díjról, ahogyan korábban is írtuk (és minden egyéb változásról, melyeket az ÁFF-ben a lehető legrészletesebben kifejtünk) minden meglévő felhasználónkat e-mailben (hírlevélben) értesítettük, külön felhívva a figyelmet, hogy fontos változás, mindenki olvassa el.
      Útdíj részletezés: az utasok azért nem látják a részletezést, mert az ő számukra egy dolog lényeges: mennyibe kerül az út. A benzinkúton sem azt látod kiírva, hogy:
      benzin (95): 128 Ft (termelői ár) + 16 Ft (nagyker árrés) + 14 Ft (kisker árrés) + 118 Ft (jövedéki adó) + 3,5 Ft (Kőolaj Készletező Szövetség díj) + 69,6 Ft (ÁFA).
      Ez alapján nem lenne egyszerű gyorsan megállapítani, ahogy akkor nekem mennyibe kerül, megéri-e itt tankolni vagy menjek máshova.
      Ugyanezen logika mentén nem részletezzük az oszkáros útdíj árakat (még ha a sofőr árát nem is szedjük szét, akkor is 3 összetevő lenne). Nem beszélve arról, hogy ez számtalan félreértéshez vezetne, hogy akkor most kinek mit kell fizetni. Akit érdekel egy kicsit is, az ÁFF-ben megtalálja az árak összetételének indoklását, akit viszont csak az érdekel, hogy mennyiért tud Oszkárral eljutni A-ból B-be, annak nem bonyolítjuk meg az életét.
      Köszönjük a felvetésedet a díjjal kapcsolatban, természetesen értékelni fogjuk a tapasztalatokat és a visszajelzéseiteket is.
      Üdv,
      Oszkár csapat

      Válasz
  21. nagy zoltan

    Sziasztok. Akkor mi van en ugy adok fol hirdetest, hogy Gyorbol Budapestr megyek de pl Tatan megallok. Akkor aki Tataig jon annak is fizetni kell a plusz? Mert a kocsi Bpre erkezik csak o nelkule.

    Válasz
    • Oszkár Telekocsi

      Szia!

      Nem, neki akkor nem kell fizetni. Csak aki Budapesten száll be vagy ki.
      (igen, ez némi trükközésre lehetőséget ad, de bízunk a felhasználóinkban, hogy nem élnek ezzel vissza. Ezt a vidék-vidék viszonylatok forgalmának fellendítéséért hagytuk meg ingyenesnek)

      Jó utat!

      Válasz
  22. Sommer Péter

    Ez is érdekes:

    “Útdíj részletezés: az utasok azért nem látják a részletezést, mert az ő számukra egy dolog lényeges: mennyibe kerül az út. ”

    Hát nem értitek már meg végre,hogy Ő fizeti a foglalási díjat ! Az én utam árát megnövelitek ezzel,mint ha én tenném ezt. majd beszedem a pénzt az utastól és odaadom nektek. nem érdekel,hogy nem kell neki tudni arról,hogy foglalási díj van az árban. Cseles. Ha én valakit 2300ft-ért szeretnék elvinni,mert az kimeríti a költség megosztás fogalmát akkor mi jogon teszitek rá az én áramra a foglalási díjat? Szedjétek be az utastól közvetlen. Ez a korrekt megoldás. Mi köze van hozzá az autósnak? Ha ráteszitek az én áramra már nem költség megosztásról beszélünk csak, hanem adóköteles díjról is. Miért olyan nehéz ezt megérteni? Ha a Máv-nál veszek vonat jegyet akkor ott is van foglalási díj (hely jegy) de azt neki fizetem és nem számla nélkül a mozdonyvezetőnek aki majd tovább utalja a Máv-nak. Érdekes egy téma az biztos. Én támogatom a kezdeményezést de ebben a formában biztos nem korrekt.

    Válasz
    • Oszkár Telekocsi

      Kedves Péter!
      Köszönjük, hogy támogatod a kezdeményezést. Adóköteles díjról akkor lenne szó, ha jövedelmed keletkezne. Mivel a foglalási díjat befizeted nekünk, nem pedig zsebre teszed, így nem keletkezik jövedelmed emiatt, tehát adóznod sem kell utána.
      Üdv,
      Oszkár csapat

      Válasz
  23. SelmeczyGéza

    Kedves Oszkár csapat!
    Én fenntarthatónak és korrekt kezdeményezésnek látom a kitűzött 50-100 forintot és sajnálom hogy a legtöbben a kibúvót keresik ez alól! Drukkolok hogy a sok becsületes utazó fenntartsa az oldal működését, mert nagyon hasznosnak gondolom!

    Legjobbakat és Kellemes Karácsonyi Pihenést!

    Géza

    Válasz

Trackbacks/Pingbacks

  1. Fenntartható fejlődés Oszkár módra 2.0 – Fontos információk a külföldi viszonylatokon utazóknak | Az Oszkár telekocsi blogja - […] a Budapesti érkezési vagy indulási helyű, belföldi viszonylatokra (az erről szóló poszt itt található), illetve a Magyarország – München viszonylatokra (az…

Válaszoljon Zsozso-nak Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Megosztás