oszkár logó

A tavalyi év számos változást hozott az Oszkár életében. Fesztiválokra Oszkároztunk, felvonultunk a Hősök terénél, sok hasznos funkciót fejlesztettünk le, jótékonykodtunk és dolgozói szinten is bővültünk!
Lássuk részletesen, mi történt pontosan Oszkár-fronton a 2015-ös évben!

hűségprogramÉv elején rögtön két újítással kedveskedtünk a sofőröknek: az egyikkel a hűséges utasokat tudják jutalmazni, a másikkal a rossz statisztikával rendelkező utasokat tudják kiszűrni. Mindkét funkcióra nagy volt az igény már, így nagy sikert is arattak és megjelenésük óta is a mindennapok szerves részét képezik.
Az utasként Oszkározó felhasználóinkat sem hagytuk ki a jóból, ugyanis szeptember óta már néhány kattintásból megtudhatják, merre jár a sofőrük! Ha pedig nem utazni szeretnétek, hanem csomagot küldeni, akkor már azt is –  “legális” telefonszámcserével – megtehetitek néhány hónapja!

paragrafusAkárcsak most, tavaly is volt jogi vonalon némi huzavona a telekocsizás és a taxizás körül, de végül fény derült rá, hogy a telekocsizás – nem üzleti tevékenységként folytatva – nem adóköteles tevékenység.
És ha már a jogi problémáknál tartunk, meg kell említeni azt is, hogy embercsempészet nélkül, sikeresen túléltük a szeptemberi menekült-rohamot!


A számokat röviden átfutva egyébként 2015 év végére:
közel 300 ezer felhasználó használja az Oszkárt, amiből
több mint 80 ezer autós.
 Fél milliót meghaladó számú utazás jött létre.
 Közel 500 millió kg CO2 kibocsájtásától kíméltük meg a környezetet.

 A  Szeged – Budapest viszonylat 72 ezer helyfoglalással átvette a vezetést a foglalási listák élén.


oszkáros kisautó teli

De kanyarodjunk egy kicsit még vissza a fejlesztéshez!
Egy márciusi szavazás során úgy döntöttetek, hogy a pontos be- és kiszállás megadásának lehetőségét fejlesszük le nektek. A szavazáson nem sokkal maradt le egy másik lehetőség, szóval kicsit később azt a funkciót is megkaptátok: május óta lehet megadni alternatív útvonalat is 1-1 úthoz.
A bizalom elmélyítésére bevezettük a kreditküldés lehetőségét, amivel a sofőr letétet kérhet az utastól. Így a rosszabb statisztikával rendelkező utasok kaphatnak egy új esélyt az Oszkározásra.

A nyár folyamán több kisebb és nagyobb fesztivállal is együttműködtünk, így kényelmesen, olcsón (sőt, ingyen!), Oszkározva juthattatok el a koncertekre és a programokra. (Egyébként facebook-ot idén is érdemes lesz figyelni, mert sok-sok játékkal és nyereménnyel készülünk!)

8-telekocsi-felvonulas-oszkar-nevnap_resized

Oszkáros felvonulás

.

Július végén, az Oszkár-névnap alkalmából együtt demonstráltuk az Andrássy úton, hogy 12 embernek nem kell 12 autó, majd ezt jól meg is ünnepeltük. 🙂


 

FN8 teli Yaris

A telekocsi-rekord, 15 utassal

.

A környezetvédelem jegyében 2015 szeptemberében megint részt vettünk kiállítóként a Fenntarthatósági napon és az Energia napon. A Millenárison egyébként a rossz idő ellenére is rekordot döntöttünk “telekocsizásból”, hiszen maximálisan kihasználtuk a kis Hybrid Toyota Yaris-unkat és a játék Oszkáros autónkat egyaránt!

 

 

Az Oszkár egyik alapítója ajándékot ad át a Cseppkő gyermekotthonban

Ajándékozás a gyermekotthonban

.

Na, de az Oszkár nem csak a környezeten segít ám! Sokszor bizonyítottuk és bizonyítottátok, hogy az Oszkáros közösség összetartó ereje milyen különleges! Februárban megismerhettétek a makói Vivien és László megható történetét, novemberben pedig ti magatok is beálltatok a segítők közé, amikor a Cseppkő gyermekotthon lakóinak gyűjtöttünk!

.

.

Az Oszkár 2015-ös évéhez még hozzátartozik, hogy nem csak a rendszer, Máté, Attila (az alapítók) és Zsófi (a marketinges) triója is bővült. Az Oszkárral kapcsolatos kérdéseket, problémákat Attilával, az ügyfélszolgálatossal vitathatjátok meg február óta. Augusztusban csatlakozott a csapathoz Kriszta, aki pénzügyi és marketing asszisztensként  ügyködik, év végén pedig Zsolti, akinek az online marketing a szakterülete.

Összességében elmondható, hogy az Oszkár 2015-ben is piacvezető maradt és minden téren megduplázódott:  felhasználói számban, meghirdetett és megvalósult utak számában, a foglalásokban és létszámában is!

A rengeteg fejlesztés és a hatalmas növekedés nélkületek nem jöhetett volna létre! Köszönjük!

Az összefoglaló Oszkár-infografika nagyításáért kattints a képre!

infografika

Hozzászólások

  1. Blidárné Tóth Mariann

    Elég sokat utaztunk föleg párom használta .Meg voltunk elégedve köszönjük jó munkát kivánunk

    Válasz
  2. Rozi

    Még nem utaztam Veletek, de a gyermekeim már igen és imádtak Titeket, én pedig azért imádom az Oszkárt, mert látok rá lehetőséget, hogy a fiamékhoz elmenjek Veletek, ha majd szükség lesz rá.

    Válasz
  3. Békésné Zsuzsa

    Minden szempontból szuper! Köszönöm, hogy vagytok!

    Válasz
  4. Lengyelné Bodnár Tünde

    Kedves oszkáros csapat!
    Csak hálával és köszönettel gondolok rátok, egy csoda, ahogy működik ez a rendszer!!!
    Biztonságban érzem magam mindig, és tudom, hogy bármikor eljutok Budapestre. Kényelmes autók,korrekt sofőrök, megbízható háttérmunka:ez az Oszkár!
    Továbbra is sikereket, sok elégedett utast kívánok nektek!
    Üdvözlettel: Lengyelné Tünde

    Válasz

Válaszoljon Lengyelné Bodnár Tünde-nak Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Megosztás