(Duma)színház az egész világ. Az Oszkár is

(Duma)színház az egész világ. Az Oszkár is

Sáfár Zoltán - Dumaszínház alapító

Sáfár Zoltán – Dumaszínház alapító

Sáfár Zoltánt, a budapesti Godot Galéria, valamint a szintén budapesti székhelyű, de ország-világ járó Dumaszínház egyik alapítóját tavaly óta az Oszkár-csapat tagjaként is üdvözölhetjük.
Zoltán nem a kocsik és az autózás szerelmese. Bár van géperejű járműve, alapvetően télen is biciklivel közlekedik, a hosszabb távokat pedig többnyire (korántsem luxus-) tizenkét éves Opeljával teszi meg. Vagy Oszkár-utasként, ha úgy adódik. Elsősorban azért regisztrált az Oszkárra, mert nagyon érdekli a „sharing economy”, azaz a megosztáson alapuló, közösségi gazdaság.

A lényeg a közösség nyújtotta lehetőségek, örömök élvezete

(tovább…)

Odesszába Oszkárral?

Odesszába Oszkárral?

Odessza operaházNem egy tipikus oszkáros célpont az tény. Több mint 16 óra az út, és nem is épp német Autobahn minőségű utakon. Sokak szerint így is megéri!

Gábor négy hónapja regisztrált sofőrként az Oszkáron. Kétéves ukrajnai kiküldetését tölti, kéthavonta jár haza. ,,Egyrészt arra gondoltam, jó, ha nem vagyok egyedül az autóban, másrészt arra, hogy mivel nem kérek érte pénzt vagy csak igen csekély összeget, ezzel segíthetek valakinek. Jó érzés másoknak segíteni” – mondja. Egy kikötése azonban van:,,Határátlépést csak olyan emberrel vállalok, akit ismerek. Idegen embernél kockázatos, hogy mi van a csomagjában, az ellenőrzés során előkerülhet olyasmi, amiért nem vállalok felelősséget, illetve azt sem tudhatom, hogy milyen az előélete, például nem körözik-e, bármilyen probléma lehet vele.” (tovább…)

Fenntartható fejlődés Oszkár módra 2.0 – Fontos információk a külföldi viszonylatokon utazóknak

Fenntartható fejlődés Oszkár módra 2.0 – Fontos információk a külföldi viszonylatokon utazóknak

Nagy utat tettünk meg idáig! Oszkárt, 2007-es megalakulása óta folyamatosan fejlesztjük és egyre többen élnek a telekocsizás nyújtotta előnyökkel. Eddig az Oszkár működését külső források biztosították, azonban ez a továbbiakban már nem fenntartható. Hiszünk abban, hogy az oszkározás egy olyan, értéket és élményt adó közösségi utazási forma, amely képes külső források nélkül is fennmaradni.  (tovább…)